Mattia Caldara egyre közelebb az Atalantához

19

Másfél évvel az érkezése után véget érhet Mattia Caldara milánói kalandja. ugyanis a hírek szerint a Milan és az Atalanta tárgyalásokat folytat egymással az olasz védőről.

Mattia Caldara 2018 nyarán csatlakozott a piros-feketékhez a Juventustól mintegy 35 millió euró értékben, vagy ha úgy vesszük, akkor gyakorlatilag Leonardo Bonucciért cserébe. A 25 éves védő számára nem jött be a váltás, hiszen másfél év alatt folyamatosan sérüléssel bajlódott és mindössze 2 tétmérkőzésen lépett pályára. Caldara már felépült a térdszalag-szakadásából és az elmúlt hónapokban már a csapattal edzett.

Az Atalanta a közelmúltban már puhatolózott Caldara ügyében, ám egészen idáig konkrétumok nem történtek. Gianluca Di Marzio újságíró tájékoztatása szerint Giuseppe Riso, a játékos ügynöke ma a klub főhadiszállásán tárgyalt a Milan vezetőségével.



A tárgyalás pozitív eredménnyel zárult, így nő az optimizmus és Caldara egyre közelebb áll ahhoz, hogy visszatérjen Bergamóba. Di Marzio úgy véli, hogy a transzfer a következő 24 órában lezárulhat. Ennek értelmében Caldara egy 18 hónapos kölcsönszerződés keretein belül kerülhet az Atalantához, amely az időszak végén a vásárlási opcióval élve végleg megvásárolhatja.

Caldara az érkezése óta összesen 44 tétmeccsen nem volt bevethető sérülés miatt.

FRISSÍTVE: A MilanNews és Di Marzio az esti órákban megerősítette, hogy Caldara visszatér az Atalantához. A bergamói alakulat 2021 nyarán 15 millió euróért végleg megveheti majd az olasz védőt és a megegyezés értelmében a Milan részesedést kap a játékos jövőbeli átigazolási árából.

19 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Végülis az Atalanta sokkal sz.rabb csapat mint a Milan, ott elfér Caldara!
    Ja, nem! A Milant tömte ki az Atalanta!
    Ha nekik jó, a Juventusnak jó volt, az hogyan lehet, hogy a MILANnak nem jó?
    (Ugyanezen az elméleten haladva, nálunk hogy-hogy nem tud teljesíteni Bonucci, Paqueta, Piatek, Calhanoglu, Suso, stb…?!)
    VALAMI A MILANNÁL HIBÁDZIK!
    NEM KICSIT, NAGYON!

    • Ennyi! Egy olasz válogatott védő távozik, egy olasz korosztályos válogatottak alappillérét jelentő Gabbia padozik és mi minden féle vakondot akarunk leigazolni. 😀
      Elég nagy a sötétség Milánó szebbik felén sajnos.

  2. Ahogy ezt a Caldara-ügyet kezelte a Milan négyesfogata, az egyszerűen fenomenális volt. Gondolom, majd az Atalanta belefoglaltat a szerződésbe egy 15-20 milliós árat, eközben Caldara értéke 35-40 millióra emelkedik (miután az Atalanta jó eséllyel a BL-ben is vitézkedni fog, ez lehet, hogy még feljebb megy), mi meg nézünk, hogy “de jó lett volna kipróbálni Musacchio helyett…

    Egyébként még az lesz vicces, ha Todiboról is lemaradunk, miközben Caldarát kölcsönadjuk. De sebaj, itt marad nekünk Musacchio meg Duarte. Kjaer vagy Christensen? Inkább próbáltuk volna ki Caldarát.

    Amatőr a vezetőség meg az edző is, kár ezt tagadni. Akikkel nem kellene, azokkal erőlködnek, hátha majd kiderül róla, hogy egy Cristiano Ronaldóhoz hasonló kaliber, akit pedig meg lehetne próbálni, azt kölcsönadják.

    • Én nem hibáztatnám most annyira a vezetőséget. Caldara az edző(k)! miatt nem játszik vagy játszott….Illetve sérülések miatt. Vagy gyakoroljanak nyomást az edzőre, hogy márpedig játszania kell? Az meg már milyen… Persze tudom lehetett volna “normális” edzőt kinevezni és szerintem meg is próbálták csak hát senki nem akar ide jönni, főleg nem év közben. Giampaolo persze nagy hiba volt de szerintem senki nem gondolta, hogy ennyire gyengék a képességei… Továbbá lehet az is, hogy orvosi javaslatra távozik Caldara. Bőven hibáztak eddig de én most ebben nem őket látom “bűnösnek”.

  3. Elcseréltük Bonuccira aki egy év múlva visszaszökött a juvehoz ,Ő játszott 2 év alatt kétszer most lelép plussz Higannyal is át lettünk verve aki fél év után szintén visszament. Olyan szinten baszott át minket a juve háromszorosan hogy az már vendettát kíván a vezetőséget meg karóba húznám

  4. Ez remek üzlet volt. Fenomenális ez a vezetőség és az Elliott is ha ehez hozzá járul. Mi értelme van kölcsön adni 18 hónapra egy olyan játékost akit 35 millióért vettek, és aztán ha be válik akkor meg vehetik 15 millióért???? Hát a francba, ha játszani akarják akkor adják kölcsön opció nélkül. És ha beválik akkor vegyék meg 30-40-50 millióért és nem 15 ért. Vagy vegyék meg most rögtön, vagy akkor legyen egy kötelező opció ha beválik ha nem!!!!

  5. Na jó de azért egy Mussacot kiszorítani!? Másfél év múlva kB a szerződése is lejár. Ha nem válik be {amit kétlek} akkora az Atlanta visszaküldi. A szerződés vége felé meg ugye ára már nem lesz. Ebben mi az üzlet nekünk? Az Eliot az utolsó fityinget is menti. Tetü milliárdosoktól ez nem csoda, de hogy Milán legendák aszisztáljanak ehez!

  6. Tehát megvették 35 milláért fizették 2 évig a semmiért most meg kölcsön adjuk opcióval bazdmeg ,hogy ha netán beválna és egy 50-60 milliós játékos lesz akkor 15 milliót röhögve kifizetik ha meg nem válik be akkor marad a nyakunkon , fantasztikus.

  7. Èdes jò Istenem! Màr nem is mondok semmit erre az amatőr vezetősègre ès edzőre a többiek màr ùgyis elmondtàk előttem.. Minden idők egyik legszarabb üzlete volt.

  8. Micsoda egy balfék vezetőségünk van te jó ég…már végre lassan bevethető lenne, alapember lehetne, fiatal, olasz, válogatott, erre lepasszoljuk egy riválisnak, a csiga Musacchio meg lébecol a pályán,…emberek, mi a f… folyik már itt?

  9. Drágán veszünk “sérült” jól focizó játékosokat hogy felépüljenek nálunk és óccóért eladjuk . Úgy hogy töbször nyilatkozott hogy bizonyítani akar és sajnálja hogy így alakult . Motivált játékos aki válogatott amúgy . Biztos hogy egész szezonra beton fix kezdő lenne . 12-13 helyen vagyunk ugyan mit veszíthetnénk . Max lesérül de az bármelyik csapatnál lehet. Szerintem úgy lesz hogy lesérül és visszaadják hogy gyógyítsuk meg aztán ha felépült ujra adjuk oda .

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet