Vasárnap este a Milanra a szezon második derbije vár. Stefano Pioli nyilatkozott a mérkőzés előtt és elmondta, hogy a csapat felkészült a mérkőzésre és a győzelemért fognak küzdeni.

“Az Inter decemberig sokkal jobban szerepelt, mint mi, de most már jól teljesítünk és kezdünk felkapaszkodni a tabellán. A győzelem megszerzése céljából készülünk fel minden egyes mérkőzésre, de vannak olyan összecsapások, mint például ez, amelyek sokkal többet érnek. Ahhoz, hogy nyerj, jobban kell játszanod, mint az ellenfél. Jelenleg nem tudom pontosan a közöttünk lévő távolságot. Egy olyan csapattal nézünk szembe, amely már nagyon régóta nem veszített. Mindannyiunknak szükségünk lesz Ibrahimovic mentalitására. Izgatottnak és feltüzeltnek kell lennünk már a mérkőzés előtt. A csapatunk karaktert és bátorságot mutatott. Eddig több rossz periódusunk volt, mint jó, azonban megfelelő módon reagáltunk.” – mondta Pioli a meccs előtt.

“Zlatan egyéni edzésprogramot végzett annak érdekében, hogy készen álljon. Megtettünk mindent, hogy felépüljön.”

“Amikor felkészülsz ezekre a mérkőzésekre, a győzelem a cél. Nagyon tiszteljük az ellenfeleinket, de mi is jó formában vagyunk. A mérkőzés alatt túl kell lendülnünk a nehézségeken, de mindemellett önbizalomra van szükség és hinnünk kell a képességeinkben. Sok helyzetet alakítunk ki, de javítanunk kell az összhangon a játék mindkét fázisában – védekezésben és támadásban is, különösen akkor, amikor a labdát birtokoljuk.”

“Tudjuk, hogy mit kell tennünk és nagyon fontos, hogy megmutassuk az elképzelésünket a mérkőzés elejétől egészen a végéig. Tény, hogy hosszú ideje nem nyertünk derbin a Serie A-ban, de ez extra motivációt ad.”

“A munkám legjobb része az ellenfél tanulmányozása és a képességeik felmérése. Felkészültünk a mérkőzésre és megvan a stratégiánk. Az Inter különböző stílusban játszik. Célunk, hogy egységesek és veszélyesek legyünk, függetlenül az ellenfél választásaitól. Meg kell ragadnunk a lehetőségeket.”

“Rafael Leao és Rebic tudnak együtt játszani, meglátjuk. Azokat a játékosokat fogom kiválasztani a kezdőbe, akiknek a jellemvonásai a legjobban illeszkednek a mérkőzéshez, valamint figyelembe veszem a cserepadról pályára küldhető játékosokat is. Krunicnak még mindig problémái vannak, a többiek viszont bevethetőek.”

4 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Kjaerrel a kezdőben nyugodtabb lennék, mint Musacchióval. Ha igaz, amit Pioli mond, hogy Krunic kivételével mindenki rendben van, én a dánt kezdetném. A bal oldalon lehetne megnyerni a meccset, ha Hernandez, Leao és/vagy Rebic többször el tudna futni azon a szélen egy-egy kontránál. Ha ott ellépne valamelyik gyors emberünk, akkor D’Ambrosinónak nyilván fel kellene őt vennie. Ebben az esetben viszont De Vrijnek biztosítania kell, ezzel pedig Ibra miatt talán helyzeti előnybe kerülhetnénk.

    Lukaku miatt Kessiének (ez szép párharc lehet) és a két középső védőnek közelebb kell helyezkednie egymáshoz, és Contit sem nagyon küldeném előre. Eriksent nem szabad hagyni, hogy nagyon ficánkoljon.

    Kíváncsi vagyok, hogyan funkcionál a 4-4-2 (bár ez inkább nézhet ki egy 4-2-3-1-nek) a 3-5-1-1 ellen. Taktikai értelemben igazi csemege lesz a meccs.