A legfrissebb hírek szerint biztosra vehető, hogy Zlatan Ibrahimovic nem lesz bevethető a Manchester United elleni Európa Liga-mérkőzés első felvonásán.
A 39 éves csatár a második félidőben megsérült és nem tudta folytatni a játékot a Roma elleni meccsen, így Rafael Leao érkezett a helyére. Mint arról beszámoltunk, a hétfői vizsgálatokon kiderült, hogy Ibrahimovicnak a hosszú combközelítő izmával van probléma, amelynek következtében újabb kényszerpihenő vár rá.
A MilanNews szerint Ibrahimovic ki kell hagynia a csapat soron következő legalább négy tétmérkőzését, beleértve a Manchester United elleni odavágót az Európa Ligában.
A sérülés következtében a svéd klasszis nem lesz bevethető az Udinese és a Hellas Verona ellen sem, valamint nagy a valószínűsége annak, hogy az MU elleni első összecsapást követően a Napoli elleni rangadón is harcképtelen lesz.
Ibrára 10 napon belül újabb ellenőrző vizsgálatok várnak a felépülésének nyomon követése céljából. A svéd csatár ebben a szezonban 14 bajnokin lépett pályára és ezeken 14 gólt szerzett. Két bajnokit a vírus miatt, míg nyolcat sérülés miatt hagyott ki.
3 hozzászólás
Sajna akármennyire szeretjük és nagy sztár,14 gólja van komolyabb terhelést nem bír.Évekig szükség lenne egy ilyen klasszisra,de nem így…
A merda Lukakuja pedig tarthatatlan gyakorlatilag….
Mehet dalolni! 🙂 Aztán jöhetnek az edzések újra.
A racionális lépés az lenne, hogy ez az év után váljanak el Ibra és a Milan útjai. A bérét egy olyan klasszis! Csatár bérére kell költeni, aki nagy valószínűséggel többet képes játszani.
Sajnos az időt meg Ibra sem tudja legyőzni, bár kétségtelen, hogy szépen lelassította…