A Milan az idei szezonban az első mérkőzésére készül az Európa Liga csoportkörében, az ellenfele a Celtic lesz. Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, amelyen elismerte, hogy több változtatásra is lehet számítani a kezdőcsapatban.
A FORDULÓPONTRÓL
„Az utunk tavaly kezdődött és túlságosan könnyedén beszélünk a fordulópontokról. Minden mérkőzés fontos volt számunkra. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy a derbi még nagyobb jelentőséggel bír, de ez normális. A győzelem még több önbizalmat ad.”
CALHANOGLURÓL
„Megsérült a bokája és már egy kicsit jobban van. Nem fogjuk elsietni és napról-napra vizsgáljuk az állapotát. Sajnos a sérülések a munkánk részét képezik, nagyon sajnálom őt. Szerencsés vagyok, hogy sok más játékos áll a rendelkezésemre, akik talán különböző jellemvonásokkal rendelkeznek. Megtaláljuk a legjobb megoldást, hogy versenyképes csapattal álljunk fel.”
A NEMZETKÖZI PORONDRÓL
„Keményen dolgoztunk, hogy visszatérjünk. Az Európa Liga egy fontos és kiegyensúlyozott sorozat. Versenyképes csapatunk van és jól akarunk kezdeni. Egyértelmű, hogy Európa része a klub történelmének. Normális, hogy a Milan az európai porondon játszik. A sok fárasztó és kemény selejtező mérkőzés után most már itt akarunk maradni hosszú ideig, egészen a végéig. „
A KEZDŐCSAPATRÓL
„Az Inter elleni derbi mind mentálisan, mind fizikálisan is nagyon sok energiát emésztett fel. Mint általában, a mostani időszakban is heti három kemény meccs vár ránk. Olyan játékosokat küldök pályára, akik mentális szempontból és erőnlétileg is készen állnak, mert az ellenfelünk nagyon jól akar kezdeni a csoportkörben.”
A FORMÁCIÓVÁLTÁS LEHETŐSÉGÉRŐL
„Egy rugalmas edzőnek tartom magam és úgy gondolom, hogy a legfontosabb dolog az, hogy a megfelelő játékosokat tegyem a megfelelő posztokra. Megtaláltuk az egyensúlyt a játékrendszerünkben, de ez nem azt jelenti, hogy elzárkózunk minden mástól.”
AZ EL-CÉLOKRÓL
„Mi vagyunk a Milan és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minden sorozatban jól teljesítsünk. Csak arra gondolunk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk, még akkor is, ha ez nem is annyira könnyen megvalósítható dolog. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csak egyetlen célra koncentráljunk. Erős, összetartó és készséges csapat vagyunk. Elégedettek vagyunk, de csak az esti megmérettetésre kell gondolnunk.”
DALOTRÓL ÉS HAUGÉRÓL
„Mindketten nagyon fiatalok, de az első perctől kezdve kiválóan alkalmazkodtak. Jó képességekkel rendelkeznek, bevethetőek és készen állnak a játékra.”
AZ ELVÁRÁSOKRÓL
„Normális, hogy elvárások vannak velünk szemben. Azt gondolom, hogy ez helyes dolog, mivel egy nagy presztízsű mezt viselünk. Kiváltság, ha vannak elvárások, mert az azt jelenti, hogy jól teljesítünk. El kell viselnünk ezt a nyomást és elégedettnek kell lennünk, tudva, hogy még sok vizsgát kell teljesítenünk.”
A CÉLOKRÓL
„Mindig a győzelemért kell játszanunk abban a tudatban, hogy le kell győznünk az előttünk álló nehézségeket. Az ellenfelek erősek, de megvan a kvalitás, hogy nyerjünk. Minél nagyobb az egység és az áldozathozatal, annál jobb az esély a pozitív eredmény elérésére.”