Úgy tűnik, hogy Alessio Romagnoli meghozta a döntést az új ügynökéről.
Néhány héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy elválnak Romagnoli és Sergio Berti ügynök útjai. Akkor még nem lehetett biztosra tudni, hogy a továbbiakban ki fogja őt képviselni, a jelöltek között volt többek között Mino Raiola, Federico Pastorello, Alessandro Lucci és Giuseppe Riso is.
A SportMediaset beszámolója szerint Raiola lett Romagnoli új ügynöke. Az 51 éves sztárügynök olyan játékosok érdekeit képviseli, mint Zlatan Ibrahimovic, Paul Pogba, Henrikh Mkhitaryan, Marco Verratti, Mathijs de Ligt, Mario Balotelli vagy Lorenzo Insigne.
Raiola mostantól a Milanból három játékosnak a képviselője, Romagnoli mellett Gianluigi Donnarummáé és Giacomo Bonaventuráé is.
Az ügynökváltást követően természetesen megjelentek a pletykák a Milan csapatkapitányának esetleges távozásáról, azonban a beszámolók szerint Raiola elsődleges prioritása az lesz, hogy meghosszabbítsa a játékos szerződését a jelenleginél lényegesen magasabb fizetéssel.
Romagnoli jelenlegi kontraktusa 2022. június 30-ig szól a piros-feketékkel és éves szinten 3,5 millió eurót keres, amivel Lucas Bigliával holtversenyben a második legjobban kereső játékos Donnarumma után a csapatból. Amennyiben Raiolának nem sikerül megállapodni a klub vezetőségével az új szerződésről, akkor könnyen elképzelhető, hogy Romagnoli rövidesen távozik. Az utóbbi időben elsősorban a Juventusszal és a Manchester Uniteddel hozták szóba a Rossoneri csapatkapitányát.
Az olasz válogatott védő 2015 nyarán csatlakozott a Milanhoz mintegy 25 millió euróért és azóta 161 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban.
22 hozzászólás
Ebben 100%-osan biztos voltam. És nem azért váltott ügynököt, mert a régi nem volt jó, hanem azért mert Raiola megkörnyékezte és tele beszélte a fejét. Szép új jövő vár rád fiam. Ennek a tripláját is kereshetnéd… stb.
Ès sajnos ez igy is van.
Vagy egyszerűen megunta azt, ami itt megy. Egy szavunk nem lehet ha lépni akar.
Viszlát kapitány.
Valami pénzes arabnak kéne már akkor eladni, vicc amikor Paqueta-ért 30-35 milliót fizetünk, de egy Seria A ban bizonyított védőt is hasonló áron adnánk el.
Akkor visszaszámlálás indul 3…2…1…
Az én véleményem az, hogy amennyire túlsztárolják Romagnolit annyira nem jó…Sztem egy fokkal jobb a középszertől, de messze nem hozta sohasem a top hátvéd színvonalát.
Ha csapatkapitány akkor sokkal jobban kellene motiválnia a többieket. És az, hogy a válogatottban Mancini, Acerbit rakta be Bonucci mellé mindent elmond. 10 lövesből 6-7 elmegy mellette, és nem tudja fogni teljes mértékben az emberét sem. Bocsánat, hogy ezt írom, de ez van. Átlagosak a statisztikái. Adjanak érte 40 millát es mehet. Nem pótolhatatlan.
Ugyan kivel pótolnánk a jelenlegi helyzetben? Nincs job bekkünk… Susot nem tudjuk pótolni… Kessiét… Stb… Majd pont Romagnolit tudjuk?Persze persze…
Nagyon sok bajnokságban szét lehet nézni, sőt Dél-Amerikában is. Biztos, hogy lehetne pótolni, bárkit lehet pótolni…Nagyon sok mindenki eljönne vagy eljött volna a Milanba, akár más bajnokság sikeres csapataiból is, de a balfasz igazgatók töketlenek voltak. Ha jó védő kell, egy angol kieső csapatból is lehet találni védőt, aki biztos, hogy jobban védekezik, mint bármelyik védő a jelenlegi Milanban. Nem vagyok scout, de Romagnoli sőt bármelyik védő középkategóriás, és pótolható.
Szerintem is messze nem egy Nesta !
Romagnolival kapcsolatban egyetertek, igen kicsit tul lett sztarolva. A mi szintünkön jo, de top csapat szinten már nem kiemelkedő. Pl. Juve,Napoli, Inter keretet nezve, ott könnyen padon talalhatná magát. Tegyük hozzá fiatal mèg, benne van bőven lehetősèg. Másrèszről hasonló kvalitással ès rutinnal rendelkező játèkos jelen helyzetben hozzánk nem jön el, szóval számunkra pótolhatatlan.
