A Milan eddig a várakozásokon felül teljesít és hétről hétre nagyszerű eredményeket ér el, ennek ellenére van egy dolog, amiben mindenképpen fejlődni kell a szezon hátralévő részében.
A piros-feketék 10 forduló után veretlenül vezetik a Serie A-t, a mérleg 8 győzelem és 2 döntetlen. A rúgott gólokra sem lehet panasz, ugyanis a csapat 23 alkalommal volt eredményes.
A Milan az idei szezonban 10 meccsen 9 gólt kapott a Serie A-ban és a Calciomercato felhívta a figyelmet egy kritikus pontra a védekezéssel kapcsolatban. Ez nem más, mint a rögzített játékhelyzetek levédekezése, ugyanis a 9 kapott gólból 7 közvetlenül pontrúgást követően született.
Tíz forduló alatt mindössze 2 gólt kapott akcióból a Milan, méghozzá Romelu Lukaku és Dries Mertens révén az Inter illetve a Napoli elleni győzelem alkalmával.
5 hozzászólás
Annyival egészítem ki, igaz ezt már más is megjegyezte, hogy nem csak védekezésben kell javulni a rögzített játékhelyzetekben, hanem támadásban is.
De Jani, miért pont egy létra??? 👀
Hát ezt én sem értem… 🙂
😂😂😂
Haluszmester! Tavaly volt egy munkahelyi balesetem, amikor leestem a létráról és kicsit megtörtem magam.. 😀 Azóta néhány kevésbé kedves szurkolótársam ez rendszeresen felemlegeti, nehogy elfelejtsem.. 😀 A Kedvükért lett egy létra a profilképem 😀
És most légy szíves kérdezd már meg a Lanskyt, hogy miért pont Bicikli?! 😀 😀 😀