A horvát válogatott támadó bizonyult a Milan nyerőemberének a 20. fordulóban.

Ante Rebic a 46. percben váltotta Jack Bonaventurát az Udinese elleni mérkőzésen és rögtön a beállása után egyenlíteni tudott. A horvát támadó Conti beadása után volt eredményes. A 93. percben Rebic megszerezte a második gólját: Ibrahimovic lekészítése után kilőtte az alsót és ennek köszönhetően a Milan három ponttal gazdagodott.

Rebic egyenlítő gólja az Udinese ellen:

 

Rebic győztes gólja az Udinese ellen:

 

12 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Látjátok?
    Mondtam nektek, hogy nem rossz edző ez a Pioli. (Lásd, Gattusonál és Giampaolònál fényévekkel jobb.)
    Igaz kellett neki egy Zlatan (hogy 4-4-2-t tudjon játszatni), de ami késik, nem mùlik.
    Most már csak a semmirekellőkön kell továbbadnia a Milannak: Suso, Piatek, Calhanoglu.
    Ha ez megvan, akár még az idény végén akár a 4. hely is meg lehet.

    • Mondjuk a 4-4-2-nél kilátástalan volt a játékunk az első félidőben. Aztán lekapta a gyalázatosan játszó Bonaventura-t, beküldte Rebic-et és kb. minden a helyére került. Kessie-nek végre csak annyi volt a dolga hogy Bennacer-el labdát szerezzenek és védekezzenek, előttük Rebic(bal)-Leao(közép)-Samu(jobb) ill. Ibra középcsatárként tette teljessé a 4-2-3-1-et. Maradjunk annyiban hogy az alapelképzelése Piolinak teljes csőd volt az első félidőben, viszont jól nyúlt bele a meccsbe, mert formációt és embert is váltani a félidőben és ezzel nyertünk. Ezt pedig az utóbbi időben egyik edzőnk sem tudta megtenni.

    • Érdekes a felvetés, hogy Pioli azért nem játszatta 4-4-2-ben (a lényeg nyilván a 2 támadón van) a Milant, mert nem volt itt Ibrahimovic.

      A “nem rossz edző Pioli” szintén érdekes megállapítás. Ugyanis Ibra ide vagy oda, azt, hogy Piatek, Suso és Calhanoglu tragikusan focizott, neki Ibra érkezésétől függetlenül már korábban észre kellett volna vennie, mégis erőltette mindhármukat. Miként az is le kellett volna hogy essen neki, hogy a 4-3-3 nem működött/működik. Ha Ibra nem érkezett volna, és így Pioli kénytelen lett volna maradni a 4-3-3-nál, akkor ettől függetlenül is jó edzőnek tartanád Piolit, és kizárólag a vezetőséget okolnád azért, hogy nincs változ(tat)ás?

      Azt az edzőt nem tartom jó edzőnek, aki a nyilvánvalót nem veszi észre. Elég szomorú, hogy Ibrahimovic – aki egy másik támadóval érzi a legjobban magát – kellett ahhoz, hogy észrevegye, hogy változtatni kell, mert egyébként nyomatta volna orrvérzésig a 4-3-3-at olyan szélsőkkel, akiknek csak sebességük nincsen, meg egy olyan csatárral, aki nem tud gólt rúgni… A 4-3-3 alkalmatlanságát, a középpálya megerősítését és a 2 támadós rendszert csak ezen az oldalon rengetegen leírták. Hogy kiket kellene kiszedni a csapatból, mert szarok, szintén.

      Most jön egy meccs az úgy néz ki, bevált 4-4-2-vel, 3 góllal, valamint Suso, Calhanoglu és Piatek nélkül egy kellemetlen ellenféllel szemben, és leírod, hogy “nem rossz edző ez a Pioli”??!

      Amivel ma Pioli nagyot húzott, az Rebic behozatala, illetve Bonaventura levitele volt. Ehhez meg olyan nagy ész nem kellett, mert aki látta az első félidőt, az észrevehette, hogy Bonaventura lószart nem ért.

      • Egyetértek Lanskyval.
        Engem is felb@sz, hogy vak Kessiek, Calhak, Susok botoztak a palyan.
        Mindig erőltetjük a “neveket”, akik 30 meg 40 milkába kerültek, aztán jönnek a 10 miska alatti vételek, akik csereként beállva többet tesznek, mint akik sokszor folyamatos kezdők. És itt most nem csak a mai meccsre gondolok,- persze ez Rebić érdemeiből semmit sem von le-hanem a többire is. Már a kupameccsen is látni lehetett hogy Rebić és Krunic is jó formában vannak és meghálálják a bizalmat. /Most itt a Spal teljesítményére nem szeretnék kitérni, amúgy attól a Spaltól szarabbul jatszó csapattól is kaptunk már ki!!!/Jól fociztak.
        Erre jön a hétvégi forduló és egyik sincs a kezdőben.
        Kérdésem a következő: Ha én, otthon a fotelban ülő Milan-drukker vagy bármelyik szukolótársam látja azt, hogy kit kellene jatszatni, mert ki az, aki formában van és tesz a győzelemért, addig az eurómilliókat kereső nagymenő edzők nem?
        Nem tudom ki a f@xom rakja össze a kezdőt, hogy felső nyomásra vagy ki nyúlhat bele, de néha igazán nem értem!!!
        A középpálya Samuval és Bennacerrel üde színfolt.
        A mai meccs után nagyon boldog voltam.
        Végre egy meccs/a kupaszereplést is ide sorolom/,
        ahol nem a visszapasszos sz@rtologatás ment. Ez a mentalitás talán Kessiénél volt egyedül megfigyelhető a mai meccsen.
        Menni kell előre nyomni, kapura lőni, abból lesz a gól, nem a labdatartásból.
        Mondják hogy Conti és Theo is nehezen ér vissza meg a masodik udinei gól miattuk született.És? Rodri, Calabria sem ert vissza, de golt sem rúgtak, meg beadni sem tudtak. Rúgjunk mindig csak eggyel többet mint az ellenfél.
        Régen emlékszem, még Ancellotti mindig arra panaszkodott hogy nagyon nehéz dolga van az osszeállításnál, mert mindenki irgalmatlanul hajt a kezdőbe kerülésért vagy egyáltalán azért hogy csere lehessen.
        Megfordult a világ. Ma a játékosaink nagy része a kikerülésért hajt, vagy az edző könyörög hogy mutassanak valamit.
        Akkor ilyen Calha-Kessie-Suso-Rodri féle mókusokat a szektorkapuknál visszafordították volna…
        Ennek ellenére talán elindult valami és remélem a jól játszó játékosaink továbbra is tartják a formát, és nem szakad meg a győzelmi széria!

        Forza Milan!

      • Lansky!
        Igen, Pioli nem rossz edző!
        Ha belegondolsz, az Interből Ő vágta ki Icardit, és milyen jòl jártak vele.
        Igaz, ebbe akkor Ő is belebukott, de a kivágást tovább vitte Conte is.

        A formáciò váltást eddig is észre kellett volna vennie?
        Ezt nem mondod, nem mondjátok komolyan.
        Kikkel / kivel?
        Piatek egy rakás nulla, Leao futkározik mint egy hülye, de alig veszélyes.
        Szòval, mivel elöl ez a két falábù biztosan nem lő gòlt, azért Ti egy plusz embert kivennétek a védekezésből (ami megint nem acélos), csakhogy 2 csatár lehessen.
        Ilyen csatárokbòl 10 is lehet, akkor sem lőnek gòlt!
        A 4-4-2 öngyilkosság lett volna az edző részéről.
        VICCESEK VAGYTOK!

        • Érdekesnek tartom, hogy védekezésből 1 plusz ember kivételét tartod “viccesnek”. Mert ugye Suso védőmunkája olyan fenomenális volt…

          “A formáciò váltást eddig is észre kellett volna vennie? Ezt nem mondod, nem mondjátok komolyan.”

          Hát ne haragudj, de ezen két mondatod alapján nehéz téged komolyan venni. Tehát szerinted nem kellett volna észrevennie Piolinak, hogy nem működik a rendszere… Vagy lehet, hogy észrevette, de maradt a 4-3-3-nál, mert más rendszer ugyebár nem létezik. Nincs 4-3-2-1, nincs 3-5-2 vagy 3-4-2-1 stb. stb. Ha be akarsz valahová tolatni, és ugyanúgy manőverezve már háromszor nekimentél a falnak, megpróbálod ugyanúgy tizedszer is? Valószínűleg nem… Nos, Pioli ugyanazt játszotta, ugyanazokkal, és ugyanúgy szar eredmények jöttek.

          Érdekes, mert leírod, hogy Piatek egy rakás nulla. Ehhez képest a lengyel Piolinál alapember volt. De közben Piolit jó edzőnek tartod… Az alapján lenne az, hogy észrevette, hogy a 4-4-2 úgysem működne, így biztos, ami biztos, játszatom továbbra is a 4-3-3-at, mert az már annyiszor bizonyított? Ne viccelj már…

          Szerintem nagyon nem jól látod a dolgokat, de nem foglak, meg nem is igazán akarlak meggyőzni.

          Ha van kedved/türelmed/időd, olvasd el a Fórumon a 4-3-3-as rendszerrel kapcsolatos írásomat. Megtalálod a Taktika, játékrendszer, stílus stb. topikban.

          A főoldalon pedig esetleg ezt, szintén saját írás. https://www.acmilan.hu/2017/04/16/a-montella-fele-milan-4-3-3-as-jateka-es-jatekrendszere/

          Üdv.

    • Így van. Pioli-nak sok köze nincs a fejlődéshez. 4-4-2 Ibra és vezetőségi nyomás hatására.
      Semmi többet nem tett, minthogy cserélt egy jót. Itt se volt túl sok választása. vagy Rebic, vagy Paqueta. De úgy néz ki Paqueta-t nem nagyon kedveli.

  2. Remélem,mostmár mindenki aki eddig túladott volna Rebicen belátja, hogy jó ez a pali.
    Ez hiányzott eddig a széleken,a lendület. És Leaoval is egész jól megértik egymást. Annak ellenére,hogy Samu-t nem tarom Milan szintnek, remélhetőleg vele és Rebic-csel meglesz a kellő lendület. Nem ez a szánalmasan lassú és ötlettelen játék ami eddig volt.

  3. Hodyzoli!

    Az a baj, hogy Kessie még védekezni is képtelen. Nem használja a testét sohasem,nem csimpaszkodik,nem megy vállal a másiknak stb… Kocog az ellenfél mellett. Akkor már inkább a Rebic,Bennacer,Krunic/Bona,Samu. Középpálya jobb lenne. Középre talán még Bonaventure vagy a török is működhet. A szelén egyik sem jó. Ezt már tavaly is bizonyították.