Ha teljesül a feltétel, a Milan automatikusan elveszíti az 50%-os részesedését.
Matteo Pessina 2015-ben csatlakozott a Milan utánpótlásába és két évvel később az Andrea Conti-transzfer részeként 1,78 millió euróért átigazolt az Atalantához. Akkoriban Marco Fassone és Massimiliano Mirabelli felelt az átigazolásokért és egy olyan záradékot illesztettek a szerződésébe, hogy a jövőbeli klubváltása esetén az átigazolási ár 50 százaléka a Milant illeti.
Ez alapvetően azt is lehetővé teszi, hogy a Milan féláron visszavásárolja az olasz válogatott középpályást, aki az előző idényben már tartósan kezdő volt az Atalantában.
Gianluca Di Marzio a Sky Sport Italiától úgy értesült, hogy ha Pessina eléri a 100 tétmérkőzést az Atalanta színeiben, akkor a záradék automatikusan érvényét veszti és eltörlődik a Rossoneri 50 százalékos részesedése a vételárra vonatkozóan.
Ugyanakkor ebben az esetben az Atalantának 3 millió eurót fizetnie kell a Milannak.
A 24 éves támadó-középpályás jelenleg 59 tétmeccsnél jár az Atalanta színeiben, így akár egy év múlva megszűnhet a szerződésében szereplő záradék. A játékos szerződése 2022 nyaráig szól az Atalantával, azonban sajtóhírek szerint a bergamóiak már megállapodtak a 2025-ig történő hosszabbításról.
8 hozzászólás
Egyetlen olasz válogatott játékosunk sincs! 😀
Donna lelépett.
Tonalli kikerült a keretből.
Pessina-t elherdáltuk.
Locatelli-t elherdáltuk.
Maldini meg már túl öreg.
🙂
Cristante?
Szívfájdalom, hogy a jelenlegi olasz keret tele van korábbi Milan játékosokkal. Ez is annak az oka, hogy kívánom minél előbb bukjanak ki az EB-ről. Csak azért szoktam leülni meccset nézni, hogy mindig ellenük szurkoljak.
Az én szívfájdalmam meg az, hogy a squadra azzura keretében lévő egykori Milan játékosok már mindenhol játszanak, csak a Milanban nem, mert az egykori „hozzáértő” vezetők 2 kinőtt melegítő felsőért lemondtak róluk…
Nem értem a logikádat! 🙁
Ne haragudjatok ha keserűség érződik belőlem és ellenszenv, de az, hogy ha egy rengeteg exmilan játékossal felálló olasz válogatott sikereket tud elérni, csak arra emlékeztet mennyire dilettáns volt a csapatunk vezetése éveken át és hol is tarthatna most ez a csapat valójában. Locatelli közeledik a Juvéhoz, DOnna már elment, Pessina szintén Atalanta és még sorolhatnánk azokat akik a csapat gerincét alkothatnák ma is. Nem tudok örülni az ő sikerüknek mert az a csapat csődjét mutatja. Azt, hogy éveken át Taiwo-k vagy Vangionik rohangáltak a csapatban és a tehetségeinket meg elherdálták.
Én örülök és büszke vagyok erre a csapatra hogy a java Milan névhez köthető. Szurkolok Nekik de sajnos a belgák a negyeddöntőbe nagyon elverik majd őket. Arról meg nem tehetek hogy az AC Milan vezetősége telivan funkcionális analfabétákkal. Emiatt szomorú is vagyok de nem fogok rosszat kívánni senkinek mert fiatalon elüldözték Milánóból és máshol kiteljesedett. Már nem a kommunizmusban élünk hogy irigynek kell lenni mindenkire.
Azért haragszol a játékosokra mert eladták őket . ? Szerintem ezt nem jól látod. Ha valakit eladnak vagy kölcsön adják az azért van mert van helyette jobb és a játékos ezt tudja . Ezért rákapcsol még egy fokozatot mert elhagyták és csalódottak lesznek . Ez kicsit olyan mint a kóbor kutya ha befogadod meghálálja. Ezért rögtön Gabbia jutott eszembe kb ugyan úgy elherdálják majd egy marék szotyiért .