Eddigi pályafutása során a 12. alkalommal választották meg Zlatan Ibrahimovicot az év legjobb futballistájának Svédországban.
Ibrahimovic a januári visszatérése óta ragyogóan teljesít és 30 tétmeccsen 22 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, vagyis összesen 29 találatból vette ki a részét közvetlenül. A 39 éves játékosnak sikerült felülmúlnia az előző szezonbeli formáját, ugyanis 6 bajnokin 10 gólt vágott az aktuális idényben.
Svédországban minden évben megrendezik a Fotbollsgalan nevű eseményt, ahol a legjobb svéd játékosokat díjazzák, posztonként is.
2020-ban az év legjobb svéd futballistája nem más, mint Zlatan Ibrahimovic lett. A 39 esztendős klasszis csatár négy év után kapta meg újra ezt az elismerést és összességében az eddigi karrierje során a 12. alkalommal vehette át a díjat.
Ibrát először 2005-ben választották meg Svédország legjobbjának, majd 2007 és 2016 között sorozatban 10 alkalommal nyerte meg a díjat. Az előző két évben, 2018-ban és 2019-ben a Manchester United védője, Victor Lindelöf nyert.
Íme Ibrahimovic szavai, miután 2020-ban ő lett az év játékosa Svédországban.
„Úgy gondolom, hogy bármi lehetséges, csak akarni és hinni kell benne és sok időt szentelni a kemény munkának. Ha ez megvan, akkor minden megtörténhet. A pályafutásod nem érhet véget üresen, szóval újabb díjra törekszem 50 éves koromig is.”