Alessandro Nesta, a Milan korábbi világklasszis védője szerint Gianluigi Donnarumma részéről tiszteletlenség volt, hogy visszautasította a klub ajánlatát.
Ezúttal Nesta reagált és véleménye szerint Donnarumma tiszteletlen volt a klubbal, ugyanis hiába van Mino Raiolának nagy befolyása, a végső döntés mindig a játékosoké.
„Nagyon sajnálom, mert Donnarumma a Milan alappillére lehetett volna. Ennyi évesen visszautasította a 8 millió eurós fizetést, ami nagy tiszteletlenség. Maldini helyes döntést hozott, a Milan egy különleges és jelentős klub.” – mondta Nesta.
„Raiolának nagy befolyása van, de mindig a játékos az, aki meghozza a végső döntést. Ahogy Ambrosini is említette, korábban Insigne kirúgta Raiolát annak érdekében, hogy maradjon a Napoliban. Ezek erős jelek…”
„A Milan projektje folytatódik és Paolo Maldini kivételes munkát végez. A legjobbakat kívánom neki és bízom benne, hogy visszavezeti a Milant Európa csúcsára.”
18 hozzászólás
Istenem, ha még egy Nesta születne…
Ki az a Donnarumma?!
$
Azért arra őszintén kíváncsi lennék, hogy mi lehet az a földi jó, amit nem tud megvenni magának évi nettó 8 millió eurós fizetésből, amire 22 évesen mindenképp szüksége lenne 🤔
pl. gerincet 😀
Top komment xd
Nesta Tanár úr! Minden szavával egyet lehet érteni. Kíváncsi lennék azért Maldini „igazi” saját véleményére erről a Donna dologról…
Rohadt nagyot röhögnék, ha most elkerülne valahová 1 milkós fizuért – nincs semmilyen licitalapja csapat nélkül 😀
2. számú kapusnak a Barcába kis fizuért… nagyon megérdemelné… 😀
Az ezzel kapcsolatos cikkeknél általában leírtam, hogy ezeknél a szerződéseknél pontosan az van, amit Nesta mondott: a játékos dönt, mert ő a megbízó. Az ügynökökről mindenki tudja, hogy pénzért bármire képesek, a játékos pedig így abban a szerepben tetszeleghet, hogy nem ő dönt, hanem az ügynök. Szó sincs erről. Benne van a szerződés nevében, hogy ez egy bizalmi viszonyon alapuló kapcsolat. Donnarumma Raiolának köszönheti ezt a fizetést, valószínűleg egy nevesincs ügynökkel ennek a töredékét kapta volna, így nyilván függ tőle, és emiatt lojális hozzá (azt azért hozzátenném, hogy bár tehetné, Raiola nyilván nem ingyen vállalta a megbízást…). Úgy gondolom egyébként, ez a lojalitás helyénvaló, nem is ezzel, sosem ezzel volt probléma. Azzal volt probléma, ahogyan Donnarumma ebben a történetben viselkedett, hogy hazudozott, ferdített, ködösített. Csak annyit kellett volna mondania, hogy „srácok, az a helyzet, hogy lojális vagyok Raiolához, mert kiharcolt nekem egy hatalmas fizetést, így azt teszem, amit ő tanácsol”. És akkor ő sirdogált a szurkolók előtt, neki esett rosszul, amikor papírpénzzel dobálták, ő volt megsértődve a szurkolói megnyilvánulásokon… Felmerül a kérdés, hogy ennyire hülye volt, vagy ezt is csak eljátszotta? Akárhogyan is, az ő számára fontosabb volt a Raiolához való hűsége, mint a Milanhoz fűződő viszonya. Innentől nincs miről beszélni.
Nagyon kíváncsi leszek egyébként a jövőjére, mert nem vagyok benne biztos, hogy 8 milliós fizetést le fog tudni akasztani valahonnan, plusz ugye az ügynöki jutalék…
Azt is remélem, hogy Donnarummát soha nem fogják visszaengedni a Milanhoz.
Azon gondolkodtam, hogy volt-e a Milan történetében olyan játékos, aki annyira megosztó lett volna, mint Donnarumma, vagy akit annyira megutáltak volna, mint őt – és nem a játéka miatt. Nem tudnék ilyen játékost mondani.
Azért egy Bertolaccit megkergettem volna a parkolóban… meg néha Cassanonak is leakasztottam volna egy pofont, de összességében igaz amit mondasz.
T.Lansky!
Respect!
Anno T.Silva és Ibra CSAK a bevétel-hiàny miatt lett eladva.
Ibra vissza is tért-ez/is/ a MILAN szív!
Ügynököt váltottam volna és lehet meg is kapom a 10 milliót. Nincs jutalék a semmire.
Amúgy ja..
“Ezek erős jelek..”
Remélem ezeket a jeleket más is észreveszi és kihasználva a közelgő recessziót nem kínálnak neki még 8M fizut sem. Így végképp nevetségessé tenné magát. ☺️
De ha rajtam múlna a válogatott kapujából is kikerülne nehogy 1-2M €-é eladja a nemzeti mecset is.
Elég buta $ szerintem, ez abból egyértelmű, hogy nem maradt a klubbnál vagy nem váltott korábban tisztességes módon. A Milan számára sokkal értékesebb volt ez a játékos, mint amit valójában érhet bárhol máshol, mert a klub terve az lehetett, hogy ikont csinál belőle és ezért megérte volna az a nevetségesen sok 8 millió euró. Maldini egy ikon, bárhol jár a világban még egy Inter vagy Real szurkoló is tiszteli, ezt a tiszteletet meg nem helyettesíti 2 millió euró, mert ennyin múlott most, hogy $ legendás játékos legyen, miközben gazdag is maradt volna. Ezt egy értelmes ember máshogy csinálta volna, még akkor is, ha a pénz fontosabb számára vagy ha több trófeát akar.
Lehet hogy a Juventusban köt ki !
Röviden és sommásan fogalmazott a lényeget elmondta! A régi NAGY focisták még tudták ,hogy mi a tisztelet, klubhűség nem ilyen pénzéhes celebek!! Idáig aki megszólalt az ügyben mindenki levette a keresztvizet $rummáról! Nem is tudtam ,hogy a kicsi Insigne ilyen tökös volt?!!!!!! Minden tisztelet az övé!!! FORZA MILÁN!!!!
Bohócot csinált magából gyakorlatilag a semmiért. Ilyen összegeknél ezek már csak számjegyek a bankszámlán. Elkölteni mindent el lehet de forintra lefordítva a srácnak nem elég évente 2752000000 ft hogy elnyomorogjon. Hátba szúrva ezzel a csapatot aminek mindent köszönhet, pont a bl indulás megszerzésének pillanatában feltehetőleg a fő riválishoz távozik ingyen. Mint Milan szurkoló inkább nem is kommentálom mert törölnek egy ilyen pofátlan takony miatt.