A Milan a hivatalos honlapján adott tájékoztatást Davide Calabria állapotáról.
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Calabria nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt a csapatban a szezon kezdete óta és egészen eddig a formaingadozás mellett a sérülések is elkerülték. Az olasz jobbhátvéd a Manchester United elleni első mérkőzésen sérülést szedett össze és a térdfájdalmak után kiderült, hogy meg kell operálni.
A Milan a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a mai napon Calabria jobb térdét – meniszkusz sérülés miatt – sikeresen megműtötték ARTROSZKÓPOS BEAVATKOZÁSSAL.
Az operáció – amelyet a Madonnina klinikán végeztek el – tökéletesen sikerült, köszönhetően Roberto Pozzoni orvosnak és a klub főorvosának, Stefano Mazzoninak. A Milan tájékoztatása szerint Calabria felépülési ideje körülbelül 30 napra tehető.
Ez azt jelenti, hogy az olasz jobbhátvéd várhatóan április második felében térhet vissza, így az utolsó néhány fordulóra Stefano Pioli rendelkezésére állhat majd.
Calabria a közösségi oldalán üzent: „Nagyon sajnálom, hogy a szezon ezen fontos időszakában jött a kényszerpihenő, de nagyon hamar vissza fogok térni. Egy apró akadály, amelyen hamarosan túljutok, mert tudom, hogy Ti szurkolók velem vagytok. Két célom van, amit még el akarok érni ebben az idényben: a lehető legjobb helyen végezni a Milannal és ezt megkoronázni egy Európa-bajnoki szerepléssel Azzurri mezben.”
5 hozzászólás
Mielőbbi gyógyulást neki térjen vissza minnél hamarabb ☺
Ha kb. 30 napos felépülést jósolnak, akkor idén jó eséllyel már nem látjuk.
Nem számít ott volt a téli időszak minek igazolni? 😉
kicsit gondolkozz már. 😀 még ha nehezedre esik is. 😀 vele együtt 3 jobb hátvéd van a csapatban. 😀
Nem érdemes gyorsan visszatérnie, mert ha innen nem érik el a célokat az vicc lenne. A válogatottban meg eddig se nagyon számítottak rá, bár a mostani formájával talán megkapta volna az esélyt, de az még odébb van. Ilyenkor sokan az orvosi stábot veszik elő, hogy hibáztassanak valakit, de nem ártott volna igazolni sem, meg sokszor a játékos és edző erőlteti a gyors visszatérést, amiről nem feltétlen tehetnek az orvosok. Guardiola például elzavarta a Bayern orvosát, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy több időt vesz igénybe egy játékos felépülése, aztán a Guardiola korszaknak is vége szakadt és utána visszatért az orvos a németekhez és tripláztak egy másik edzővel, szóval nem mondanám, hogy mindenben igaza van a Barca sikeredzőjének.