A Milanra újabb mérkőzés vár, ugyanis a Bajnokok Ligájában idegenben a Porto csapatához látogat. A csapat számára döntő fontosságú mérkőzések jönnek, hiszen 2 fordulót követően jelenleg 0 ponttal az utolsó helyen áll a csoportban. Stefano Pioli megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen kiemelte a mérkőzés fontosságát és óvatosságra int a Portóval szemben.

A PORTÓRÓL
“Egy szilárd és jól szervezett csapattal fogunk szembenézni. Hozzászoktak a Bajnokok Ligájában való szerepléshez és kiváló kvalitású támadóik vannak. A mérkőzésen olyan nehézségek adódhatnak, amelyek csak a legmagasabb szinten jelennek meg. A Porto minden poszton komplett csapat, lenyűgözött Luis Díaz minősége és gyorsasága. Ő egy olyan játékos, akire figyelnünk kell védekezésben. A válogatott szünetet kihasználtuk arra, hogy tanulmányozzuk az ellenfelet és stratégiát készítsünk. Reméljük, hogy ennek meglesz az eredménye. A Porto elleni két mérkőzésünk sorsdöntő lesz a csoport végső sorrendjének szempontjából.”

Pioli a mérkőzés előtt beszélt Ibrahimovic állapotáról is és fontosnak tartja, hogy a svéd klasszis az Achilles-ín sérülése után csak fokozatosan térjen vissza a pályára. Ezen kívül Rade Krunic esetleges játéka és Rafael Leao hatása is szóba került.



A JÁTÉKOSOKRÓL
“Ibrahimovic határozottan jobban van, de szombaton csak 15 percet volt a pályán. Úgy hiszem, hogy többet is játszhat, de nem biztos, hogy sokkal több ideig lesz a pályán. Bennacer jól játszott a Verona ellen és megmutatta, hogy jó formában van. Krunic akár kezdhet is a Porto ellen és készen áll erre, Maldinivel fog versenyezni a kezdőbe kerülésért. Rade szintén jól teljesített, amikor eddig lehetőséget kapott a bajnokságban. Leao hihetetlen potenciállal rendelkezik. Nagyon jól teljesít és többre is képes. Nagy fejlődésen ment keresztül és jobban kiveszi a részét a játékból.”

AZ ÖLTÖZŐI LÉGKÖRRŐL
“Egy motivált csapatot láttam, amelyet az a vágy vezérel, hogy egységes játékot mutasson és pozitív eredményt érjen el. Koncentráltnak kell maradnunk és összeszedettnek kell lennünk a játékhelyzetek olvasásakor. Nagyon fontos lesz a figyelem, a határozottság, továbbá védekezésben és támadásban is magas szinten kell tartanunk a koncentrációnkat. Mindig támogatom a játékosaimat: így megpróbálok minden információt átadni nekik, amit csak tudok. Motiválom és a legjobb módon edzem őket.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet