A Milan a Premier League második helyezettje, a Manchester United ellen játszik az Európa Liga nyolcaddöntőjében és Stefano Pioli szerint az angol együttes személyében a sorozat legnagyobb favoritját kapták ellenfélnek.
Pénteken délután sorsolták ki a nyolcaddöntő párosításait az EL kieséses szakaszában. A piros-feketék ellenfele a Real Sociedad együttesét búcsúztató Manchester United lesz a negyeddöntőbe kerülésért.
A párharcot március 11-én idegenben kezdi a Milan és a visszavágó a San Siróban lesz.
„Ez motiváló és ösztönző összecsapás lesz számunkra, hiszen az Európa Liga megnyerésének nagy esélyesével kell szembenéznünk. Az ellenfél és a stadion felidézi a klub történelmének dicsőséges pillanatait.” – nyilatkozta Pioli.
A Milan eddig összesen 5-ször találkozott az MU-val a kieséses szakaszban az európai kupaporondon és ebből 4 alkalommal sikerült kiharcolni a továbbjutást.
8 hozzászólás
A fordításból lemaradt:
“Ezt megszívtuk!”
Én azt mondom, hogy vagy verjük ki őket, vagy essünk ki. Mi értelme további egy-két gyenge csapaton túljutni, aztán a negyeddöntőben kiesni. Semmi. Ha viszont itt túljutunk rajtuk, akkor a végső győzelemre is lehet esély, bár tudom ez nem valószínű.
„Én azt mondom, hogy vagy verjük ki őket, vagy essünk ki.”
Igazad van, én is csak ezt a két verziót tudom elképzelni. 🙂
Az a furcsa helyzet állhat elő, hogy amennyiben kiütnénk a Unitedet, akkor már szinte biztos, hogy nem vehetjük félvállról a sorozatot, mert valóban egy esélyesen jutnánk túl. És bár van még egy sor csapat, amely komoly játékerőt képvisel, és a BL-be akarna jutni [de a bajnokságban ezt nem biztos, hogy ki tudja harcolni (Arsenal, Tottenham, Villareal, Roma), így ezeknek fontos(abb) lehet az Európa-liga], DE az angolok kiejtése már egy olyan eredmény lenne, amire nem lehetne legyinteni, a játékosok meg elhinnék, hogy jók. Éppen ez volt korábban a probléma a kerettel, hogy a játékosok nem hittek magukban. Ebben volt változás pozitív irányban, de most más jellegű problémák adódtak. És egy ilyen párharc ezen segíthet.
Igenis elvárom a Milantól, hogy ha már így alakult, tegye oda magát, és ne azt érezzem a párharc során, hogy nekünk a negyedik hely a célunk a bajnokságban. Amennyiben kiesnénk, akkor is tegyük úgy, hogy mindent kiadtunk magunkból a továbbjutás érdekében. Mert a visszavágótól számítva is van két hónap és egy rakás meccs a bajnokságból, amiken ha jól szerepel a csapat, akkor oda fog érni akár a dobogóra is.
Egy MU elleni meccset nem lehet félvállról venni, olyan nincs, hogy „mi a bajnokságra koncentrálunk”. Ekkora kluboknál ez egy igazi presztízspárharc, és nem túl szépek az emlékek a legutóbbi találkozásunkról. Biztos vagyok benne, hogy a Manchester is úgy gondolkodik, hogy ha már így alakult, akkor megpróbálják kiütni a Milant.
Érdekes egyébként a két klub közötti párhuzam. Mindkét klubot egy-egy emblematikus figura vitte fel a csúcsra (ott ugye egy menedzser, itt egy elnök). Mindkét klub a nevéhez és történelméhez méltatlanul szerepel elég régóta. Most itt is és ott is mintha valami fény látszódna az alagút végén. Ebben a szezonban pedig, bár vezették egy ideig a bajnokságot, de most mindkét gárda városi riválisa néz ki úgy, hogy behúzza a honi bajnoki címet. Arról már nem is beszélve, hogy Milánó pont olyan messze van Manchestertől, mint Manchester Milánótól.
A zárómonddat összefüggése zseniális 😃
Én azt mondom hogy van esély, nem is kicsi! Akkor meg pláne, ha a csapat a jobbik arcát mutatja meg! Hajrá Milán!
Van egy álmom… Megverjük az MU-t, továbbjutunk. Ibra felporgeti még egyszer ezt a csikócsapatot és elhiteti velük, hogy minden megvan bennük hozzá, hogy nagyok legyenek és hihessenek magukban. Megnyerjük az EL-t. Bajnokságtól függetlenül indulunk BL-ben jövőre. Igazolunk pár qrvajó fiatalt, de fiatalt, hogy beéeférjen Ibra csapatába, s velük kiegészülve egy zseniális szezont futunk jövőre. BL ttófea, bajnoki cím. Ibra visszavonul, megkapja az aranylabdát…és… Úgy vonul vissza, hogy a pályafutása végén ő lesz a futbaltörténelem Legendája..A legenda! Ezzel, ami persze utópisztikus, de nem teljesen elképzelhetetlen, ezzel lekörözné Messi-Ronaldo párost. Olyan tett lenne, amit nem lehetne nem elismerni. Ebből filmsorozat készülne, és meg is érdemelné. Szurkolok az álmomnak! :)))
nem kell elmondani, hogy ez egy laikus vágyálom. Tudom. Ennyire nem vagyok fogalmatlan. De…szeretek álmodozni. Kell is. És néha az álmok valóra is válnak 🙂
Úgy legyen.