Rafael Leao, a Milan csatára a Spezia elleni győzelem után elmondta, hogy nagyon hálás Stefano Piolinak a bizalomért és hozzátette, hogy poszttól függetlenül mindig a legjobb formájára törekszik.
A 21 éves portugál támadó először kezdett a Serie A idei szezonjában és 2 góllal vette ki a részét a győzelemből. Leaónak az első félidőben nem igazán ment a játék, azonban a szünet után Pioli változtatott és a szélről betette csatárnak, aminek meg is lett az eredménye: két kaput eltaláló lövésből két találatot szerzett.
„Mindig megpróbálom a legjobbamat nyújtani azon a poszton, ahol az edző számít rám, akár szélsőként, akár középcsatárként. Nagyon örülök a csapatnak és a két gólomnak. Szeretek szélsőként játszani, mert van előttem terület és lehetőség van egy az egyben szembenézni a védőkkel. Csatárként közelebb vagyok a kapuhoz, ezáltal nagyobb az esélyem a gólszerzésre.” – mondta Leao a Sky mikrofonjainak.
„Érzem az edző és a csapattársaim bizalmát. Ezen a meccsen is éreztem és nagyon hálás vagyok, hogy kezdőként léphettem pályára.”
„Az előző szezonban a bajnokság újraindulása után nagyszerű teljesítményeket és eredményeket értünk el, ezért így akarjuk tovább folytatni a cél elérése érdekében.”
„Inter elleni derbi? Egyszerre egy lépést teszünk meg. Most a derbi jön és ugyan az Inter erősebb játékosokkal rendelkezik, de mi vagyunk a Milan és meg kell próbálnunk megnyerni a meccset.” – tette hozzá.
5 hozzászólás
A két gólon kívül semmi jót nem csinált , majd minden labdát elvesztett !
Ez így van, de ha minden mérkőzésen lő cserébe két gólt, aláírom bármikor… 🙂
Leao, én megvédelek nyugi…Már a múltévben is látszott, hogy tehetséges. Koronavírusos volt vagy 1 hónapig. Meglátszik az edzés hiánya..De legalább befejező csatárnak tökéletes.
Dybala is elkapta a kórt, azóta 1 percet nem játszott a bajnokságban és ez már a múlt szezonban történt. Itt már csak a piócás ember segít, senki más.
Jó csatárerényeket villantott, jókor volt jó helyen mindig. Lehet, hogy stabilan ott fog ragadni minden esetben, amikor Ibra épp nem lesz fent. Ha meg Ibra ott van, akkor szélsőként is jó lesz, mert jobban fog hajtani, mivel az élete is függhet tőle. 🙂
Bárcsak ennyi baj lenne,Salamakival és Castijoval….
Ök ketten Leao teljesitményétöl messze-messze lemaradva….