Paolo Maldini szerint a Milan sokkal jobban teljesít, mint arra a szezon elején számítani lehetett és beszélt Fikayo Tomoriról, a hosszabbításokról illetve kitért Zlatan Ibrahimovic sanremói szereplésére is.
Maldinit közvetlenül a Roma elleni meccset megelőzően interjúvolta meg a Sky. Mint ismert, a csapat végül 2-1-es győzelemmel távozott a fővárosból a 24. játéknapon.
„Szerencsére olyan klubnál dolgozom, amely nagy hatást vált ki a játékosokból, amikor a Milan bejelentkezik értük. Tomori különleges adottságokkal rendelkezik, roppant gyors és nagy intenzitással játszik. Ezért gondoltuk úgy, hogy jó erősítés lehet a szezon második felére.” – mondta Maldini.
„Romagnoli? Természetesen nem boldog, hiszen egyetlen játékos sem az, amikor nem játszik. A Milannak 17-tel több pontja van, mint az előző szezon ezen szakaszában, miközben több mérkőzésünk és sok sérülésünk volt. Ezért szükség van a csapat rotációjára, ráadásul Alessio nagyjából minden meccsen játszott.”
A piros-feketék 24 fordulót követően 52 ponttal állnak a második helyen 6 ponttal a harmadik Juventus és a negyedik Atalanta előtt és a csapat versenyben van az Európa Ligában.
„Nem tudom, hogy ennél kérhetnénk-e többet a csapattól. A fejlődés az előző szezontól exponenciális volt és tudjuk, hogy jelenleg nem vagyunk a Bayern München és a Manchester City szintjén, de sokkal jobbak vagyunk, mint azt vártuk a szezon elején. Az energiaszint megváltozott, de ez teljesen normális 17 hónap megállás nélküli játék után. Ez pszichológia.”
A sajtóban folyamatos témát képez, hogy Zlatan Ibrahimovic ezen a héten részt vesz a Sanremóban megrendezendő dalfesztiválon, miközben a csapat szerdán az Udinesével játszik. Maldini elmondta, hogy ezt már tavaly nyáron tisztázták a svéd csatárral.
„Sanremótól függetlenül mindenki nagyszerű teljesítményt vár el Ibrahimovictól bármilyen helyzetben. Ez egy furcsa hét lesz, ezt nem tagadjuk, de Ibra nem fogja hagyni, hogy ez befolyásolja a teljesítményét. Tudom, hogy nagyon profi. Egy évvel ezelőtt elhalasztottuk a szerződésének meghosszabbításáról szóló tárgyalásokat, ami a mi hibánk volt a klubon belüli bizonyos helyzet miatt. Amikor Zlatan aláírta az új szerződését tájékoztatott minket arról, hogy kötelezettségvállalásai lesznek erre az időszakra. Nincs kétségünk, hogy tudni fogja kezelni a dolgokat.”
Az olasz igazgatót a Tomori szerződésében lévő 28 millió eurós vételi opcióról is kérdezték.
„Opciónk van Tomori végleges megvásárlására, ami nagyon magas. A szezon végéig értékeléseket fogunk készíteni, hogy aktiváljuk-e vagy sem. Ez egy elég egyértelmű szituáció. Ami a többi játékost illeti, akiknek lejár a szerződésük – beleértve Ibrahimovicot – minden héten zajlanak az egyeztetések. Jelen pillanatban nem tudok erről nagy hírrel szolgálni.”
8 hozzászólás
Inkább Tomori,mint Romagnoli.Ha érte kapnánk pénzt Tomorit meglehetne venni!
Romagnioli azon kívül,hogy nem boldog, mivel tudna változtatni a képességein Tomorihoz képest ? Gyorsabb ettől biztos nem lesz ! Ha meg nem,akkor meg maradjon a padon !
Jól belátja Pioli (meg Maldini), hogy ha adott posztokon nem az aktuálisan a legjobb formában lévők játszanak, akkor az demoralizálja a csapatot. Lejárt a bérelt helyű sz.r Suso-k ideje! 😀
Olyan érzésem van mintha már eldöntötték volna hogy egy játékosért sem adnak 28 millió eurót
Konkrétan így van
Nem mondhatják,hogy persze,kifizetjük majd érte a kért összeget!Pedig jó lenne,elég stabil,megbízható belső védő.Úgy látni,jobb vagy bal oldal,mindegy neki.
Vagy szimplán az időfaktor miatt nyilatkoznak így. Gondolj bele: lesétülhet, visszaeshet nagymértékben a teljesítménye stb. Én ebbe abszolút bele tudom látni, hogy ez az oka Maldini által elmondottaknak.
Sajnos a 28-30 M-os vásárlások ellenkeznek a klub politikájával de remélem ez csak a BL eléréséig tart mert hosszabb távon muszály lesz valódi minőségi játékosokat venni a különböző posztokra. Ilyen Krunic-Meitë féle párducokkal nem nyerünk lóversenyt.