Theo Hernández boldogan nyilatkozott a Venezia elleni győzelem után, amelyen csereként pályára lépve góllal és gólpasszal járult hozzá a kétgólos sikerhez. A francia balhátvéd szerint a csapatnak a Scudettóért kell játszania.
A Milan megérdemelten győzött a Venezia ellen a San Siróban és a második játékrészben a mezőnyfölény gólok formájában is megmutatkozott. Stefano Pioli jól nyúlt bele a meccsbe és a hármas cserét követően előbb Brahim Diaz, majd Theo Hernández volt eredményes.
„Tudtuk, hogy ez egy fontos mérkőzés és a Venezia ellen nem lesz könnyű. Nagyon kemény sorozat van mögöttünk, az edző ezúttal kicsit pihentetett engem és igyekeztem a legjobbamat nyújtani csereként beállva.” – mondta Hernández.
„A gól, a gólpassz vagy a tánc Brahimmal volt a szebb? Mindhárom gyönyörű volt, persze a legélvezetesebb a tánc volt a gól után. Brahim az öltözőben azt mondta, hogy így szeretne ünnepelni, ha betalál. Szereztem egy gólt és kiosztottam egy gólpasszt is, ezért együtt ünnepeltünk. Brahim gólja előtt Bennacer passza legalább olyan remek volt, mint a találat. Csodálatos labda volt.”
„Tisztában voltunk azzal, hogy a Venezia nem könnyű ellenfél. A második félidőben az edző három helyen változtatott, ezáltal teljesen megváltozott a játékunk. Ezeket a mérkőzéseket meg kell nyernünk, mindegyiket. Nem egyszerű meccsek, de szombaton is meg kell szereznünk a három pontot.”
„A Bajnokok Ligája-hely a cél? Nem, annál valami több. A Scudetto megnyeréséért kell játszanunk.” – tette hozzá.
2 hozzászólás
Ennyi
bírom ezt a palit. Nem szerény. De van még pár ilyen a foci világában, aki tudja, hogy lehetsz önbizalommal teli, ha…le is teszel az asztalra olyat, mint amit a szavaid ígérnek! Remélem, ezúttal is ez történik majd, s egy új Ibrát nevelünk ki belőle, csak éppen nem vándormadál lesz, hanem nálunk öregszik meg! 🙂