Olivier Giroud egyre közelebb a Milanhoz

4

A Milan célja, hogy felgyorsítsa a tárgyalásokat Olivier Giroud-val, így rövidesen lezárulhat a transzfer – írja a Gazzetta a mai számában.

A 34 éves BL-győztes csatár már hetek óta a Milan célpontjai között szerepel és továbbra is ő az első számú jelölt Zlatan Ibrahimovic tehermentesítésére annak ellenére, hogy a Chelsea nemrég egyoldalúan meghosszabbította a szerződését.

A La Gazzetta dello Sport szerint a felek közel állnak a megállapodáshoz, minimális a különbség a játékos fizetési igénye és a Rossoneri ajánlata között. Giroud évi 3,5 – 4 millió euró körüli összeget tehet zsebre Milánóban, amennyiben megvalósul a transzfer.



Kétéves szerződésről folynak az egyeztetések Giroud ügynöke és a Milan között, de szóba jöhet még plusz egy év. Fontos megjegyezni, hogy a külföldiek esetében alkalmazható az új adótörvény, amellyel a Milan az adók 50 százalékát megtakaríthatja a játékos bére után. Ez Giroud esetében is érvényes lesz, ha aláír a Milanhoz.

A Gazzetta szerint Giroud közel áll a Milanhoz és 48 órán belül meglehet a végső megállapodás.

A Milan csak és kizárólag ingyen szándékozik leigazolni Giroud-t, így a Chelsea-nek a világbajnok játékos felé tett ígérete alapján fel kell bontania a szerződését. Mint arról beszámoltunk, a Chelsea nemrég egyoldalúan hosszabbított a játékossal, miután aktiválásra került egy opció. Ezzel a londoni együttes célja az volt, hogy Giroud ne szerződjön ingyen, átigazolási ár nélkül egy másik Premier League-es csapathoz, akár közvetlen riválishoz.

4 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Kérdés, hogy fizikailag képes-e folyamatosa meccseket játszani vagy mellé kell még egy csatár?

    Ettől függetlenül várjuk

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet