Gianluca Lapadulának szép emlékei vannak a Milannál töltött időszakáról és elmondása szerint egy álom megkoronázása volt, amikor aláírt a klubhoz.

A 30 éves olasz csatár 2016 nyarán 9 millió euróért csatlakozott a Milanhoz a Pescarától a másodosztály gólkirályaként. Lapadula csupán egy szezont töltött a csapatnál és 27 bajnokin 8 alkalommal volt eredményes, ezen kívül 2 gólpasszt is kiosztott. Aztán 2017 nyarán a Genoához került és jelenleg a Leccében játszik, ahol 21 meccsen 9 gólnál tart.

Lapadula beszélt a 9-es mezszámról, a Milanba való igazolásának körülményeiről, valamint Gianluigi Donnarummáról is.

“Nem vagyok babonás és nem hiszek az átkokban. A Milan mez viselése nagy teherrel jár mindenki számára. Nem hiszek a szóbeszédekben és személy szerint – néhány sérüléstől eltekintve – jó gólátlagom volt a lejátszott játékpercek alapján.” – mondta Lapadula.

“30 góllal zártam a szezont a Pescarában, majd a Lazio és a Genoa is bejelentkezett értem. Egy nap jött a Milan megkeresése és az üzlet 24 órán belül sikeresen megvalósult. Nem kellett meggyőzni. Egy nappal azelőtt, hogy aláírtam volna a szerződésemet a Genoával, Berlusconi felhívott és a Milant választottam. Én voltam a világ legboldogabb embere. Nem mondhattam nemet a Rossonerinek.”

“A Milan számomra az álmaim megkoronázása volt. Hosszú út volt felkapaszkodni alulról. Nagyszerű érzés volt a San Siróban játszani és a szurkolók mindig támogattak. Különleges kapcsolatom volt a Rossoneri drukkerekkel.”

“Gondolkodás nélkül mondtam igent a Milannak. Montellával nem vittünk véghez rendkívüli dolgokat, de volt egy alap, amire lehetett építeni. Bejutottunk az Európa Ligába, ráadásul megnyertük az Olasz szuperkupát a Juventus ellen. Egy életre maradtam volna a Milanban, azonban tulajdonosváltás történt és nem szerepeltem a terveikben. Aztán a Genoa erősen engem akart, különösen Juric, akit egy nagyszerű edzőnek tartok. Akkoriban meghívót kaptam az olasz válogatottba és játéklehetőségre volt szükségem, ezért – bár vonakodva – elfogadtam a Genoa ajánlatát.”

“Én voltam Berlusconi utolsó igazolásainak egyike. Az ő Milanja minden szinten nagyon szervezett volt és érezni lehetett a családi légkört.”

“Donnarumma? Ő egy alázatos srác. Már most egy nagyszerű kapus, de ő lesz a világ legjobbja a posztján. Kiváló kapcsolatunk volt a Milannál és a legjobbakat kívánom neki.”