Fikayo Tomori véglegesítése után a Milan bejelentkezett további három Chelsea-játékosért a középpálya és a támadó-szekció megerősítését szem előtt tartva.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja arról ír, hogy zajlanak a tárgyalások a Milan és a Chelsea vezetősége között Hakim Ziyech-ről, Olivier Giroud-ról és Tiemoué Bakayokóról.
A Milan nagy erőkkel keresi Hakan Calhanoglu helyettesét és az első számú célpontok között szerepel Ziyech. A marokkói támadó-középpályás megszerzése nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen egy évvel ezelőtt a londoni együttes nagy befektetést hajtott végre, hogy megszerezze az Ajaxból.
Fabrizio Romano és Di Marzio egybehangzó jelentése szerint a Milan már megállapodott Giroud-val egy 2023-ig szóló szerződésről és évi 3,5 millió eurós fizetésről. A klub most a Chelsea-vel tárgyal annak érdekében, hogy ingyen megszerezze a 34 éves világbajnok csatárt.
Bakayoko a harmadik név, aki téma a két klub közötti tárgyalásokon. A 26 éves középpályás szerződéséből egy év van hátra és nem szerepel a londoni alakulat terveiben. Bakayoko a fizikális adottságai és a képességei alapján ideális erősítés lehet a középpályára, ráadásul a 2018/19-es szezonban már szerepelt a Milanban és az egyik legjobb teljesítményt hozta.
10 hozzászólás
Bármennyire is tűnik veretes névsornak, Giroud már 34 éves és hatalmas a fizetése egy kiegészítőjátékoshoz mérten. Ziyech óriásit bukott Londonban, ezért szabadulnának tőle egy elfogadható ajánlat esetén. Utóbbi ráadásul szintén 28 éves, szóval ha ide is kerülne (amit kétlek) akkor azonnal be kellene hogy váljon, nem kaphat szezonokat arra, hogy szokja az olasz focit. Arról nem is beszélve, hogy ő sem olcsó kategória és a fizetése sem bagó lenne. Bakayoko esetén meg az a gond, hogy bárhol játszott sehol sem nyújtotta azt a teljesítményt ami miatt marasztalták volna. Egészen jól játszott nálunk, de a Napoliban már fele ennyire sem tudott maradandót alkotni. Mindezek után pusztán a szép emlékek miatt kellene érte közel 20 milliót fizetni? Na ne nevettessen már senki. Azóta már eltelt több mint 2 év és sehol sem tudott jó teljesítményt nyújtani. Napoliban is a lejátszott 32 meccsén átlagban 60 percet töltött a pályán, szóval nem ő volt a csapat sarokköve. A Giroud átigazoláson kívül egyiknek sincs reális alapja összességében.
Egyetertunk ebben. Giroud fizuja nem keves. Tudna segiteni de miert nem Leao, Robak, Colombot probaljuk meg felemelni inkabb?!? Giroud siman lehet a kovetkezo Mandzukic, Fernando Torres es sorolhatnak akik meg annyi golt sem rugtak mint Colombo pedig mennyivel tobbet jatszottak…
A Bakayoko tortenetet egyszeruen nem ertem. 1 ev van hatra a szerzodesebol, sehova nem kell, mitol erne tobbet mint 4-5 millio. A helyzete kb pont ugyanaz mint Laxalte. Volt egy jo szezonja es azutan sehova nem kell kb. Akkor miert nem hozzak vissza Pobega-t inkabb.O jobb teljesitmenyt nyujtott mint Bakayoko ebben a szezonban.
Valahogy az az ember erzese, hogy a Milan nem tudja mit is akar vagyis amit akar azok nevek, nem pedig teljesitmeny kb mint amikor Essient idehoztak meg Rivaldot…
Ezek a Fiatal sracok nem nevek de fejlodnek lasd Locatelli aki olasz valogatott a Juve vinni fogja de a Milan kikukazta es helyette Krunic, Bakayokok jatszanak sokkal nagyobb osszegert.
A Milan lett az új Itáliai Chelsea 🙂 Egyébként az alapötlet nem rossz, hogy egy top premier csapattal jó kapcsolatot ápol a Milan.
Gyakorlatilag kész is lenne a csapat, már csak egy jobb szélső támadó lenne szükséges az előrelépéshez.
Persze még a Diaz, Dalot párost jó lenne megcsípni legalább még 1 év kölcsönre.
Túl szép, hogy igaz legyen kategória.
Ha ők hárman jönnének azért még egy csatárt mindig kéne venni.Bár nagyon nem hiszem ,h mind a 3 játékos jönne.
Ziyechben az a jó, hogy vele lehetne kombinálni a támadó szekciót. Jobb oldalt és középen is megállja helyét, ahogy Brahim is játszott már balszélen és középen is. Mindenesetre én mind három játékost hoznám, de egy klasszikus támadóközéppályásra, mint Isco vagy James (nem feltétlenül ők) szükség van. Sabitzert is megnézném, de aligha igazolna ide.
Chelsea egyiket sem fogja ingyen adni vagy opcióval kölcsön, így ez gyak csak pletyka.
Plusz egyik sem illik az eliot féle koncepcióba, azaz se nem fiatalok, se a fizetésük alacsony.
2en úgy 50-55 millióba kerülnének.
Azért Ziyech minőségi előrelépés lenne Hakanhoz képest!
Bakayoko remek kiegészítő ember, és adott esetben tudja pótolni bármelyik középpályásunkat.
Giroudot pedig csak az szólja le aki nem nézett meccseket idén… A Francia válogatottban ugyan most épp Benzemát erőltetik, de ez meg is látszik a helyzet kihasználáson!
Egy BL győztes csatár, aki a premier ligabol jönne… szerintem ingyen, egy remek igazolás.
Ha ők hárman jönnek, akkor szerintem jók vagyunk, ha melléjük még jönne egy Berrardi és az Ukrán csatár. Akkor pedig nagyon megvagyunk!
De valahogy nekem még mindig Kessie szerződés meghosszabbítása a prioritás.. Azonnal meg kell adni neki a 6 millát, mert jelenleg ő az a játékos a csapatunkba, aki kis túlzással a világ bármelyik csapatában kezdő lenne! Talán Kanté az egyetlen akit jelenleg nem szorítana ki.
Én odáig megyek, hogy szerintem Kessié jobb, mint Kanté, mert ugyanannyit melózik előre-hátra, csak még egy elpusztíthatatlan tank is. Ha ő nyert volna BL-t velük, tuti aranylabda. Kanté azért nem biztos…
Nem értem hogy lehet fanyalogni ezekre a nevekre a helyzetünkben.
Kifejezetten jó játékosokról van szó és mind hatalmas erősítés lenne.