2022. szeptember 27., kedd

“Cakir tönkretette a mérkőzést” – Capello

-

Fabio Capello erőteljesen bírálta a Cüneyt Cakir játékvezetőt a Milan-Atlético Madrid mérkőzést követően, ugyanakkor elmondta, hogy nagyon tetszett, amit a Rossoneritől látott.

A 75 esztendős szakember a Sky stúdiójában követte az eseményeket a Milan-Atlético meccsen, amely 2-1-es spanyol sikerrel zárult. Az emberhátrányban játszó olasz alakulat a 84. percig vezetett, azonban előbb Antoine Griezmann egyenlített, majd a 97. percben Luis Suárez erősen kérdőjeles büntetőből szerezte meg a győzelmet a csapatának.

‘Nagyon tetszett, amit a Milantól láttam. Nagy sebességgel játszottak és nagyszerű dolgokat mutattak a pályán. A játékvezető tönkretette a mérkőzést. Képtelen felnőni ezeknek a mérkőzéseknek a szintjéhez és nem tudja mérlegelni a szituációkat. Ráadásul ezúttal még a VAR sem segítette a munkáját. Nagyon komoly, ami a San Siróban történt. Egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen nem lehet így fújni a bírónak.” – reagált Capello.

Az olasz szakember kitért Franck Kessiére is, akit az első félidőben 2 szabálytalanságot követően két sárga lappal kiállítottak, ezáltal emberhátrányba kényszerült a csapat.

“Kessiének be kell bizonyítania a Milan mez iránti szeretetét. Ő már nem az a higgadt játékos, akit az előző idényben láttunk. Úgy tűnik számomra, hogy a kialakult helyzet miatt zavart lett.”

Graziano Cesari, korábbi olasz játékvezető szavai a kiállításról: “Kessié második sárga lapja egyáltalán nem volt jogos. Ez egy teljesen átlagos szabálytalanság volt a pálya közepén. A kiállítás egy súlyos döntés volt, amellyel gyökeresen megváltoztatta a mérkőzést. A játékvezető elég ingerlékenynek tűnt. Ugyanakkor Rebic nagy kockázatot vállalt azzal, hogy hozzáért a játékvezetőhöz. […] Nem tudom megérteni, hogy mi történt Cakirrel. Ő egy tapasztalt játékvezető, aki ott volt az Európa-bajnokságon is.”

Forrás:milannews.it

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

3 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Hívjon egyszerűen Joshi úrnak, jól van Józsi úr. Akkor mondja ki! Csalódtam benned (bl)! Ne azt! Akkor szeretlek (bl)! Elnézést a paródia miatt, de egy bl meccsen a Milan bl szinten játszott a bíró megye 2 szinten tevékenykedett! A jogtalan kiállításig a spanyolok azt sem tudták merre van az arra! Ha a csoda bíró miatt kiesik a Milan az elvesztett euró milliókat kifizeti nekünk ez a güncülü vagy hogy hívják? Szarjon sünt az uefával együtt!!!

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS