A Milan 1-1-es döntetlennel zárt a Fiorentina otthonában a 25. fordulóban és az összecsapás után a játékvezető kétes döntései szolgáltatták a fő témát. Stefano Pioli, a csapat edzője csalódottan nyilatkozott az emberelőnyben elhullajtott pontok miatt.

“Teljes mértékben vállalnunk kell a felelősséget, hiszen a kezünkben volt a mérkőzés. Mindent megtettünk, amit kellett, aztán gyakorlatilag abbahagytuk a játékot, amikor a Fiorentina 10 emberre fogyatkozott és azt feltételeztük, hogy a meccs már véget is ért. Sajnáljuk, de vállaljuk a felelősséget, hiszen felületesek voltunk és hibákat követtünk el.” – mondta Pioli a meccs után.

“Tizenegyes? Nincs kétség afelől, hogy ez nem volt büntető. A cserepadról látható volt, hogy a labda iránya megváltozott, amikor Romagnoli odalépett. Nem értem, hogy a VAR-t miért nem vették igénybe ebben a helyzetben. Egyszerűen nem értem.”

“Meg kellett volna nyernünk a mérkőzést és abban a pozícióban voltunk, hogy ezt meg tudtuk volna tenni. Magától értetődőnek gondoltam, hogy a VAR segít a játékvezetőnek a helytelen döntések megváltoztatása érdekében, de itt nyilvánvalóan nem ez volt a helyzet. Nehéz elfogadni, mivel az előző mérkőzéseken nagyon furcsa események voltak. Mint mondtam, a felelősség a miénk, mert hibáztunk, de ebben a szituációban semmit sem tehetünk. Elemeznünk kell az utolsó perceket, mert ezen a meccsen három pontot kellett volna szereznünk.”

“A VAR technológia világában már elképzelhetetlen, hogy ne menjünk ki és nézzünk vissza egy ilyen esetet. Nem ez volt az első alkalom, hogy ez történik velünk. Hetven percig jól játszott a csapat. A játékvezető hibázhat, viszont a VAR feladata besegíteni. Ibrahimovic elvett gólja? Zlatan karja le volt szorítva a testéhez.”

“Banális módon veszítettük el a labdát, túlságosan elkényelmesedtünk és három vagy négy ellentámadást is engedtünk az ellenfélnek, amelyek ilyen körülmények között nem történhettek volna meg. Kontrákat engedtünk, amikor irányítanunk kellett volna és pozíciót tartva gyorsan járatni a labdát. Ezek nyilvánvalóan olyan dolgok, amiken még dolgoznunk kell, hogy fejlődjünk.”

“Firenze mindig is egy érzelmes hely volt számomra, edzőként és játékosként egyaránt. Nyilvánvaló, hogy amikor visszatérek, akkor felkészülök arra, hogy erős érzelmeket tapasztalok meg. Mindannyian egy igazán szokatlan helyzeten mentünk keresztül és látható a kötődésem a szurkolókkal és a játékosokkal. Szeretném megköszönni nekik a szeretetet, amit ezen az estén mutattak.”

“Jövőm? Nyugodt vagyok, minden szenvedéllyel a munkámat végzem és nem gondolok a jövőre. A játékosoknak sem kell a jövőre összpontosítaniuk, mivel egyáltalán nem ez a prioritás. Nagyon sok tennivalónk van ebben a szezonban és teljes mértékben koncentráltnak kell maradnunk.”

“Rebic? Ő egy olyan játékos, aki nagy elszántsággal támadja a területeket. Azért van a kezdőcsapatban, mert jól teljesít az edzéseken és kiváló állapotban van fizikailag illetve mentálisan is. Donnarumma? Megrándult a bokája. Remélem, hogy hétvégére rendbe jön.”

6 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Játékosállománytól függetlenül, ezt a meccset egy a közepesnél egy picivel jobb kvalitású edző simán lehozta volna 3 ponttal.
    Pioli képtelen egy megváltozott meccszituációra rendesen reagálni, elég sokszor láttuk már ezt idén.

  2. CSak azt a szerencsétlen törököt miért kell pályára engedni? Látszik a fején, hogy nem érdekli az egész, nincs benne akarás, semmi! 10 mérkőzésenként lő egy gólt és ennyi 🙁 Paquetanak már itt lenne az ideje hogy a helyén játszon Ibra mögött!

  3. Szerintem bíróbácsiékról szól ez az egész . 2/0 ból csinálnak 1/1 et szóval tök mindeggy hogy játszol . A BÍRÓNAK nyalizni kell sajnos . Az a csapat nyer aki jobban nyalizik nekik. Rebic jól mutatta ezt meg amikor megölelte a bírót . De nekik gondolom nem esett le az sem.