Romain Faivre, a Brest középpályása csalódott, hogy nem valósult meg a Milanba való igazolása és elmondta, hogy miért tagadta meg a játékot a csapatában.
A 23 éves középpályás az átigazolási időszak utolsó napjaiban vált a Milan konkrét célpontjává, azonban a tárgyalások nem hozták meg az eredményt és a transzfer meghiúsult. A tárgyalások augusztus 30-án összeomlottak, miután a Brest visszautasította a Milan 12+3 millió eurós ajánlatát. A francia együttes úgy döntött, hogy megtartja a távozni kívánó játékost.
Faivre a két klub közötti tárgyalások alatt megtagadta a játékot a Brest színeiben, aminek következtében az edző és a vezetőség is dühös lett rá. A francia utánpótlás-válogatott játékos elárulta, hogy miért nem volt hajlandó pályára lépni és megerősítette, hogy igent mondott a Milannak.
„Mindig nagy öröm, amikor bejelentkezik érted egy olyan klub, mint a Milan és Paolo Maldini kapcsolatba lép veled. Ez hízelgő és az előrelépés érdekében a családommal együtt úgy döntöttem, hogy csatlakozni akarok a Milanhoz.” – mondta Faivre a Telefootnak.
„Az ügynökömmel közös döntés volt, hogy elhagytam a bresti edzőtábort. Ennek célja nem az volt, hogy összetűzésbe keveredjek a klubbal, hanem elővigyázatosságból történt, mert a pályára lépéssel nem akartam veszélyeztetni az esetleges milánói átigazolásomat. Megértem, hogy ezt néhányan félreérthették. Azt hiszem, hogy hibáztam.”
„Kicsit csalódott vagyok, hogy meghiúsult az átigazolás, de pozitív maradtam. Továbbra is keményen fogok dolgozni, hogy még jobb ajánlataim legyenek.”