Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője kiemelte a csapatszellemet és a játékosok reakcióját a Parma elleni 2-2-es döntetlen után. Az olasz tréner szerint az ellenfél nagyon jól kontrázott, de csapata mindkét kapott gólja saját hibából született.
„Ez egy rossz este volt, nehézségeink akadtak és sérülések is hátráltattak. Nagyon sajnálom Gabbia és Bennacer sérülését. Ami a játékot illeti: azt mondhatom, hogy nem a megfelelő hozzáállással kezdtünk és kissé lomhák voltunk, aztán bonyolulttá vált a meccs. A Parma nagyon jól kontrázott, nekünk hamarabb ki kellett volna egyenlíteni, de egyszerűen nem tudtunk. Ennek ellenére a csapat szívét és lelkét beleadta.” – mondta Pioli.
„Nagyon jó volt látni a csapatszellemet és az elszántságot. Egyes mérkőzések néha azért is nehezek, mert a szerencse elpártol tőled. Nyilvánvaló, hogy támadó-szellemben játszunk és proaktívak vagyunk, éppen ezért elszenvedünk néhány ellentámadást, de nem szabad elveszítenünk ezt a szellemet.”
„Egyértelmű, hogy nyerni akartunk és erre megvolt az esélyünk. A Parmának két kaput eltaláló lövése volt és mindkétszer hibáztunk. A második félidőben nem voltunk elég élesek, de ez előfordul, amikor ilyen nagy energiát fordítasz az eredmény üldözésére. A Parma megérdemli az elismerést, a támadóik a legtöbbet hozták ki magukból, gyorsak és az 1 az 1 elleni párharcokban jók voltak. Ugyanakkor az első gólnál egyértelműen létszámfölényben voltunk, ennek ellenére nem tudtuk lefedni a területeket.”
„Rengeteg lehetőségünk volt és korábban gólt kellett volna szereznünk. Ekkor talán más lett volna a végkimenetel, de a mentalitás és a karakter szempontjából egyértelműen pozitív előrelépés, hogy sikerült felállni.”
„Gyorsabbnak és pontosabbnak kell lennünk támadásban. Hosszú és kanyargós út van mögöttünk, de most három nagyon fontos meccsünk lesz. Regenerálódnunk kell és megpróbálunk jól szerepelni Genovában.”
„Úgy gondolom, hogy a csapat fizikailag és mentálisan is jó állapotban van. Nem hibáztatnám a hétközi Európa Liga-meccset, mert csütörtökön gyakorlatilag az egész csapatot kicseréltem, így nem lehetett fáradtság. Nem hiszem, hogy sok időnk lesz feltöltődni a karácsonyi szünet alatt, főleg, hogy azután rögtön játszunk a Juventusszal és az Atalantával is. A szünet alatt az a néhány nap inkább a mentális pihenést teszi majd lehetővé.”
Piolit a meccs lefújása után arról kérdezték, hogy aláírna-e egy szezonvégi negyedik helyet.
„A Milan hosszú évek óta nem szerepel a Bajnokok Ligájában. A csapat ambiciózus és bebizonyította, hogy mindenkivel képes felvenni a harcot. Így kell folytatnunk tovább. Az egyetlen dolog, amit aláírnék, az egy új szerződés…”
„Theo? Ő egy fantasztikus játékos. Kiváló technikai és fizikai adottságokkal rendelkezik. Még sokat fejlődhet a koncentráció tekintetében, de hihetetlen ereje van és nehéz lenne a mostani teljesítményénél többet kérni tőle.”
1 hozzászólás
Rebic NEM center, és még egyik meccsén sem volt centerként momentuma sem. Leao már nyújtott ott remek teljesítményeket, magas is, lehet rá ívelni, fejelhet, lekészíthet, Rebicre ez nem igaz. Ha már mindketten pályán voltak, el nem tudtam képzelni, mit keres Rebic középen ilyen sok rossz centerteljesítmény után, Leao meg a szélen. Eleve Rebic védekezésben is sokkal jobb, Leao gyengesége ilyen téren elöl nem lenne probléma. Plusz szerintem eleve jobb szélső, mint Leao.
Szerintem itt Pioli hibázott, annak ellenére, hogy amúgy soha nem tudok belekötni a kezdőibe, a cseréibe. Szerintem ez volta „majdnem-vereség” oka. Rengeteg volt a fel és beívelés, ami süket fülekre talált, nem Rebic hibája, egyszerűen nincsenek meg a center-adottságai.