Úgy tűnik, hogy Diogo Dalot nem része a Manchester United projektjének.

A portugál U21-es válogatott védő a szezon végéig kölcsönben szerepel a Milannál és többnyire kiegészítőembernek számít Stefano Piolinál, ugyanis összesen 29 mérkőzésen lépett pályára a csapatban, ezeken 2 gól és 3 gólpassz a mérlege. Dalot elsősorban Theo Hernández tehermentesítésére érkezett, ám a jobb oldalon is lehetőséget kapott – különösen a bajnokságban.

A Mundo Deportivo értesülései szerint a Manchester United a nyári átigazolási időszakban meghallgatja a beérkező ajánlatokat Dalot játékjogáért és készen áll értékesíteni. A Milan vezetősége fontolóra vette a 22 éves játékos végleges megvásárlását, amennyiben sikerül megállapodni az átigazolási árról.

A The Sun arról ír, hogy a manchesteri alakulat 17 millió eurót akar kapni a játékosért.

Úgy tűnik, hogy Ole Gunnar Solskjaer nem számít Dalotra a következő szezonban, ugyanis a védelem jobb és bal oldalán egyaránt megvannak a kezdőemberei és a megfelelő cserék.

Ugyan a kölcsönszerződés nem tartalmaz vásárlási opciót, de Paolo Maldiniék nem zárkóznak el Dalot megvásárlásától, hiszen jobbhátvédként és balhátvédként sem okozott csalódást a Milanban, ráadásul a fizetése is elfogadható, évi 1 millió euró.

15 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Én is! Elég stabil hátul, ráadásul elöl sem totál elveszett, jó megindulásai is vannak. Tipikusan az a játékos, aki nem reklamál, hanem teszi a dolgát, és egészen jól.

    • Ennyiért biztosan nem vesszük meg. Mindkét szélen bevethető az ember és jól mozog a labdával is, nem futja le senki, és meg is tudja játszani a bogyót. Egyébként nem hátul van gond a csapatunkkal. Extrát elöl és a széleken kellene nyújtani…

      • Igen de ez hihetetlen, hogy nem találunk megfelelő embereket jobb vagy épp bal szélső támadó posztokra.

        Szerintem max Rebic aki megállja a helyét de ő sem elég komplex, a többit meg hagyjuk. Nincs olyan aki a védekezéstől a megindulásokon át az utolsó passzokban illetve a gólokban is jeleskedik.

  2. A Man. Utd. komolyabb csapat mint a Milan, még ha meglepetésre gyengélkedtek is a Milannal való párharc során. Nem tudom, hogy sok volt e a hiányzójuk, vagy fáradtak voltak., de mindenesetre a Rómát alaposan elverték ,ha a visszavágón nem is adtak bele mindent. Meg hát ha a fociban sok a ha, de ha nem ilyen gyávák hogy csatár nélkül áll fel a csapat, akkor lehet a Milan jut tovább. Én felküldtem volna Theot centerbe. Fizikális jóban van a labdával. Dalot a helyére. Rosszabbul jártak volna? Őszintén!

    • Én úgy gondolom az MU ellen még egyszer láttuk a 2020-as Milan-t. Ha nem is ugyan azzal az erőbedobással, de elég hatékonyan presszingeltünk a meccsen. Ez a télen változott meg és ez valahol Pioli és az érkezők hibája. Hauge vagy épp Colombo és Maldini szerepeltetésével is működött ez a taktika, most csodálkozunk ha nem!? Rebic akkor támad le ha elvették tőle a lasztit, akkor is utána fut és felrúgja vagy löki a védőt. Ibra csak helyezkedni tud, ezzel nincs is még nagy gond, de ha Mandzukic játszik akkor totál nulla. Ez a taktika akkor működik ha minden 100%-ig koncentrál és zárja a passzsávokat, szűkíti a területet.

  3. Hát a Róma szerintem a Mailannál most gyengébb csapat . A MU nagy csapat . Van pénz ! És tudjuk hogy megy ez azért. Pioli össze tudott rakni egy bivaly erős kezdőt a 2020 ás évre de ezek a játékosok vagy sérültek voltak később vagy elfáradtak már a 2021 es évre. Télen ezt nem vették észre vagy nem volt pénz nem tudom de most ennek a levét isszuk . És nem kellene Piolizni össze vissza. Ő a legkevésbé hibás ezért.

    • Így van. Pioli TÚL JÓ csapatott tett össze a lehetőségekhez képest, és a normalitás útjára visszatérve szidjuk… nem túl logikus. Az MU nagyon erős csapat, a PL-ben stabil másodiknak lenni nem kis dolog. Van de Beekek nem kaphatak lehetőséget, akit itt istenítenénk, olyan jó játékos. Cavani sokáig alig kapott szerepet, pedig azért ő lehozná Ibra számait, és nálunk Ibra a sztár. Más nagyságrend a csapat, más állománnyal, legyünk rá büszkék, hogy komoly esélyünk volt kiejteni őket.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet