Úgy tűnik, hogy ismét emelkedett Franck Kessié fizetési igénye.
A 24 éves középpályásnak 2022. június 30-ig szól a szerződése a Milannal, amelyet még 2017-ben írt alá a szerződtetésekor. A helyzet bonyolult, ugyanis a piros-feketék ajánlata nem felel meg a játékos igényeinek, ezáltal egyre kevesebb az esély arra, hogy hosszabbít.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja beszámolt a Milan és Kessié közötti tárgyalásokról a hosszabbítást illetően. A rendre jól értesült olasz újságíró szerint az idő előrehaladtával egyre nehezebb, hogy létrejöjjön az egyezség a magas igények miatt.
Di Marzio állítása szerint a Milan nettó 6,5 millió eurót ajánlott szezononként Kessiének, akinek ennél jóval magasabb a fizetési igénye. Az elefántcsontparti válogatott középpályás közel 9 millió eurót akar kapni évente.
Ez rendkívül magas összeg a Milan számára és ezzel Kessié a Serie A legjobban fizetett játékosa lenne. Azt lehet mondani, hogy minden alkalommal, amikor a Rossoneri új ajánlatot tesz a hosszabbításra, Kessié ügynöke a korábbinál magasabb bért követel. Nyilvánvaló, hogy amennyiben nem csökkenti az igényét, a felek között nem lesz megállapodás a közös folytatást illetően.
A jelentések szerint Kessié jelenlegi fizetése 2,2 millió euró a Milannál.
35 hozzászólás
Nevetséges ez az ember és az ügynöke is. Ki kell pucolni az efféléket egy életre, és kész. Pofátlan, háládatlan senkiházi. Nem csoda, hogy Calhanoglu legjobb barátja, ugyanolyan gyökérkefe ő is, mint a török. Értem, hogy rotálni kell, meg a többieknek jó, ha ő is játszik, de nagyon nehéz lenyelni, hogy ezzel a lélektelen szar játékkal is pályán van állandóan, miközben a csapat kerékkötője most már csak…
Szerintem elég egyértelmű a helyzet. Kessié tisztában van vele hogy 9 milliót nem fog neki adni a Milan, ahogy 8-at sem adott volna. Ez innentől kezdve már csak egy felesleges huzavona a klub, és részéről is.
A Milan 6,5 milliós ajánlata több mint korrekt, ahogy Donnarumma esetében is az ajánlat bőven korrekt volt. Ezek a játékosok egyszerűen pénzt akarnak keresni, méghozzá rengeteg pénzt. Egyáltalán nem érdekli őket az adott klub politikája, fejlődési stratégiája, annak ellenére, hogy sem a Donnarumma által elhagyott, sem majd a Kessié által elhagyott Milan csapata már egyáltalán nem olyan rossz, mint amiben ők évekig játszottak előtte.
Kessié tavalyi szezonja valóban kivételesen jó volt, ahol egy 5-6 milliós fizetést bővent megérdemelt volna, de akkor sem kért belőle nyáron, hiába volt elétéve. Ezzel szemben idén ez a Kessié nagyon messze van egy 9 milliós fizetésű játékos teljesítményétől, mert egy 9 milliós fizetésű játékos nem hagy ki teljes meccseket fejben, indul el két emberrel a nyakában a saját kapujára, sárgával tapos meg embereket kevesebb mint fél óra alatt. Akkor követel 9 milliót, amikor nagyon nem abba az irányba halad aki ezt megérdemelné.
Nekem már csak az a kérdésem, ha valaki ennyire látványosan a klub ellen evez, akkor a klub miért hagyja ezt? Gondoljunk bele, hány millió eurót fogunk veszíteni megint Kessié ingyen távozásával? A Milannak kötelessége játszatni egy olyan játékost hétről hétre, aki nyíltan szembeköpi a klubot már fél éve, súlyos 10 millió eurokat kivéve majd a klub bevételéből? Ennyire pótolhatatlan egy Kessié, a Tonali – Bennacer – Bakayoko hármas mellett? Én úgy gondolom, hogy nem. Van egy határ, és ezt a határt Kessié most végleg, de akár már hónapokkal ezelőtt átlépte. A lelátón fél évet ülve majd gondolkozhatna azon, hogy ki fizet évi 9 milliót egy olyan játékosért, aki fél éve nem játszott egy percet sem. Kár, hogy ezt a vezetőség nem meri meglépni.
Lehet ugy is nezni, hogy mennyit veszitunk azzal, hogy ingyen fog tavozni(Kell is igy nezni, ezen persze nincs vita). Lehet ugy is nezni, hogy nem dobunk ki egy valag penzt egy magas fizuval, alairasi penzzel, ugynoknek ami megy, meg a tokom tudja. Azt is bele kell kalkulalni, hogy o is kellett a BL hely eleresehez es iden is kelleni fog.
Lehet ot basztatni,. hogy gerinctelen(kell is! 🙂 ), de teljesen folosleges. O is azert jott hozzank az Atalantabol, mert ez egy nagyobb klub, jobb a fizu, meg talan tobb eselyt is latott utokepesebb csapatra. Legyen velunk bajnok iden vagy csak segitsen a BL hely elereseben, aztan mehet amerre lat.
Pontosan. Miért szivatnánk saját magunkat azzal, hogy a lelátóra tesszük? Attól még fizetni kellene, és szükségünk van a játékára ha jó helyen akarunk végezni.
Ha menni akar, akkor menjen, de amíg itt van, addig igenis segítsen a céljaink elérésében!
Ez sajnos egy ilyen világ, felesleges túl sokat pörögni a dolgon. Kedveltem Kessiét, de a Milan a fontos nekem. Inkább Tonali mezt veszek majd! 🙂
Ez igaz is lenne, HA a tavalyi Kessie lenne a pályán. Csak ugye elég megnézni mennyit „segített” a piros lappal a BL-ben vagy az Inter ellen a h*lyesége miatti 11-essel és aztán hogy a végén kihagyta az üres kapura a ziccert. Mellesleg a mezőnyben is észrevehetetlen, talán ha 1 jó meccse volt eddig idén.
2-3 pontot egy ifivel is el tudunk bukni, ezért fölösleges játszatni + még ha jól gondolom elmegy az Afrika kupára is.
Jól hangzik ez a padoztatás, de azért ez nem olyan egyszerű. Ez egy nagyon látványos büntetés, amit olyankor kap egy játékos ha valami súlyos bűnt követett el. Szerintem Kessie semmi ilyet nem követett el. Az hogy igényed van valamire az nem bűn. Az hogy gyengén teljesítesz az rossz, de nem bűn. Ha szembemész a játékostársaiddal, az edződdel az már büntethető. megdöntöd a csapattársad nőjét az bűn. Azért ki lehet tenni valakit a lelátóra.
Ha Maldiniék ezért kiteszik a csapatból azt mindenki látja. Csapaton belül is és kivül is. Aki a csapaton belül van, azt fogja gondolni, basszus mi van itt? nem mondhatom el az igényeimet mert kiraknak a csapatból? Aki a csapaton kivül van azt látja, hogy hát vagány cspaat ez a milan de ide inkább nem jövök játszani, mert ha kérek akkor büntetnek.
Ez pont olyan mint a gyereknevelés: nem bünteted a gyereked mert kér valamit, még akkor is ha rossz.
Megjegyszem, hogy szívem szerint én is kiraknám, de sajnos ez nem így megy.
Én csak azt bánom, hogy minden évben kell legyen valaki aki megossza a csapategységet. Ami épülőben van és amit a vezetőség és az edzői stáb nagyon nehéz munkával ért el.
De a vezetőség tanul a hibáiből, mert a 2-3 év múlva lejáró szerzűdésü játékosokkal már asztalhoz ül.
Őszintén nekem nagyon tetszik a vezetőség munkája, a klubnak az irányvonala, az hogy egy fenntartható klub legyen a Milan. Örvendek, hogy nem egy dolármilliomos emberke van a klub mögött, hanem egy olyan szervezet ami arra törekszik, hogy fentarthatóságot érjen el. Számomra ez sokkal többet ér mint minden mercatoban 100 milliókat elkölteni. Mert annak előbb-utübb meglesz az eredménye. Lásd Inter, Juve, s oda fog a többi is kerülni. Az egyetlen giga csapat amelyik évek óta a fenntarthatóságra épít az a Bayern. Nem nyernek minden évben BL-t, de a PSG se és a City se.
Lassan a vezetőség munkája eredményhez fog vezetni. Lassú víz partot mos. Csak itt sokan úgy szeretnék hogy itt és most.
Az a baj hogy nem jól használod a „bűnt” és a „kérést” mint érvelést. Az ha rosszul játszik valóban nem bűn, de attól még miért ne lehetne kirakni a kezdőből ha csak hátrányára van a játéka a csapatnak? Miért gondolná bárki is azt hogy azért került ki mert „kért”, ha egyszer egyértelműen vacakul játszik, ráadásul egy Bennacer-Tonali kettős már erősebb páros mint a Kessie+bárki?
Amúgy nem kér, ez sem fedi le a valóságot, hanem irreális hozzáállással folyamatosan változtatja az igényét. Tavaly még arról volt szó hogy 5-öt kér, aztán lett ebből 6, most 6,5 ajánlunk, jelenleg már 9-10 kellene neki, most amikor már a teljesítménye kb. a mostani fizuja szintjén van megint.
A gyereknevelésben sem jó hogy ha a gyerek kér egy mobilt, majd amikor Te megvennéd neki akkor már egy számítógép kell neki, amikor esetleg azt is megvennéd, akkor meg már egy PS5-öt akar, aztán már egy motort, aztán már kocsit és így tovább. Ez nem kérés, pláne ha mondjuk 4-es tanulóból hirtelen 2-es lett azért, mert nem adsz meg neki valamit. Ezt másképpen szokás hívni és nem kérésnek…
Az;rt mert Tonali Bennacer kettős nem bírja ezt a sorozatos terhelést. Ezt én mondom, ki tudja az edző mit gondol. Biztos van oka.
A gyereknevelésre visszatérve kérhet bármit. Ha te csak számítógépet tudnál venni akkor csak azt fogod megvenni. Pont mint Kessie esetében, kérheti ő a csillagokat, ha egyszer azt nem lehet akkor nem lehet. Ez van.
Szerintem amatőr lépés lenne a vezetőség részéről, hogy eljőátszodják a sértődöttet.
Télen el kell adni, amíg valaki pénzt ad érte.
Ebben a sztoriban az a durva, hogy szerintem Kessiet zavarja a szitu es nem o a ludas hanem az ugynoke de valamiert ezek a jatekosok (nyilvan mert nincs eszuk) nem targyalnak a klubbal inkabb hagyjak, hogy babkent rangassak oket. Afrikara ez megjobban igaz talan. Errol Aadiyah jut eszembe aki a Junior VB golkiralyi cim utan masfel millas fizuval alt elo az ugynoke 🙂 Aztan Galliani helyre tette es lett belole 100ezer!
.
A Milan pihenteti kell fel evet hiszen gyengen jatszik Kessie es Zavarja a szitu viszont Ez tanito jelleggel is jo lehet a tobbi jatekos es ugynoke fele, hogy ha tavozni akarnak azt idoben kozoljek illetve esszel a kovetelesekkel. Megoldaskent ott van Adli es Pobega is raadasul Pobega igen meggyozo. Vissza lehet hivni akar mindkettot es beepiteni, Kessiet meg eladni Telen vagy ha nem akkor lelato fel evig, hogy tanuljon kicsit az ugynokevel egyutt.
Nyaron pedig akar Bakayoko helyere johet Kamara aki ingyen jonne es meg csak 21. O jobb fogas mint Bakayoko!
„Ebben a sztoriban az a durva, hogy szerintem Kessiet zavarja a szitu es nem o a ludas hanem az ugynoke de valamiert ezek a jatekosok (nyilvan mert nincs eszuk) nem targyalnak a klubbal inkabb hagyjak, hogy babkent rangassak oket.”
Ne haragudj de szerintem ez így nem lehet.
Nem tudom elképzelni hogy olyan szerződése van az ügynökével hogy nem tudja leváltani, és hogy az ügynöke teljhatalmúlag tud fölötte rendelkezni.
Ha mégis így van akkor nem hiszem hogy nem tudna pl. akár a Milan jogi segítséget nyújtani neki hogy ebből hogy lehet kijönni jól, akár olyan áron is hogy kicsit elkötelezi magát a Milanhoz (mert mondjuk anyagilag nem tudja kifizetni a lelépési díjat).
