Frederic Massara, a Milan sportigazgatója a legutóbbi nyilatkozatában beszélt a szezonbeli célkitűzésről, az átigazolási időszakról, a nemzetközi porondról és Zlatan Ibrahimovic jövőjéről is.

A Milan hétfőn a Lecce otthonában lépett pályára és az összecsapást megelőzően Massarát kérdezték, a fő téma természetesen Ibrahimovic jövője volt. A svéd klasszisnak az idény végéig szól a kontraktusa és bizonytalan, hogy a következő szezonban hol fog játszani vagy pedig visszavonul.

“Ibrahimovic nagyon fontos játékos. Ő egy bajnok és a nehéz helyzetben segíteni akart a Milannak. A csapat sokat fejlődött az érkezése óta. A szezon végén le fogunk ülni és együtt megvitatjuk a jövőjét a folytatás iránti vágya alapján. Egyértelmű, hogy Ibra bármelyik csapatot képes jobbá tenni. Ő egy fenomenális játékos.” – mondta Massara.

“Az olyan játékosok számára, mint Ibrahimovic, mindig van hely a csapatban.”

“Mercato? Hivatalosan szeptemberben nyílik meg az átigazolási időszak, de más országokban korábban kezdődik. Csak a pályára összpontosítunk és a bajnokság közel egyharmada még hátra van. Hozzászoktunk a pletykákhoz. Most végre mérkőzéseket rendeznek, így lesz miről beszélni.”

Mint ismert, június 30-án hat játékosnak járt volna le a szerződése a Milannal, azonban Massara megerősítette, hogy a klub egységesen megállapodott mindenkivel a kontraktus augusztusig való meghosszabbításáról, azaz a 2019/2020-as idény végéig.

“Mindenkinek meghosszabbítottuk a lejáró szerződését. Nehézségek vannak a papírmunkával, de minden játékos marad és velünk folytatja a szezon hátralévő részében a bajnokságra összpontosítva.”

“Ebben a szezonban nem indultunk a nemzetközi porondon. A Milannak mindenképpen ott kell lennie Európában. Ez az elsődleges célunk és meggyőződésünk, hogy képesek vagyunk kiharcolni a kvalifikációt.”

“Folyamatosan egyeztetünk a tulajdonossal és Gazidisszal. Egységes célkitűzésünk, hogy a Milan visszatérjen az olasz és az európai futball csúcsára. Van néhány szabály, amelynek meg kell felelnünk. Dolgozunk a költségek csökkentésén, de nem akarjuk feladni a versenyképességet. A járvány hatására nőtt a pénzügyi válság a labdarúgás világában. Fenntartható költségekkel rendelkező politikára van szükség. Erős játékosokat keresünk és arra törekedünk, hogy megtaláljuk a megfelelő keveréket a fiatal tehetségek és a tapasztalt játékosok között.”

2 hozzászólás a bejegyzéshez