Azzal nem tudok egyetérteni, hogy ne lenne jó védő. Pedig én annyira nem is kedvelem a srácot.
A statisztikái annyira átlagosak, hogy az előző szezonban csak ő és Virgil van Dijk büszkélkedhetett azzal, hogy senki nem tudta őket átcselezni. Vannak hiányosságai, de nem véletlenül vinnék TOP csapatok tőlünk.
Ha nincsenek megfelelő társak, akkor nagyon nehéz jól teljesíteni.
Vannak nagyon jó képességű játékosaink, de csak szórványosan. Így nem könnyű senkinek.
Világos a régi nagy Milan-ba talán még a padra se fért volna fel, de a jelenlegi Milan-ban, benne van a top 5-ben. Ez el is mond mindent a jelenlegi helyzetről.
Amivel viszont egyetértek. Romagnoli csapatkapitányként csapnivaló. Ő nem tud példát mutatni. Sokszor a szájának köszönheti a sárga lapokat. Nem ő tartja össze a csapatot és nem tudja megadni azt a szükséges plusszt, amit egy bekapott gól után kellene. Ő is inkább elveszíti a fejét.
Nálam Donnarumma is hamarább lenne csapatkapitány, mint Romagnoli, pedig hát ő még mindig csak gyerek.
Virgil Van Dijk és Romagnoli között nem sok külömseg van. Kb. mint egy Suzuki Swiftet és egy VW Passattot hasonlítanál össze. Mind2 auto elvisz A-ból B-be…ez nem kérdés. Nem tudom, hogy melyik statisztikát nézik az emberek, a pályán töltött perceket?
Mert sztem a lövések blokkolást és a labda szerzést, ebben Van Dijk mindenben jobb. Egy szónak is száz a vége, felesleges is vitázni Romagnoliról vagy bármelyik más sztár játékosról. A jelenlegi keret vicc, az olasz edzők 90%-a szóra nem méltó, az igazgatók meg még annyit sem érnek, mint egy utcaseprő, mivel ők legalább érdemben dolgoznak, és értenek az utcasepréshez.
„az olasz edzők 90%-a szóra nem méltó”. Most ez komoly?
Ez komoly, de az én véleményem. Egy kezemen vagy max 2-nőn megtudnám számolni a jelenlegi edzőket akik sikereket tudnak felmutatni, sztem a többi olasz edző nem az, ez az én véleményem. De ennyire bejövök Neked, hogy engem szúrtál ki? Néhány éve már írtam, hogy keress egy barátnőt vagy nézz meg egy Baywatch sorozatot, de a fürdőruhás lányokat nézd 🙂 Ne David Hasselhoffot..
Jajj de kis vicces fiú vagy… Akkor számold már a kis kezecskéden mondjuk az Angol edzőket… Egyébként nem szúrtalak ki és nem is emlékszem rád csak éppen te írsz hülyeségeket de ne izgulj ezek után tudom akkor, hogy a te írásaidat nem kell komolyan venni…
Eszem ágában sincs összehasonlítani a két játékost. Amit felhoztam, az statisztika. Az előző szezonban ezzel volt tele minden. Ergo ezek tények.
Másik dolog. Szerinted, hogyan teljesítene van Dijk a mostani Milan-ban?
Hogyan teljesítene Romagnoli a Liverpoolban?
Donnarumma a Barcelona-ban?
Kessie a Man.City-ben?
Stb….
Igazad lehet. Lehet, hogy Van Dijk is beleszürkülne a jelenlegi Milanba. ..és az összes többi állításod is helyesnek bizonyul. De nem szeretnék vitát generálni..
Gattusonál, ő lőtte a győztes gólt, úgyhogy normális körülmények közt volt, hogy példát mutatott a csapatnak, de most rombolás zajlik csak, mert ezt a szintet Gattuso túlszárnyalta, ami most megy, nekünk mégse volt jó, mert majd jön helyette Guardiola meg mindenféle top edzőt felsoroltak, de tudtam, hogy nem lesz ilyen és nem is lett.
Édes istenem…
Azt most itt egy páran tényleg elhiszik hogy ha Romagnoli távozna akkor jobb jönne helyette???Nem a világ legjobb védője de én azért örülnék ha lenne legalább egy hasonló képeségű védőpárja a keretben.
Hol olvastad ezt? Szerintem senki nem gondolja ezt.