Ha semmi más út nincs és senki nem is tud segíteni és még a szerződésében is benne van hogy fogja be és nem nyilatkozhat semmit, akkor is elmondhatná hogy mekkora szar helyzetben van és kitálal. Másnem lesz valami jogi következménye de legalább nem álszenteskedik. Boban is kitette a szennyest mert volt annyi vér a pucájában hogy elmondja a véleményét.
Ha me nem akar itt játszani akkor ezt annyiféleképpen lehetne kommunikálni és megoldani hogy mindezt emelt fővel tegye. De nem akarja. Akkor nem kell erőlködni.
Kessie egyszerűen pénzt akar, és mostmár talán semennyi sem volna elég neki. Ez már eléggé megmutatkozik a játékképén is, zavarja a szitu és még egy darabig benne is lesz ebben a szituban.
Én sem értem hogy miért nem lehet kvázi példát statuálni vele és leültetni a lelátóra a szerződéséből még hátralévő időre. Morálisan biztos nem húzná le a csapatot.
Ezt Falcao nyilatkozta par hete
Mindenhol jól éreztem magam, de a legszebb időszak az volt, amikor Európába kerültem, és a Portónál, majd az Atléticónál futballozhattam. Ám óriási tévedés, hogy egy labdarúgó maga dönt a jövőjéről. Mindig mosolygok, amikor megkérdezik, miért nem maradtam egy adott klubnál, vagy miért nem másik egyesülethez igazoltam. Mintha egy futballistának olyan sok beleszólása lenne. Ilyenkor legszívesebben visszakérdeznék, hogy a kérdést felvető újságíró miért nem a CNN-nél vagy az ESPN-nél dolgozik. A labdarúgásban ugyanez a helyzet. Ritka, amikor egy játékos éppen oda igazolhat, ahová szeretne. A futball olyan, mint a tőzsde. Valójában más történik a piacon, mint amit kifelé kommunikálnak. Ez az oka annak is, hogy a pályafutásom lezárása után a labdarúgástól távol szeretnék dolgozni.”
.
Szoval ebbo laz deul bizony ki, hogy a jatekosok nem minden esetben dontenek a sajat sorsukrol! Nyilvan ehhez az is kell amilyen szerzodesuk van az ugynokokkel. Romagnoli pl egyedul targyal a Milannal most mivel Raiolaval nyaron lejar a szerzodese es voltak olyan hirek, hogy ha nem tudja elintezni a hosszabbitast Raiola akkor kirugja.
.
Siman lehet, hogy Kessie maradni szeretne de az ugynoke meg vinni akarja ezert mond mindig nagyobb osszegeket. Minden talalkozon kb egy millioval tobbet ker!
Sajnos Kessie is a pénzéhes ügynökének lesz az áldozata, plusz a Milan is bukja ismét egy piacképes játékosának az árát. Gyakorlatilag az ügynökök zsarolási pozícióban vannak azzal, hogy pártfogoltjuk ingyen elhagyhatja a klubot. Nem jó ez így..
Szarhazi….undorito amit muvel raadasul rakasz fos ebben a szezonban csak arnyeka onmaganak
En Pioli helyeben tuti nem jatszatnam innentol egy percet sem
Kispad ott a helyed es forman kivul megvalni tole
Mehetsz vissza a porba sarba rugni a labdat ahonnan jottel
Gerinctelen, jellemtelen, kapzsi….a csapatba nem raknám be többet, kitenném aztán ennyi…menjen minél előbb.
ez egy pokerjátszma innentől. Lehet itt bármit mondani, de Kessie még mindig kell hogy tudjunk a Kp-n rendesen rotálni. Játszhatja Pioli a sértődöttett és leultetetheti a lelátóra mint azt sokan kívánják, de akkor még azert a nyamvadt 2,2 millioert sem dolgozik meg, ami igenis sok pénz. Én mint klubigazgató, vagy tulaj fel lennék háborodva ha szimplán kibaszásbol dobnának ki 2,2 millio eurot az ablakon.
