Igaza volt… Az előző idényben tényleg csak bemelegített.
A La Gazzetta dello Sport a mai számában Zlatan Ibrahimoviccsal (és a jövőjével) foglalkozik. „Egy év Királyként” – ezzel a szöveggel a címlapon jelent meg a tekintélyes olasz sportnapilap keddi száma, utalva Ibra 2020-ban nyújtott eddigi teljesítményére. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a Milan minden várakozást felülmúlva kiváló döntést hozott Zlatan szerződtetésével.
A svéd klasszis januárban tért vissza a piros-feketékhez és azóta 29 tétmeccsen összesen 27 találatból vette ki a részét közvetlenül – egész pontosan 20 gól és 7 assziszt formájában. Ibra átlagosan 110 percenként talál be az ellenfél kapujába. Ezen felül a rekordokat is döntögeti, immáron több mint 39 évesen.
REKORDOK – Ő lett a milánói városi derbik történetének legidősebb gólszerzője, a Parma ellen a 100. mérkőzését játszotta a Rossoneriben, 2010 óta minden sorozatot figyelembe véve ő a legeredményesebb játékos a csapatban és a legutóbbi Verona elleni összecsapás után ő lett az első Milan-játékos, aki egymást követő 7 mérkőzésén lőtt gólt a Serie A-ban a hárompontos rendszer bevezetése óta.
ZLATAN EFFEKTUS – Ibrának vitathatatlan érdemei vannak a csapat teljesítményének növekedésében: A 39 éves játékos érkezése előtt a Milan átlagosan 1,4 pontot szerzett és 1,2 gólt rúgott meccsenként, ez mostanra 2,1-es pontátlagra és 2,2-es gólátlagra emelkedett. Ha mindez még nem lenne elég: a piros-feketék hosszú évek után újra vezetik a Serie A tabelláját és Ibrahimovic 5 bajnokin 8 rúgott góllal az első a góllövőlistán.
SZERZŐDÉS – Nem véletlen, hogy közel 11 hónappal a visszatérése után felmerült annak a lehetősége, hogy 2022-ig meghosszabbítja a szerződését a Milannal. Nem titok, hogy Ibrahimovic vissza akarja vezetni a klubot a legrangosabb európai kupasorozatba, ahová hét éve nem tudott bejutni a csapat. A vágya, hogy 2021-ben – ekkor már 40 évesen – újra Milan-mezben fusson ki a San Siro gyepére a Bajnokok Ligájában.
4 hozzászólás
Kedvenc !
Kívánom hogy sikerüljön neki. Bl-t nem nyer a csapattal jöv öre, de talán a 16 közé még be is juthatnak.
Törököt gyorsan el kéne passzolni és hozni valakit a helyére vagy Ibra laposra verhetné, mert az utóbbi időben nem hozza azt a kimagasló teljesítményt és ezért egyre nehezebben jönnek az eredmények.
Hát igen, az a bl helyezés hihetetlenül sokat számítana. Lenne pénz minőségi játékosokat igazolni, a játékosok keresettebb lesznek, több pénzt lehet majd értük kérni… És bekerülne egy pozitív örvénybe a csapat. És akkor Ibra idejövetelének értéke gyakorlatilag felbecsülhetetlen lesz, még akkor is, ha mondjuk januártól kezdve egy darab gólt vagy gólpasszt sem tudna összehozni. Csak azt sajnálom hogy nem tud tizenegyest rúgni. Ha nem lenne sérülése, simán behúzná a gólkirályi címet. De még itt is megmutatkozik mennyire igazi vezér ő, képes beismerni hogy nem megy neki és átadja a következőket. Egészen elképesztő.