A koronavírus által kialakult helyzetben az előző fordulóban számos Serie A mérkőzés elmaradt. Ma délután pótolják a Milan-Genoa mérkőzést zárt kapuk mögött. Stefano Pioli a meccset megelőzően nyilatkozott.

“Utolsó edzés a San Siróban? Erre azért volt szükség, hogy hozzászokjunk ahhoz, ami a meccsen lesz. Nem vagyunk hozzászokva, hogy üres stadionban lépjünk pályára, de ez nem lehet kifogás. Sajnos vészhelyzet van és meg kell mutatnunk, hogy mentálisan milyen erősek és koncentráltak vagyunk, tudván, hogy a szurkolóink nem lesznek a lelátókon, de ott lesznek a TV előtt. Különösen ezekben az időkben kell legalább egy pár órára szórakoztatunk és jobb kedvre derítenünk őket.”

“Nagyon jól felkészültünk erre a mérkőzésre. Koncentráltan és elszántan dolgoztunk, hiszen tudjuk, hogy milyen fontos visszatérni a győzelmekhez. Még mindig rengeteg idő van, de fel kell kapaszkodnunk a tabellán és ezt nagyon gyorsan kell megtennünk. Nagyon jól kell játszanunk a Genoa ellen.”

“A vezetőség mindig mellettem állt és támogatott engem. Milanellóban teljes koncentráltsággal dolgozunk. Teljesen nyugodtak vagyunk és minden szükséges eszközzel rendelkezünk ahhoz, hogy jó munkát végezzünk, mint ahogyan azt tesszük is. Ezt fenn kell tartanunk, mert arra kell koncentrálnunk, ami a kezünkben van. Nem találhatunk olyan kifogásokat, amik nem rajtunk múlnak. Száz százalékosan koncentráltak és motiváltak vagyunk, hogy jól teljesítsünk.”

“Nagyszerű szellemet és koncentrációt láttam Milanellóban. A srácok tudják, hogy milyen fontos ez a mérkőzés a klubot, a jövőnket és a szezon véghajráját tekintve. Még mindig sokat adhatunk, a csapat friss és meg kell mutatnunk, hogy felnőttünk a feladathoz. Megvan a klubhoz való tartozás érzése és tudjuk, hogy egy nagyszerű klubnak vagyunk a része.”

“Az edzőváltással a Genoa teljes fordulatot vett. Egy fontos célért küzdenek, mint ahogyan mi is. A Genoa vereségből érkezik, habár az a nagyszerűen teljesítő Lazio ellen volt. Az előző két meccsüket meg is nyerhették volna, tehát egy jó formában lévő csapattal állunk szemben. Fizikailag megfelelő állapotban vannak, jól helyezkednek és megvan a csapatmunka. Minőségi teljesítményt kell nyújtanunk, mert ez egy különös meccs lesz számunkra. Mentalitás kérdése, hogy végig koncentráltak maradjunk. Figyelünk minden részletre, amelyek a különbséget jelenthetik. Ez az, amiben jobbnak kell lennünk az ellenfelünknél.”

“Nicola remek munkát végez a Genoánál. Ezt nem könnyű fenntartani. Mi a saját játékunkon dolgoztunk, a pályán való helyezkedéseken és a helyzetek kialakításán. Minden adott ahhoz, hogy egy olyan típusú mérkőzést játsszunk, amilyet szeretnénk. Megpróbáljuk kontrollálni és dominálni a mérkőzést, tudván, hogy bármi megtörténhet. Mentálisan készen kell állnunk és kihasználni minden gólhelyzetet.”

“Jobban kell teljesítenünk a szezon első feléhez képest, hogy javítsunk a pozíciónkon a tabellán. Többet kell tennünk. Pár hete azt mondtam a játékosoknak, hogy soknak tűnik az előttünk álló idő, de ez gyorsan el fog repülni és a lehető legtöbbet ki kell hoznunk ezekből a pillanatokból. A teljesítményre és az eredményre kell koncentrálni, mert most itt a lehetőség, hogy pontszámban beérjük az előttünk állókat, akik nem játszanak. Ez egy nagyon jó lehetőség, amit nem hagyhatunk ki.”

“Ibrahimovic? Zlatant edzeni motiváló és ösztönző számomra. A csapattársakra is ilyen hatással van. Zlatan nagyon eltökélt és megvan benne az éhség, hogy megmutassa a kvalitásait. Éhes a sikerre és a tökéletességre törekszik. Ez az a mentalitás, amire a Milannak szüksége van.”

“A téli átigazolási időszak javított a csapaton, nem csak a pályán látott minőséget illetően, hanem a mögötte lévő dolgokon is: az edzéseken, a profizmuson, a kultúrán, a részletekre való odafigyelésen, ez mind számít.”

“Szurkolók? Nincs kétség, a szurkolóink mindig mellettünk állnak, különösen a nehéz időkben. Biztosan figyelemmel követnek majd minket a TV-ben. Reméljük, hogy a csapat egy kis boldogságot hoz nekik ezekben a nehéz napokban. Érezzük a szurkolóink támogatását, de jobb lenne előttük játszani.”