Zlatan Ibrahimovic duplájával a Milan legyőzte a Cagliarit, így továbbra is vezeti a bajnoki tabellát. Stefano Pioli nyilatkozott a mérkőzést követően.

“Arra koncentrálunk, hogy ebben az idényben minden mérkőzésen a legjobbat nyújtsuk. Mindig arra kérem a játékosaimat, hogy legyenek figyelmesek. Mindig készen kell állnunk. Ez egy erőpróba volt és megérdemelten nyertünk.” – mondta Pioli.

“Minden győzelem áldozattal és verejtékkel jár. Ugyanakkor nem igazságos csak az áldozathozatalra korlátozni a győzelmet, mert a játékosok kvalitással érték el a sikert. Ha így folytatjuk szívvel és kvalitással, akkor továbbra is jól teljesíthetünk.”

“Ibrahimovic? A technika, a kitartás és a személyiség abszolút bajnokáról van szó. Nagy segítség számunkra. Nélküle megmutattuk, hogy egységes csapat vagyunk. Ibrának köszönhetően a csapattársai sokat fejlődtek.”

“Köszönetet szeretnék mondani a szurkolóknak a támogatásukért, a csapat mindent megtesz, hogy a legjobbat nyújtsa. Úgy kell továbbra is folytatnunk, hogy egyszerre csak egy mérkőzésre koncentrálunk, ez a legfontosabb. Szombaton egy nagyon fontos mérkőzésünk lesz az Atalanta ellen. Majd áprilisban meglátjuk a tabella állását.”

Soualiho Meite érkezése után Mario Mandzukic a következő téli igazolás a Milannál.

“Boldog vagyok, hogy a klub ilyen ambiciózus. Azt akarják, hogy a Milan visszatérjen a csúcsra. Mandzukic érkezése is ezt igazolja. A mérkőzések számát és a kritikus problémákat tekintve sok játékosra van szükségünk. Azt is mondtam a játékosoknak, hogy nem a pályán töltött percek száma számít, hanem azok minősége.”

“Saelemaekers kiállítása? Bocsánatot kért az egész csapattól. Nagyon elkeseredett volt. Nem akarom őt védeni, de két olyan sárga lapot kapott, ami nem volt megérdemelt.”

“Mandzukic és Ibra együtt? A játékelv számít. Megtaláltuk az egyensúlyt és mindig két csatárral játszunk: egy középen és egy pedig a bal szélen. Még nem beszéltem Marióval a taktikáról. Sok játékosra van szükségünk, hiszen rengeteg mérkőzésünk lesz. Elképzelhetetlen, hogy ne legyenek változtatások. Nem kell kockáztatunk. Szeptembertől decemberig sok játékos kapott nagy terhelést és sok volt a sérülés. Örülök a klub döntéseinek, ha újra lehetőség adódik a csapat megerősítésére, készen állnak lépni.”

“Kalulu? Nagyon örülök neki és elégedett vagyok vele. Karakterrel és erőbedobással játszik. Ő egy olyan játékos, aki elégedettséggel tölthet el bennünket. Kjaer? Nem sérült meg. Van egy kis bosszúság, ami korlátozza őt a játékban és a sérülés félelme miatt jobb volt nem kockáztatni. Minél több minőségi játékosunk van, annál inkább képesek leszünk versenyképes csapatot felállítani.”

“Scudetto? Hét nagyon erős csapat van és mindegyik a végsőkig fog küzdeni, hogy megnyerje a Scudettót vagy bejusson a Bajnokok Ligájába. Harcolni fogunk azért, hogy az első négyben végezzünk. Ez az az út, amelynek önbizalmat kell adnia a csapatnak.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet