A Milan a Juventus ellen lép pályára hazai pályán a Coppa Italia elődöntőjében. Stefano Pioli szerint a csapat összetört az előnyről elveszített Inter elleni meccs után, azonban céljuk, hogy tanuljanak ebből és jó teljesítményt nyújtsanak, szem előtt tartva a fináléba jutást.

“Túlságosan egyszerű lenne, ha csak a derbi első félidejét vennénk. Számos pozitív aspektusa volt a mérkőzésnek és kezdünk közeledni a nagyon erős csapatok szintjéhez. Ennek növelnie kell a morálunkat és az önbizalmunkat, azonban meg kell értenünk, hogy bizonyos mérkőzéseken ezen a szinten nem engedhetjük meg magunknak, hogy csökkenjen a figyelmünk. Összetörtünk az elveszített derbit követően, mert azt akartuk, hogy másképpen alakuljon, figyelembe véve a bajnokság állását, a jelenlegi időszakunkat és a szurkolóinkat. Tanulnunk kell ebből és egy következetesebb, határozottabb teljesítményt kell nyújtanunk az Olasz kupában.” – mondta Pioli a meccs előtt.

“Vannak olyan helyzetek, amelyek során a legmagasabb szintű koncentrációra és figyelemre van szükség. Elkövettünk hibákat, hogy intenzívebben játszottunk, amikor az ellenfél területén volt a labda és kevésbé intenzíven, amikor közelebb kerültek a büntetőterületünkhöz. Ezek olyan hibák, amelyekért megfizettünk és tanulnunk kell belőlük. Meg kell próbálnunk jobbnak lenni, mert még sok célkitűzésünk van. Az Olasz kupa meccs egyértelműen ezek közé tartozik, jól kell teljesítenünk.”

“Úgy éreztem, mintha otthon játszottuk volna az idegenbeli derbit, ez a vereség még mindig fájó. Azonnal talpra kell állnunk és meg kell mutatnunk, hogy tanultunk abból a mérkőzésből. Ez számít a legjobban és az, hogy elérjük az Olasz kupa döntőjét. Fontos eredmény lenne, éppen ezért jól felkészültünk a mérkőzésre.”

“Olaszország legjobb és Európa egyik legerősebb csapatával fogunk szembe nézni. Itt az esély, hogy bizonyítsunk. Az első mérkőzés nagyon fontos lesz, de gyakran fordul elő, hogy a visszavágó dönt. Ha pozitív eredményt érünk el, akkor előnybe kerülhetünk a második meccsre. Koncentráltnak kell maradnunk és csapatként játszani. Technikailag a legjobb teljesítmény kell.”