Adil Rami a 2010-es évek közepén csupán másfél idényt töltött a Milannál, azonban a történetének a pikantériáját az adja, hogy az átigazolási árának egy részét saját zsebből állta.

A francia válogatott védő 2013 szeptemberében keveredett összetűzésbe a Valencia akkori edzőjével, Miroslav Dukiccsal és komoly pénzbüntetést kapott, miután a nyilvánosság előtt élesen kritizálta a trénert. Rami a következő hónapokban a spanyol klub beleegyezésével a Milannal edzett és januárban a piros-feketék fél évre kölcsönvették egy 7 – 7,5 millió eurós vásárlási opcióval.

Rami 2014 januárjában debütált a Rossoneri színeiben és a várakozásokon felül teljesített. Egy hónappal később az első gólját is megszerezte és összességében jó teljesítménnyel rukkolt elő. A középhátvéd kölcsönszerződése az idény végén lejárt és a Milan vezetősége megkezdte a tárgyalásokat a játékos végleges szerződtetéséről.

Ugyanakkor a milánói klub jelezte, hogy sokallja az eredeti megállapodásban szereplő vételi opciót és nem áll szándékában kifizetni ezt az összeget. A Milan alkudozásba kezdett és mindössze 3,75 millió eurót ajánlott Ramiért, amit a Valencia visszautasított. Sokáig úgy tűnt, hogy az üzlet meghiúsul, azonban Rami vállalta, hogy saját zsebből kifizeti a két klub közötti megállapodáshoz hiányzó félmillió eurót.

“Adil csak a Milant akarta. Nagyon megszerette ezt a klubot, és még abba is belement, hogy csökkentsék a bérét” – jelentette ki Ernesto Bronzetti, aki elárulta, hogy a szezon végén hat-hét komoly ajánlata is volt a játékosnak, aki azonban maradni akart.

Ezt követően Rami még egy szezont töltött a Milannál és 2015 nyarán aláírt a Sevillához. Rami azóta megfordult a Marseille-ben és a Fenerbahcében is, jelenleg az orosz élvonalbeli Sochi játékosa. 2018-ban tagja volt a világbajnok francia válogatottnak.

3 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Nem kár érte, mert nagyon sok balhéja volt mindenhol, Pamela Anderson például azt nyilatkozta róla, hogy egy szőrnyeteg. Milanban egy sérülés után kevés játéklehetőséget kapott, ami miatt nem jöttek ki jól Inzaghival vagy csak simán több játéklehetőséget várt, úgyhogy távozott durcásan. Az Olympique Marseille-ből is kirúgták, mert azt hazudta, hogy sérült. A játékával nem volt probléma, de a franciák nélküle is nyertek volna szerintem.