Ebben a hónapban csupán három mérkőzést játszik a Milan, azonban mindhárom nagyon nehéz összecsapásnak ígérkezik – különösen a csapat formája alapján.
Több mint két hónappal ezelőtt kezdődött az olasz bajnokság 2019/2020-as idénye, azonban eddig a Rossoneri egyáltalán nem teljesített jól. A csapat 10 fordulót követően a 10. helyen áll 13 szerzett ponttal, ami öt ponttal kevesebb az előző idényhez képest, amikor Gennaro Gattuso együttese a negyedik helyen állt a szezon akkori fázisában. A csapat mérlege 4 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség, valamint 10 rúgott és 13 kapott gól.
A Milan ma este a Lazio ellen kezdi meg a novemberi hónapot. A csütörtöki Spal elleni meccs után újabb hazai meccs vár Stefano Pioli együttesére. A fővárosi alakulat 10 forduló után 5 ponttal szerzett többet a piros-feketéknél és jelenleg az 5. helyen áll.
A 12. fordulóban a bajnoki címvédő Juventus otthonába látogat a Milan. A mérkőzést november 10-én rendezik 20:45 kezdettel a torinói Allianz Stadiumban. Ezt követően szűk két hét válogatott szünet következik. A szünet után a piros-feketék újabb rangadót játszanak, méghozzá november 23-án a Napoli együttesét fogadják a San Siróban.
NOVEMBERI MENETREND:
![]() |
||
MILAN – LAZIO (Serie A) | ||
![]() |
Időpont: 2019.11.03. 20:45 | ![]() |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó | ||
JUVENTUS – MILAN (Serie A) | ||
![]() |
Időpont: 2019.11.10. 20:45 | ![]() |
Helyszín: Allianz Stadium, Torino | ||
MILAN – NAPOLI (Serie A) | ||
![]() |
Időpont: 2019.11.23. 18:00 | ![]() |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
2 hozzászólás
A no shave november már unalmas, mi elindítjuk a no point novembert.
Az tuti…3 bukta.
Szerintem annak is örüljünk ha nem lesz minusz tizes a gólarányunk november végére….