De azt is megértem hogy tanitó jelleggel hosszu távon lehetne ebből profitálni, majd ha a Newcasstle átvesz egy játékon kivuli jatekost akinek raadasul undoritoan sokat is fizet akkor abbol mindenki tanulhat, de ettől még a MILAN-nak nem lesz semmivel sem jobb az aktualis szezonja és sztem jelenleg az a prió hogy top3-ban benne legyunk a többi nem számít.
Minden azon mulik hogy Maldiniek hogy priorizalnak. Ém játszatnám, de ahogy látszik nem egy Inter ellen az tuti, a kis csapatok ellen kezdhetne és a nagy meccseket hozzák le a többiek.
Rotálni én is meghagynám, de miért is van mindíg a kezdőben? A formája alapján bőven padozhatna inkább.
Alá fog írni.Biztos vagyok benne.
Csak többet akarnak.
Alá bizony! A Tottenham-hez!
Sulci tisztellek, becsüllek de vedd már le a napellenzőt. Ez a csávó már röhög a markába, hogy hányszorosát fogja keresni.
Eddig én is azt mondtam a tavalyi formája alapján, hogy minden pénzt megér de az ideit látva középszer és menjen a picsába a 9 M igényével. Amúgy szerintem már direkt játszik ilyen szarul vagy már nagy rajta a nyomás. D is egyre többet hibázott mielôtt lelépett volna
Nem olvastam végig mindenkit, sorry!
Kíváncsi lennék egy jól informált szurkoló, mint például Lansky, mit tud a jelenleg játékos, és ügynök között lévő szerződések felépítéséről.
Kessie-ről csak annyit, hogy az érdeke, hogy minél többet játszon, jól, vagy elfogadhatóan, hiszen valahol nagy pénzt akar majd keresni. A klub érdeke is ez, hiszen top4-ben akarunk végezni.
Már megvannak a kiszemelt helyettesei.😉
Tipikusan megbízási jellegű szerződésekről beszélhetünk, azaz általános képviseleti-ügyintézési, illetve – az igazolások terén ellátandó – tárgyalási feladatokból áll össze a játékos és ügynök közötti szerződés. Elvileg lehetséges lenne az is, hogy a játékos azért bíz meg egy ügynököt, hogy pl. intézze el neki, hogy a Real Madridba igazoljon, vagy hogy a fizetése megduplázódjon, de ez inkább csak elméleti lehetőség.
Már többször leírtam, hogy a megbízási szerződés jellegéből adódik, hogy ennek során a megbízó a „főnök”, akinek azt kell tennie, amivel megbízzák, magyarán, nem önállósíthatja magát. Következésképpen, az ügynök tevékenysége mögött vélelmezni kell a megbízót. A megbízó joga, hogy megállapítsa azt a határt, amit a megbízottnak nem lehet átlépnie. Valami hasonló nyilatkozatot, mint amit „zso” idézett, olvastam korábban Falcaótól, de nem mostanában, hanem évekkel ezelőtt. Nos, ez a nyilatkozat tele van hülyeséggel. Tessék utánaolvasni, hogy pl. a Chelsea hogy szívta meg Winston Bogarde-dal… A játékost persze nyomás alá helyezhetik, és mondhatják neki, hogy ha nem igazolsz ide vagy oda, akkor kevesebbet fogsz játszani, de egyébként a szerződése alapján jogosult kitölteni az abban foglalt időt. Ha ő maga szerződésszerűen teljesít (edzésekre jár, a klub rendelkezésére áll, magyarán nem sérti meg lényegesen a megállapodást), akkor a klubnak el kell őt viselnie. Falcao adja az ártatlant, pedig arról van szó, hogy ő bizony hallgatólagosan beleegyezett, hogy A-ból B-be, B-ből C-be kerüljön. Hogy nem igazolhat oda, ahová szeretne? 😀 Ez óriási. Mert ez nyilván úgy van, hogy a játékos kiválasztja a klubot, az meg szerződteti… Annak idején (2010) Ibrahimovic iránt a Manchester City is bejelentkezett nagyobb fizetést garantálva neki, mint amit a Milan ajánlott. Ibra viszot vissza akart térni Olaszországba. Ki írja alá a szerződést? A játékos. Hogy esetleg a játékos menni akar a klubtól, de az visszatartja őt, mert a kérő klub keveset ajánl érte, és ezért a játékosnak maradnia kell, hát ez bizony pech. De a szerződés az szerződés. A Milan rendszeresen ezt csinálta-csinálja: megállapodik a kiszemelt játékossal, hogy így gyakoroljon nyomást a játékos klubjára, hátha elengedi kevesebbért, de újabban a klubok magasról tesznek ezekre a megállapodásokra.
