A Milan az európai topligákat tekintve egyedüli veretlen csapatként menetel tovább a Serie A-ban és az első helyről várja a folytatást a téli szünetet követően. Íme a statisztikák és érdekességek a Lazio elleni győzelem után.

A Milan 14 forduló alatt 34 pontot szerzett a bajnokságban, azaz pontosan kétszer annyit, mint az előző idény ezen szakaszában.

Legutóbb 10 évvel ezelőtt, 2010-ben fordult elő, hogy a Milan az első helyen karácsonyozott. Akkor a csapat 17 fordulót követően 36 szerzett ponttal vezette a Serie A-t és az idény végén elhódította a Scudettót.

A piros-feketék 2009 óta először győzedelmeskedtek két egymást követő meccsen a Lazio ellen. A júliusi idegenbeli 3-0-s siker után most hazai pályán 3-2-s győzelem született.

Az európai topligák történetében a Milan a második csapat, amely sorozatban több mint 15 bajnoki mérkőzésen szerzett legalább 2 gólt egyetlen naptári év alatt. A rekordot az FC Barcelona tartja 1948-ból 18 meccsel.

A Milan a 2020-as évben meccsenként átlagosan 2,26 pontot szerzett a Serie A-ban. A hárompontos rendszer bevezetése óta a Rossonerinek ez a második legjobb pontátlaga. A legjobb statisztikát 2004-ben produkálta a csapat, akkor átlagosan 2,35 pontot zsebelt be meccsenként.

A Milan sorozatban 34 bajnoki meccsen betalált legalább egyszer az ellenfél kapujába.

A Juventus hétközi vereségével a Milan lett az egyetlen csapat, amely még nem kapott ki bajnoki mérkőzésen a 2020/21-es idényben.

Hakan Calhanoglu és Ante Rebic is először volt eredményes a bajnokságban az aktuális idényben. A horvát válogatott csatárnak ez volt az első fejesgólja az olasz ligában.

Calhanoglu 1 góllal és 2 gólpasszal vette ki a részét a Lazio elleni győzelemből.

Stefano Pioli együttese szerezte a legtöbb fejesgólt eddig a Serie A idei szezonjában, szám szerint 7-et. Utána következik az Inter 6 találattal.

A 2004/05-ös idény óta Calhanoglu az első Milan-játékos, aki négy egymást követően meccsen gólpasszt adott a Serie A-ban.

A szurkolók szavazatai alapján Theo Hernández lett a mérkőzés MVP-je.

A 2020-as naptári évben Calhanoglu osztotta ki a legtöbb gólpasszt a Serie A-ban. A török támadó-középpályás 15 asszisztot jegyzett, utána következik Alexis Sánchez, Papu Gomez és Dries Mertens 12 assziszttal.

Sandro Tonali nevéhez fűződik a legtöbb megtett km a meccsen, pontosan 12,468 km.

Ebben az évben Gianluigi Donnarumma 50 százalékos hatékonysággal hárította a tizenegyeseket a Serie A-ban, ami kiemelkedőnek számít. A 21 éves kapus 6-ból 3-at kifogott, ezúttal Immobile büntetőjét védte ki.

MECCS STATISZTIKÁK:

42%LABDABIRTOKLÁS58%
13LÖVÉSI KÍSÉRLET14
5KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK9
3GÓLOK2
4KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK4
4BLOKKOLT LÖVÉSEK1
1TIZENEGYES1
260PONTOS PASSZOK442
78%PASSZPONTOSSÁG85%
4SZÖGLET6
2LES0
6VÉDÉS2
9SZABÁLYTALANSÁG14
2SÁRGA LAP4
0PIROS LAP0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOSJPLKTCSSZSPP%KPMPMFHI
DONNARUMMA98'1169%10(5)
CALABRIA95'1(1)44263%9(6)2(0)12(4)
KALULU98'1(1)3179%12(1)4(1)2(1)
ROMAGNOLI98'12885%3(2)3(1)4(2)
THEO98'218(4)13379%213(8)2(1)4(1)
TONALI98'11(0)32583%8(5)3(2)2(1)
KRUNIC98'2(1)32292%10(7)3(0)2(1)
SAELEMAEKERS69'5(3)1267%10(3)
CALHANOGLU98'513(2)24585%46(5)2(1)6(4)
REBIC98'421(0)754%29(1)2(2)
RAFAEL LEAO83'113(0)11376%4(1)9(4)
DALOT3'
CASTILLEJO27'1(1)686%3(2)3(1)
HAUGE15'1(1)583%1(1)
MALDINI2'

jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | KT-kaput eltaláló lövés | CS-csel | SZ-szerelés | SP-sikeres passz | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. TONALI – 12,468 KM
2. KRUNIC – 11,451 KM
3. CALHANOGLU – 11,014 KM
4. KALULU – 10,633 KM
5. REBIC – 10,474 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. HERNÁNDEZ – 33,5 KM/H
2. REBIC – 32,77 KM/H
3. RAFAEL LEAO – 31,9 KM/H
4. CALABRIA – 31,71 KM/H

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE ÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ

4 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Idén nem ez volt a sokadik olyan mérkőzésünk, melyen a statisztikák alapján az ellenfélnek kellett volna nyerni. Labdabirtoklás, kapura lövések, passzok, passzpontosság, stb.. jobb a Lazio, de a legfontosabb, hogy mi egy góllal többet szereztünk, és ez a lényeg..
    Ezért is szép a statisztika, és ezért nem számít kb. lóxart sem.. A meccseket nem statisztikák, hanem hús-vér emberek játsszák, és még mindig az a legfontosabb, hogy ki szerez több gólt..

    • Van egy dolog, ami miatt a labdabirtoklás-téma csalóka az elmúlt 8-10 meccsünkön. Nevesítve az, hogy legtöbbször perceken beül vezettünk 1, néha 2 góllal, és nyilván hülyék lennénk végig letámadni és sprintelgetni ilyen menetrendben, vezetésig mindig uraltunk mindent, Interestől, Napolistól, utána meg visszaálltunk. Ha nem tettük volna, 1-2 meccset több góllal hoztunk volna tán, de mostanra rég kipukkadtunk volna.

      • Nagyon jó meglátás, még annyival egészíteném ki, hogy az utóbbi időben a gólok zömét pontrúgásból és kontrából szerezzük.. Ezekhez megintcsak nem kell az a hű de magas labdabirtoklás..

        • Igen, de pl nyáron meg ledomináltunk mindenkit, amikor kellett és volt rá erő. Megy az a csapatnak, meg szerintem menne még most is, de Pioli hatalmas érdeme, ahogy tartalékolja az erőt amennyire lehet, elképesztő profi ahogy a csapattal bánik ilyen szempontból is. Néha veszélybe kereült miatta akár 2-0-ás vezetésből is a meccs, de mág ha el is buktunk volna ilyet, akkor is megérte volna hosszú távon.
          No meg azért félig B-csapattal toljuk egy ideje.
          A pontrúgások is szerintem a stáb érdemei, meg persze Hakané is, aki remekül ível, lő és osztogat szabiból, szögletből egyaránt.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet