Továbbra is szenzációsan hangzik, hogy Paolo Maldini Magyarországon találta meg a Milan új balhátvédjét! A piros-feketék hasonló poszton szerepelt világklasszisa a 17 éves Kerkez Milost az átigazolási időszak legutolsó napján csábította – különgéppel – Olaszországba a Győri ETO NB II-es csapatától. A vajdasági születésű tehetség a DIGI Sport Csizmaszár című műsorában azt is elárulta, milyen képességei miatt nézhette ki őt Paolo Maldini.
„Nem is tudtam semmiről, édesapám egyszer csak szólt, hogy kellek a Milannak, és ennyi volt. Megbeszéltük közösen, és eldöntöttük, hogy belevágunk!” – nyilatkozta a DIGI Sport Csizmaszár című műsorában Kerkez Milos, akit személyesen Maldini nézett ki a Milannak. „Igen, ez igaz, és óriási megtiszteltetés, hogy minden idők legjobb bal oldali védője akart leigazolni. Nagyon-nagy dolog volt találkozni vele, nagyon boldog voltam, amikor találkoztam Maldinivel.”
A futballistát magángéppel szállították Milánóba. „Ez csak azért volt, mert az átigazolási időszak utolsó napján történt mindent. De ez is mutatta nekem, hogy igazán le akarnak engem igazolni, és persze nagy élmény is volt.”
Ami biztos, nem kell sokat várnia arra, hogy szerepeljen – elsőként természetesen a Primavera-csapatban. „Amint kész a játékengedélyem, elkezdek játszani. Maldini azt mondta, ez maximum tíz napig fog tartani.”
Olaszországban nem feltétlenül kapkodnak a fiatalok után, nehéz bekerülni a nagycsapatba, de Kerkez készen áll a kihívásra. „Nem félek nagyon, tisztában vagyok a képességeimmel, és csak fociznom kell. Azt is tudom, hogy a klubnak tervei vannak velem, és nem véletlenül vagyok itt.”
Maldini állítólag azt mondta, hogy akár már tavasszal Theo Hernandez alternatívájaként tekinthetnek a szerb-magyar kettős állampolgárságú játékosra. „Őszintén szólva, most még biztosan nem, mert fizikálisan egyelőre nem tudom felvenni velük a versenyt. De ha lassan elkezdek velük edzeni, biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan fogok fejlődni, és meg tudom majd oldani a feladatot.”
Kerkez Milos középpályásból lett balhátvéd, de nem bánta meg. „Először kicsit mérges voltam, mert nagyon szerettem a középpályán játszani. De ahogy telt az idő, belátom, hogy a bal oldali védő a legjobb poszt a számomra.”
Amikor arról kérdezték, mik azok a képességei, amelyek alapján Maldiniék felfigyeltek rá, Kerkez így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy a mentalitásom, mert amikor felmegyek a pályára, akkor meghalnék a győzelemért, úgy gondolom, ez tetszett Maldininek, és természetesen a többi kvalitásom, úgymint a sebességem, cselezésem, de leginkább a mentalitásom.”
Forrás: DigiSport.hu
5 hozzászólás
Kerkez mama jó kis MILF! 😀
A Fater meg a kicsi fiúnak betette a pelenkás remélem- mert kelleni fog 😜
t
Rájöttem, hogy az én karrierem hol siklott ki.
Fateromnak is szól a Milan, hogy kellek nekik, csak apám elfelejtette átadni az üzenetet.
Nálam meg az volt, hogy fateromnak felejtettek el szólni! 🙂
Amúgy néztem videót a srácról (mivel a magyar bajnokságot abszolut nem követem), és igazi energiabomba. Fut mint a gép, nem ismer elveszett labdát. Tényleg jó a mentalitása, még ha nem is egy Balotelli. 😀