A török támadó-középpályás mostantól újra Stefano Pioli rendelkezésére állhat.
Hakan Calhanoglu szűk két héttel ezelőtt kapta el a koronavírust és a Cagliari illetve az Atalanta elleni mérkőzésen nem léphetett pályára. Rade Krunic és Ante Rebic már visszatért, míg Theo Hernándeznél kiderült, hogy fals-pozitív lett a korábbi tesztje.
A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Calhanoglunak negatív lett a legutóbbi koronavírus-tesztje és az elkövetkező órákban részt vesz az ilyenkor kötelező vizsgálatokon, hogy folytathassa a sporttevékenységet.
A 26 éves támadó-középpályás a közösségi oldalán is megerősítette, hogy legyőzte a vírust és visszatérhet. A Milan szombaton délután a Bolognához látogat, azonban Hakan valószínűleg ezen a meccsen még nem fog pályára lépni.
8 hozzászólás
Szuper,habár év végén koccolni fog és Drumma is,sok csapat tudja megadni neki a 7 millás fizut 3 éves szerződéssel,+ egy kis aláírási pénzt(5-10mill) A kapusunk meg majd(vagy már ez meg is történt)kap egy évi 8-10mill fizut + 30-45 mill aláírási pénzt és tuti,hogy dobbantani fog……. rögtön a 100 millás ligába lesz,már ami a bankszámlán lévő lóvét jelenti………. persze Calha helyett hogy kit fogunk vagy tudunk venni majd 20-25 millióért amit valszeg 1ben kell kifizetni,és beválik vagy sem,ja és a bére is ott lesz úgy 3 milló körül…….. jó nagy gondban van a vezetőség az tuti,ez az ingyen mehet ahova akar ez katasztrófa,zsarolásra buzdít,vagy adsz ennyit vagy elmehettek a csába
Te milyen baromságokat írsz jóember??? 😀 😀 😀 😀 Mit szedsz? Én is kérek belőle! 😀 😀 😀
Szerintem csak eltévesztette a házszámot és azt gondolta, hogy a facebook-on van. Ott szoktak ilyen ilyen cizellált, mélyenszántó fogalmazások születni.
😀 😀 😀
Van baj nem kevés🤣🤣🤣🤣
Valóban furcsa gondolatok… 😆
Azért A török Pioli keze alatt lett jó. Amikor ide jött nem volt formába sokáig. Szerintem kevés csapatba lenne rögtön jó – nem hinném hogy elmegy . Donna meg rég elmehetett volna ha akar ennyi.
Az biztos,hogy a hiánya érződött!