A Milan vasárnap este vereséget szenvedett az AS Roma ellen, így továbbra sem sikerült felkapaszkodni a tabellán. Stefano Pioli csalódottan nyilatkozott a mérkőzést követően.
„Igen, ennél többet vártam. Őszintén szólva az elmúlt két mérkőzésen mi magunk járultunk hozzá a győzelmek elbukásához. Olyan hibákat követtünk el, amelyeknek túlságosan nagy jelentősége volt. Az első félidőben egész jók voltunk és kevés kockázatot vállaltunk, majd jött a második félidő. Nincs értelme tagadni, a helyzet negatív és továbbra is egyértelmű hibákat követünk el.” – mondta Pioli a meccs után.
„Elveszített labdát? A legnyilvánvalóbb hibák a két kapott gólnál voltak, de nem csak ezek voltak. Tudtuk, hogy a Roma nyomás alá fogja helyezni valamennyi passzsávunkat, de így is nagyon könnyedén adtuk el a labdákat. Tisztában voltunk azzal, hogy problémáink lehetnek a rögzített helyzeteknél, hiszen a Romának sok magas játékosa van, de ebben is lehettünk volna jobbak. A múlt heti Lecce elleni mérkőzéshez képest a teljesítményünkben visszalépés következett be.”
„Középpálya? Nehéz volt a középpályán játszani, mivel sok Roma játékos szállta meg a területet. Ha hátulról lassan mozog a labda, akkor nagyon nehéz üres területeket találni. Teljesen felesleges egyéneket vagy részeket kiemelni. Szinte mindenen dolgoznunk kell, különösen a figyelmen. Egy kis figyelemmel és koncentrációval tovább egyensúlyba tudtuk volna tartani a mérkőzést. Pontatlanok voltunk és meg is fizettük az árát. Egy nagy hiba rá is ébresztett minket, ami után már nem tudtunk talpra állni.”
„Nem hiszem, hogy hiányzott a szemtelenség. Túl sok rossz döntést hozunk és ezekért drágán megfizetünk egy olyan csapat ellen, amely hasonló szinten van. Technikailag jobban kell játszanunk, több pontos átadással, ami ezen a meccsen sem sikerült. Az egyenlítés után jobban kellett volna kezelnünk a dolgokat. A Roma a 2-1 után nagyszerűen visszazárt és sokkal nehezebbé vált a dolgunk.”
„Volt néhány jó szituáció, de nem nyomtuk meg őket eléggé, amikor náluk volt a labda. Nagyon veszélyes ellentámadásokat vezettek. Azt gondolom, hogy megvan bennünk a minőség ahhoz, hogy sokkal veszélyesebbek és szilárdabbak legyünk a támadásokban. Ezen a szinten a mérkőzések sokkal kiegyensúlyozottabbak és a legapróbb részletek jelenthetik a különbséget. Nem hiszem, hogy negatívak voltunk vagy hiányzott volna a bátorság, de elkerülhető szituációkból kaptunk gólokat és ez mentálisan kiüti az embert.”
„Piatek? Az a célom, hogy a legjobbat hozzam ki a játékosaimból, de csak 10 napja dolgozom velük. A Lecce elleni jó kollektív teljesítmény alapján döntöttem úgy, hogy nem változtatok sokat és megpróbálhatunk arra építeni. Nyilvánvaló, hogy vissza akarunk térni a győzelmekhez, de ehhez bizonyítanunk kell a pályán.”
4 hozzászólás
Pioli 2 meccs, 1 pont. Mégis valami halvány optimizmus van bennem vele kapcsolatban. A játékosok képességeivel kapcsolatban kevésbé, de azért 5-6. helyet minimum hozniuk kéne, többre nem jók. A Lecce ellen láthattunk pozitiv jeleket a játékban és a hozzászólásaitok is ezt sugallták. Aztán elmentünk Romába, idegenben kikaptunk egy góllal, ez bőven benne volt a pakliban. Dzsampi féle csapatot egy hármassal küldték volna haza, és még gólt is szereztünk. Más: nyáron volt szó h. Calabria 2021-es szerződését 2 évvel megtoldanánk egy jelentősebb fizu emeléssel, remélem azóta ez a tervezet nagyon mélyre került a fiókban.
Dehogy veszett 😀 Most fog aláírni egy 5 éves szerződést a hírek szerint 1,8-2 milliós fizuval!
Legalább nem kamuzik és rizsázik, ahenm elmondja, hogy szara csapat és maguknak köszönhetik a vereséget!
Az elődhöz képest már az is óriási fegyvertény, hogy Pioli látja és realizálja a dolgokat. Az más kérdés, hogy vajon tud-e is valamit tenni ellene? Miért kellett Giampaolóval bohóckodni egyáltalán…remélem ez azért nem merül majd feledésbe az év végi összegzésnél.