Mino Raiola játékosügynök optimista Zlatan Ibrahimovic szerződésének meghosszabbítását illetően, valamint beszélt Gianluigi Donnarumma és Jack Bonaventura helyzetéről is.

Hosszú hetek óta folynak a tárgyalások a Milan és Raiola között Ibrahimovic jövőjéről. Jelenleg még nem történt meg a végső megállapodás, így hétfőn nem lesz ott Milanellóban, amikor megkezdődik a felkészülési időszak az új szezonra.

Raiola a Sky mikrofonjainak adott interjújában elmondta, hogy ha Ibra nem akarna maradni a Milan játékosa, akkor egyáltalán nem ültek volna tárgyalóasztalhoz a klubbal.

“Egyelőre Ibrahimovic nem lesz ott hétfőn Milanellóban. Tárgyalunk, de még nincs megállapodás. Ez nem pénz kérdése, sokkal inkább a meggyőződésé és a stílusé. Ha Ibra nem akarna a Milanban maradni, akkor nem is lennének tárgyalások. Optimista vagyok. Azon dolgozom, hogy megoldásokat találjak, nem pedig azon, hogy problémákat kreáljak.” – mondta Raiola.

Mint ismert, Gigio Donnarummának egy év van hátra a szerződéséből, azonban nem kérdés, hogy mindkét fél szándéka azonos. A 21 éves kapus maradni akar és a Milan vezetősége mindenképpen meg akarja tartani a legnagyobb kincsét.

“Nem beszéltem Donnarummával. Nem akarok róla beszélni, mert ez egy nagyon érzékeny téma a szurkolók körében. Jelen pillanatban a klubnak más prioritásai vannak és nem ez a megfelelő pillanat, hogy róla beszéljünk.”

Bonaventura sorsa viszont sokkal inkább egyértelmű, ugyanis augusztus végén szabadon igazolhatóvá válik és távozik a Milanból.

“Értékeljük más csapatok ajánlatait, néhány együtteshez közel állunk. Reméljük, hogy hamarosan lezárjuk a tárgyalásokat e két klub egyikével. Előre kell tekintenünk és nem a múlttal foglalkozni.”

8 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Raiola szájából a “nem pénz kérdése” úgy hangzik, mintha Galliani “Forza Inter”-t kiáltana 🙂

  2. Ha mindkét fél szándéka azonos akkor nem tudom mi tart eddig?! Ráadásul a csapategységnek is jót tenne ha a kész megerősített keret együtt kezdhetné meg a felkészülést. De legalább a csapat kulcsjátékosai

  3. CR, Messi, Neymar, Mbappe stb. hiper-szupersztárok keresnek évi 20-30 milliókat, sztem Ibra is ebbe a kategóriába tartozik.
    Raiola ( egy disznó, igazi Schwein.., egy malacpersely, de sorolhatnám még), méghogy nem a pénzről szól. Mi másról?
    Ibranak van értéke. Sőt ha az állásinterjú végén, megkérdezik a fizetési igényed..akkor Te mondasz egy összeget, és általában az az összeg tükrözi a Te értékedet, tudásodat.
    Ibra akkor fog aláírni, amikor kedve lesz hozzá..és lesz ideje. 🙂 Kell a Milannak, mint egy falat kenyér.
    És van egy nagyon jó mondás. ” A pénz nem számít, csak a sok pénz :))))” Ezt is Ibrakadabra eresztette el egy talk-show keretén belül..És, hogy szépen zárjam a sort.
    ” Ha Ibra elmegy hozzád vendégségbe, Te leszel a vendég :)) “

  4. Mondjuk ami nekem most tetszik nagyon, hogy Raiola Raiolával kell hogy vívjon. 😀 Ibra a legjobban fizetett játékos akar lenni, ami nálunk jelenleg Donnarumma. Magyarul ha Ibra akar a legjobban fizetett lenni, akkor nem kereshet kevesebbet mint Donnarumma, így viszont Raiola nem kérhet többet Donnarummának, mint amennyit Ibra keresni fog. Így esik valaki a saját csapdájába 😀 😀 :D.

    Ezért gondolom hogy meg fognak egyezni, mivel Raiola saját ügyfelével cseszne ki, ha a másik elé helyezné.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet