Arrigo Sacchi, a Milan korábbi sikeredzője elismerő szavakkal értékelte a Rossoneri teljesítményét az idei szezonban és Paolo Maldini munkáját is kiemelte.
A piros-feketék 10 forduló alatt a megszerezhető 30 pontból 26-ot gyűjtöttek a bajnokság elején és 5 pontos előnnyel vezetik a tabellát. A csapat teljesítménye még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta és ennek megfelelően egyre többen beszélnek dicsérő szavakkal a Milan kapcsán.
Sacchit a Gazzetta riportere arról kérdezte, hogy mit gondol a jelenlegi Milanról.
„Az 5 pontos előnyön kívül, ami nem elhanyagolható szempont úgy tűnik számomra, hogy jelenleg a Milan a legkomplettebb csapat a Serie A-ban. Amíg a többiek még mindig azon dolgoznak, hogy egységes csapattá váljanak, addig a Milannál ez már megvan.” – nyilatkozta Sacchi.
„Megdöbbentett a Milan fiatal játékosainak elszántsága, akarata a mérkőzések irányítására és azon képessége, hogy képesek a meccs bármely pillanatában nyomást gyakorolni az ellenfélre. Ehhez megvan az energia és egy jól edzett csapatról van szó. Itt meg kell dicsérnünk Piolit.”
„Jár a gratuláció Maldininek is. Paolo úgy építette fel ezt a Milant, hogy minden igazolása jól sült el és mindezt úgy, hogy jóval kevesebbet költött, mint a riválisok.”
„Ibrahimovic? Abszolút jelenség. Akkor is érezhető a hatása, ha éppen nem játszik, mert egy vezér és karaktert adott a csapatnak. Tudja, hogyan kell irányítani és motiválni.”
15 hozzászólás
Ez a Milan már bajnok aspiráns, szerintem már nem csak a BL lehet a cél, igaz semmit sem jó előre elkiabálni, de sok hasonlóságot látok a 2011-es bajnokcsapattal. Szinte ugyanezt láttam bármikor a tabellát néztem, első a Milan, második a címvédő és BL győztes Inter, és Zlatan volt a vezéregyéniség abban a szezonban is. Mintha a történelem ismételné önmagát. 🔴⚫
Még mindig döbbenetes, hogy hova jutott a Milan az elmúlt évek teljesítménye után. Lesajnált, vergődő csapatból abszolút bajnokesélyesek vagyunk még akkor is ha nem mondjuk ki.
Heti 2-3 meccseket nyerünk folyamatosan, a játékosaink értéke növekedésnek indult, miközben alig van hiányposzt lassan. Az Elliotnak (meg nekünk) hatalmas szerencséje lett ezzel a Maldini-Pioli-Ibrahimovic trióval. Ennél jobban nem is állhattak volna össze a csillagok. Forza Milan!
És Kjaer is zseniális.
Majdnem minden játékost ki lehetne emelni, de remélem a gyenge pontokat is látja a vezetőség és igazolni fog azokra a posztokra, mert a szezon második felében már nem leszünk akkora megleptés az ellenfeleknek, mint idén, legalábbis hiba lenne arra számítani.
desmond! Szerintem meg nem jól mondod 🙂 Na nem kötekedni akarok, csak kijavítani egy kicsit..
” ..a szezon második felében már nem leszünk akkora meglepetés az ellenfeleknek, mint idén..”
Ezzel a mondatoddal nem tudok egyetérteni, mert az hogy a Milan „meglepetéscsapat” már rég nem igaz..
Az előző szezon bő egy harmada (a serie-A Covid miatti leállása óta) száguld a csapat.. Még az előző szezon végén meg lehetett magyarázni, hogy szerencsénk volt, meglepetés csapat vagyunk, a Covid szünet miatt vagyunk jók, stb.. De az idei szezont ugyanott folytatták a srácok, ahol abbahagyták.. Sőt! Ha lehet még rátettek egy lapáttal.. Egyik rekordot döntjük meg a másik után úgy, hogy heti három meccset játszunk..
Ez már nem meglepetés, ez már nem szerencse, egyszerűen Jók Vagyunk 🙂
Biztos lesznek hullámvölgyek, beugrik majd 1-2 vereség is, de a Tényen nem fog változtatni.. Jók vagyunk 🙂
Nem is erre gondoltam, mert ezzel egyetértek, hanem arra, hogy most még nem tudják az ellenszerét a csapatnak, de ez változhat és az erősebb csapatok ellen látszott is, hogy Casti nagyon gyenge a szélen és simán elnyomták erőből.
Biztos látnak több hibát is a profi edzők és ezek miatt jó lenne, ha azt ami szembetűnő legalább javítanák. Simán lehet, hogy Ibra képes lesz váratlant húzni mindig, amivel különbséget jelent és Saelemaekers is elég lesz, mert Casti-ban nem látom már, hogy bármit fejlődhetne. Aztán Calhanoglu se mindig hozza azt a szintet, amit elvárnánk tőle.
Ezekre a hibákra gondolok főleg, hogy érdemes észrevenni és még azelőtt megoldani, hogy abból az ellenfelek nyereséget kovácsolhatnának a jövőben.
A sikeres csapatoknál akkor is szoktak erősíteni, ha minden jól megy, ezért remélem, hogy Maldiniék se akarnak majd spórolgatni, hiába megy most a szekér. Nem is kell különleges dolgokat csinálni, de azért azt az 1-2 igazolást érdemes lenne meglépni és a hírekből azt látni, hogy ezt ők is tudják.
Jól mondod!
Én még úgy vagyok a mostani Milannal, hogy rejtegetem a zsebemben mint Gollam a gyűrűt!
„Drágaszááág” Csak ki ne derüljön , hogy nálunk van…
Erről jut eszembe kíváncsi leszek a téli-nyári átigazolási szezonokra mert abban biztosak lehetünk, hogy megpróbálnak majd minket szétvásárolni mint az 1 szezonos meglepetés csapatokat.
Most azért nem úgy állnak anyagilag a klubok. A Real meg a Barca lassan csődbe megy, de senkinek sem megy túl jól mostanában. Szoboszlai árát sem tudja pld az Arsenal egy összegben kifizetni. Biztosan lesz érdeklődés, mint Calha esetén, de nem számítok nagy forgatagra. És ismét presztízst jelent a játékosoknak a MILANban játszani, sőt jönnének is ide szerintem.
Reméljük igazad lesz de mindig akad egy PéEsGé vagy Man.City, Chelsea akiknek van péz lóvéra.
Szoboszlait meg utólag azt mondom nagyon elpuskáztuk.
ez a poén nálam is bevésődött😂👍
Hiénaleonardo-ra biztosan lehet számítani, aki szerintem bennacer-es pizsmában alszik.
Van benne valami. Mindig a kp-sokra utazik, ráadásul a francia nyelvvel se lenne problémája.
Kessie lehet eligazol, mert mindig kiverik a fogát a rasszisták.