Ultimátumot kell az ilyennek adni és csókolom, december 1-ig max. Az idei Kessiére nincs szüksége a csapatnak a céljai eléréséhez. 9 millió??? A 6 is sok egy 1 szezonos játékosnak.
A hírek szerint Conte szívesen látná, le kell húzni őket a télen. Conte szeret a saját stilusához igazolgatni és el is várja a klubtól, hát akkor fizessenek 5-8 milla talán még beleférhetne. Afrika kupázzon inkább Totthanamas fizetésből. Nyakamat rá h. tavasszal amúgy is padra kerülne, ha nem hosszabbít.
A visszajött 11-14 millióból lehetne még a keretet csinosítani v. félre tenni a nyárra.
Esetleg Pobegát, ha lehet visszahívnám. Bakayokonak több játékperc kellene.
Remélhetőleg van már új név a helyére szintén jövőre lejáró szerződésű játékos és januárban bejelentik az érkezését. Örülnék, egy Donna – Maignanhoz hasonló sztorinak itt is.
Nagyon érdekes a helyzet. Adjunk kessienek 9 millás fizut? Ezzel vérszemet kapna nagyon sok játékos +ügynöke. Vagy engedjük el őt is mint azt a másik két zsoldost ingyen? Nehéz döntés. Játszassuk amíg a szerződése szól,vagy félre állítjuk? Biztos nagyon sokat tudna segíteni a csapatnak,ha
akarna. De nagyon sokat árthat is. Én lelátóra küldeném,hogy megmutassam az egész focista társadalomnak, a MILAN-nal nem lehet szórakozni. Aki ehez a klubhoz akar tartozni, az adja meg a tiszteletet ennek a nagy múltú CSAPATNAK. De ez csak az én véleményem ,ami semmit nem jelent. Én szezonkezdet előtt Leaót is elküldtem volna/mekkora hiba /. Milyen jó , hogy nem nekem kell dönteni. FORZA MILAN!!!
Igen, Mi nem is erre szakosodtunk sztem. És kevesebbet is keresünk 😮
Szerintem is egy rakás xar vokt idén. Benacer és Tonali 100 x jobb. Bakayokot meg formába kell hozni. Nem szabad többet a pályára engedni és nincs is rá szükség. Télen meg kell probálni eladni. Én rüheltem ezt a játékost. Egy jó évét elismerek, de ennyi.
Hihetetlen, hogy emberekkel mennyit fordul a világ, mit tesz velük a pénz szaga.
Frankie, akkor még ember voltál, amikor anyád a hátára kötözött és tíz kilométert gyalogolt két liter vízért, meg negyed kiló kenyérért.
🤣👍🏻😆
Rá kell adni a kabátot.
Mi a faszt akar venni , ami még nincs meg neki.
Vicc…
A nyomorék teljesítménye, amit a Derbyn mutatott, azok után én fizetéscsökkentést kérnék a helyében.
Cashié…
Mekkora név!!!😂😂😂
Már a 6 is sok volt. Reális fizetéseket kell adni. Ahogy Romagnolinak is annyit ajánlak, amennyi most belefér, úgy Kessienek sem kéne extra. Nyílvánvaló, hogy menni akar, el kell engedni. Én a klub helyében úgy csinálnám az alkudozást, hogy most kapsz 4,5 milliót ha aláírsz. Decemberben már 4 millió lenne és így tovább. Legjobban akkor örülnék, ha januárban távozna némi készpénz fejében.
Könyörgöm. Akasszuk fel!
Téééényleg, nyilvános akasztás.
Védecccségi kell hozzá?
XD az nem. Csak megszegett ígéret.
Szerintem Kessié az ügynökével ilyen cikkeket olvas és ezek alapján számolnak (azért durva, hogy évi 4 millióval, valaki a top 15-ben sem lenne benne, nagy még a lemaradás olaszban)
https://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-elkepeszto-fizetest-ajanlhat-a-chelsea-szalai-attilanak-sajtohir-2859569