A Sportmediaset szerint Ralf Rangnick, a Milan leendő menedzsere egy 5 fős kívánságlistát nyújtott be Ivan Gazidisnak a soron következő átigazolási időszakra.

A német szakember érkezése már hónapok óta téma a sajtóban és a várakozások szerint ezen a héten lesz egy csúcstalálkozó Rangnick, Gazidis és az Elliott között, hogy megtörténjen a végső megállapodás.

A Sportmediaset arról számolt be, hogy Rangnick öt játékos leigazolását kérte a klubtól.

Nikola MILENKOVIC – A szerb válogatott védő értéke körülbelül 30 millió euróra tehető. Milenkovic ideális társ lehet Romagnoli számára a védelem tengelyében és már három éve a Serie A-ban játszik. A 22 éves játékos 2017-ben igazolt a Fiorentinához, amelynek színeiben 84 tétmeccsnél jár. Elképzelhető, hogy Paquetát bevonják az üzletbe, ugyanis a firenzei együttes szeretné soraiban tudni a brazil középpályást.

Luka JOVIC – Ő az első számú célpont középcsatár poszton a következő szezonra. Jovic tavaly nyáron nagy reményekkel szerződött Madridba, azonban nagyon kevés játéklehetőséget kapott.

SZOBOSZLAI Dominik – A Sportmediaset szerint Rangnick ragaszkodik a magyar válogatott középpályáshoz, ráadásul ő indította el a játékos salzburgi karrierjét. Ugyanakkor nem lesz könnyű Szoboszlai megszerzése, hiszen a Lazio és számos külföldi együttes szeretné soraiban tudni. Dominik értéke megközelítőleg 20 millió euró.

Florentino LUIS – A Milan vezetősége egy 2 éves kölcsönszerződésben gondolkozik vásárlási opcióval. Nico Schira újságíró szerint a klub tárgyalásokat folytat a játékos ügynökével és a Benficával, hogy megállapodásra jusson a 20 éves középpályás érkezéséről.

Denzel DUMFRIES – A PSV Eindhoven 20 millió euróra tartja a holland válogatott jobbhátvéd értékét és Mino Raiola azon dolgozik, hogy csökkentse ezt az összeget. A 24 éves játékos ebben a szezonban 40 meccsen 8 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.

6 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Mindentől függetlenül azt hiszem minden magyar Milan szurkolónak különleges érzés lenne egy magyar srácért szorítani hétről hétre.
    Egyelőre ezek a nevek – Rangnicket is beleértve – felvetés szintjén vannak jelen, messzemenő következtéseket felesleges levonni. Simán lehet ez az egész óriási bukó is, ahogy az elmúlt sok évben mindig, de még akár jó is, ha csak a potenciálokat nézzük.
    Még egy olyan forgatókönyvet is teljesen simán el tudok képzelni, ahol Rangnick bejelenti hogy a Milan nem tudta megadni az általa kért játékosokat, ezért így nem vállalja az egészet.

  2. 5 játékos szerződtetését? 10 csak ahhoz kéne, hogy a létszám kilegyen… a szertáros vagy az ifisták fognak játszani? A nevek. Olyan nincs közte, aki a különbséget jelenthetné. Olyan sincs, aki kötődne a klubhoz, olasz sincs, tapasztalt sincs. Ez gáz. Persze csak pletyka, helyén kezelendő. A másik, hogy szerintem ez is álom, mert a Milan helyzete még öt ilyen igazolást sem enged meg. Lesz ebből még itt futball?!

    • Kizártnak tartanám az általad felvázolt forgatókönyvet… Itt az lesz a kulcs, hogy ha tényleg jön Rangnick akkor eszetlenül rámennek-e a mennyiségre, vagy inkább a minőségre figyelnek. Szerintem a Mirabelliék ámokfutása megmutatta hogy nincs értelme egy mercato alatt egy komplett kezdőcsapatra való játékost igazolni. Totális öngyilkosság lenne.

      Van egy stabil alap, akikre lehet építeni, hozzájuk kellenek játékosok, de hiba lenne azt gondolni hogy egy hónap alatt rendbejön minden. Az is szomorú, hogy nyolc éve nem volt Rangnickhoz hasonló színvonalú edző a csapat kispadján. Nem biztos, hogy a komplett keret kuka.

      Gattuso azért tudott valamit kezdeni a bandával, szóval az alap nem rossz. Csak végre nem össze-vissza kellene igazolni, hanem a szükséges posztra és a kezdőbe, nem a padra.

  3. A cikk egy feltételezés. min 100 milla kellene az öt játékosért, ami már nem lesz szerintem. Jovic elég nagy lutri és túl drága is, nem is értem. És hol van Sabitzer, akihez korábban szintén ragaszkodott Rangnick? Sok a kitaláció. Szoboszlai helyében én BL-csapathoz mennék. Itt ez még nagyon messze van…