A Milan a Parma legyőzésével kezdte a hónapot és ebben az évben még három összecsapás vár Stefano Pioli együttesére.
A novemberi hónap egyáltalán nem alakult jól a csapat számára, hiszen három mérkőzésen két vereség és egy döntetlen volt a mérleg. A Milan kikapott a Laziótól (1-2) és a Juventustól (1-0), valamint hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Napolival. Jelenleg a Rossoneri a 11. helyen áll és jelentős a lemaradás az élmezőnyhöz képest.
Decemberben már játszott egy meccset a csapat, méghozzá a Parma ellen. A piros-feketék Theo Hernández révén egy 88. percben begyötört találattal elhozták a 3 pontot a Parma otthonából és egy hónap után újra nyerni tudtak a bajnokságban.
A következő fordulóban Pioli együttese idegenben a Bolognával találkozik. A meccset vasárnap este rendezik 20:45-től. A bolognaiak 14 forduló alatt mindössze 1 ponttal szereztek kevesebbet a Milannál, így a két együttes szinte fej-fej mellett áll a tabellán.
Egy héttel a bolognai vendégjátékot követően december 15-én a Milan hazai pályán fogadja a Sassuolót a 16. fordulóban. Meglehetősen nagy várakozás előzi meg a bajnokit, hiszen a klub másnap fogja ünnepelni fennállásának 120. évfordulóját. Ez alkalomból a Milan minden kilátogató szurkolót megajándékoz egy különleges sállal.
Az év utolsó mérkőzése december 22-én, Bergamóban az Atalanta ellen lesz.
A MILAN DECEMBERI PROGRAMJA:
![]() |
||
PARMA – MILAN 0-1 (Serie A) | ||
![]() |
Időpont: 2019.12.01. 15:00 | ![]() |
Helyszín: Stadio Ennio Tardini, Parma | ||
BOLOGNA – MILAN (Serie A) | ||
![]() |
Időpont: 2019.12.08. 20:45 | ![]() |
Helyszín: Stadio Renato Dall’Ara, Bologna | ||
MILAN – SASSUOLO (Serie A) | ||
![]() |
Időpont: 2019.12.15. 15:00 | ![]() |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó | ||
ATALANTA – MILAN (Serie A) | ||
![]() |
Időpont: 2019.12.22. 12:30 | ![]() |
Helyszín: Gewiss Stadium, Bergamo |