Stefano Pioli döntetlennel debütált a Milan kispadján a Lecce ellen. A piros-feketék a nagy fölény és a számtalan gólhelyzet ellenére nem tudták megszerezni a három pontot az újonc ellen, amely kétszer került hátrányba és mindkét alkalommal egyenlített.
Egy perc kellett a Milannak az első komoly gólhelyzet kialakításához: Rafael Leao kibújt két védő közül, de a laposan ellőtt labdáját Gabriel védte. A 2. percben Calhanoglu indította Leaót, aki az oldalhálót találta el. Két perc alatt két nagyobb lehetőség is adódott Leao előtt, de a befejezésekbe hiba csúszott. A 7. percben szabadrúgást végezhetett el a Lecce, azonban a sorfal blokkolt.
Tíz perc játék után kétszer is Calhanoglu veszélyeztetett: előbb kevéssel a kapu bal oldala mellé lőtt, majd egy percre rá a második próbálkozása elsuhant a kapu fölött. A 20. percben megszületett a meccs első gólja és előnybe került a Rossoneri. Biglia passza után Calhanoglu kiszorított helyzetből tüzelt kapura a tizenhatoson belül és hatalmas gólt lőtt, Gabriel nem tudta hárítani a lövést (1-0).
A Milannak az első fél órában sikerült folyamatosan nyomás alá helyeznie a Lecce kapuját. A 30. percben Gabriel szögletre tolta Suso bal alsó sarokba tartó lövését.
Az 50. percben Farias próbálkozott távolról, de Donnarumma könnyedén fogta a lövést. Hat perccel később Rafael Leao kapott jó labdát a tizenhatoson belül, de ismét az oldalhálót találta el.
A 63. percben Babacar góljával szinte a semmiből egyenlített a vendég együttes. Conti kezezése után a játékvezető tizenegyest ítélt a Lecce javára, amelyet Babacar végzett el. A Lecce csatárának tizenegyesét Donnarumma védte, de a kipattanót belőtte (1-1).
Néhány perccel később Calhanoglu szögletből a kapufát találta el, majd Kessié 11 méterről a kapu mellé lőtt. A kapott gól után kissé megzavarodott a Milan, miközben Pioli kettős cserével reagált a kapott gólra. Érkezett csereként Piatek és Krunic, míg Leao és Paquetá elhagyta a pályát. A 81. percben újra előnyhöz jutott a Rossoneri: Calhanoglu passzolt középre és a csereként pályára lépő Piatek a kapuba gurított (2-1).
Ennek ellenére nem örülhetett a Milan, ugyanis a 92. percben egy labdavesztés után Calderoni bombájával másodjára is egyenlíteni tudott a Lecce. Több gól nem született, így Stefano Pioli döntetlennel mutatkozott be a Milan kispadján.
MILAN – LECCE 2-2
Időpont: 2019.10.20. 20:45
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Pasqua
Gólszerzők: Calhanoglu (20.), Piatek (81.) ill. Babacar (63.), Calderoni (92.)
Sárga lapok: Biglia ill. Majer, Rossettini
KEZDŐCSAPATOK:
MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Conti, Musacchio, Romagnoli, Theo Hernández; Paquetà (Krunic 67.), Biglia, Kessié (Rebic 80.); Suso, Rafael Leao (Piatek 67.), Calhanoglu.
Cserék: Reina, Donnarumma A., Bennacer, Borini, Duarte, Gabbia, Rodriguez, Brescianini.
LECCE (4-3-1-2): Gabriel; Meccariello, Lucioni, Rossettini, Calderoni; Tabanelli, Tachtsidis, Majer (Petriccione 64.); Mancosu; Falco (Farias 46.), Babacar (Lapadula 82.).
Cserék: Vigorito, Riccardi, Vera, Benzar, Shakhov, La Mantia, Rispoli, Lo Faso, Dell’Orco.
ÖSSZEFOGLALÓ:
14 hozzászólás
Azért ilyen balf.sz csapata is csak a Milannak lehet…
Pioli nagyon jò, a játékosok tudása-és koncentrálása még mindíg nem az igazi.
Ennek a szezonnak szerintem már lőttek.10 hely bőven jó.majd jővőre hátha szerencsésebbek leszünk.ezek ennyit tudnak es kész.60 percben már azt láttam hogy a tüdejüket kiköpik.ilyen gyenge fizikális játékkal nem is lehet előre jutni.pedig ezen a meccsen hajtottak,el is fáradtak.mit is várnánk ettöl a szezontol így hogy kondi nincs.se fejben se erőben se sehol nincsenek.még jó 2-3év kellene hogy egy 4 helyre való csapat legyünk.de ezen a meccsen látszott nèmi javulás de ez édes kevés.bl helyre pedig 0.bizzunk azér jobb eredményekben de ettöl a csapatol és szezontol már csodát ne várjunk.forza milan!!
Szerintem az összkép azért jobb volt, mint az előző meccseken. Pioli nyilván nem tud csodát tenni 10 nap alatt. Senki sem tud. Az első félidőben voltak jó megmozdulások. Elsősorban fejben kellene rendet tenni, például hogy 2-1-es vezetésnél otthon ne az legyen már a játék, hogy ússzuk meg gól nélkül. Kaptunk egy adható büntetőt (ami megjegyzem elég baj hogy adható. A szabály alkotóinak örömmel javasolnám, hogy menjenek ki a kertbe és próbáljanak meg lendületes futásból, sprintből, ugrásból irányt váltani úgy, hogy a kezüket leszorítják. Sok sikert…), meg egy olyan gólt, amilyet Calderoni az életében nem lő többet. A gond inkább az, hogy nem tud a csapat komoly helyzeteket kialakítani, amivel el lehetne dönteni a meccset. Megvan a mezőnyfölény, jönnek az ívelések, próbálkozások, de valahogy meddő az egész. Nem sülnek jól az utolsó passzok. Ezen lenne még mit alakítani. Most lényegesen nehezebb meccsek jönnek, úgyhogy nem lesz egyszerű.
Nekem az nem szimpatikus, hogy a management még mindig BL helyről beszél, ami egyrészt teljesen irreális jelenleg, másrészt tök felesleges terhet pakol az edzőre és a játékosokra, akiknek a morálja amúgy is a bányász béka se**e alatt van. Nem is értem hogy melyik dimenzióból látszik nekik úgy, hogy pariban lennénk egy Romaval, Napolival, Lazioval, de akár egy Fiorentinaval, vagy Atalantaval.
Sajnos nagyon fog hiányozni ez a 2 pont a végén. Ez a szezon sajnos erről szól úgy néz ki, bár az elöbbiekben felsorolt csapatok is elég vegyes szezont produkálnak eddig. A szezont még korai temetni de a következő 5 mérkőzés után lehet hogy mást mondok. De a 6.hely nem elérhetetlen csak ennél több kell. Azt gondolom a4. hely az álom csak de valamelyik El helyért azért lehet menni. Az hogy ilyen csapnivaló kezdés után még 4 pontra vagyunk az 5.helytől azt mutatja hogy a többi csapat se utolérhetetlen.
Ahogy mondták már ez a 2 pont baromira hiányozni fog majd. Ez a különbség most egy esetlen csapat (Milan) és egy magabiztos (Juve) között: A Juve hozza az ilyen 1 gólos meccseket, Buffon ha kell bravúrral véd a végén, vagy kapufáról kifelé pattan ellenük, vagy öngólt lőnek amivel nyernek. Ellenünk élete gólját lövi sorozatosan az ellenfél játékosa vagy a kapufáról kifelé pattannak a lövéseink.
Azt szokták mondani, hogy a jó csapatnak szerencséje van. Nekünk nem volt szerencsénk. De erőnk se a végén. Meg egy vezér, aki pánik esetén rendet tenne a fejekben és kihúzná a csapatot a gödörből. 3-4 góllal kellett volna győznünk.
Már látszott Pioli elképzelése, Kessie és Calhanoglu is új feladatot kapott, a cserékben is volt elképzelés (mondjuk az most nem jött be). A legfontosabb lenne az erőnlét erősítése.
Már bebizonyosodott többször, hogy a Milan esetében 1 gól az nem gól.
Viszont most mindenki egy fokkal jobban játszott mint eddig. Amit nem értek az meg mindig Biblia. Tegnap sem volt vezére a Milannak es a 2 golban nagyon benne volt. Susonak voltakjo momentumai de engem tegnap sem győzött meg,hogy miért ennyire stabil kezdő. Keptelen gyorsan tovabbadni a labdát es a forgolodasabol jott a masodik gol. En szívesebben neznem Suso helyen akar Contit is mert O inkabb oda való mint a Védelembe.
A cserék közül egyedül Leao levetelet nem értettem mert Rebicnel sokkal jobb a bal szélen. Rebic eddig egy nagy Nulla. Frankfurt jo cseret csinalt Silvaval…
Pioli viszont határozottan pozitiv iranyban mozdította el a csapatot. Nem volt szerencséje a csapatnak meg egy vezére sem.
Leao-nak volt valami kisebb izomproblemaja. Meccs utani nyilatkozatban ezt mondta legalábbis.
Silva a Frankfurtban 4meccs, 3gól és mindet végigjátszotta… Nekünk nem kellett 🙁
Nem vagyunk olyan formában, hogy az ilyen meccseket megnyerjük. Volt Piolinak 10 napja, de ez semmire nem elég egy mentálisan padlón lévő csapatnál. Ezen a meccsen is látszott, hogy valami fizikálisan nincs rendben. A leg többet a Török, meg Theo Hernandes dolgozott. Rajtuk látszott a tenni akarás. Sajnos az már tény, hogy ez a szezon kuka, ebből ezekkel egy darabig nem lesz feltámadás. Én hagynám ezt az edzőt most dolgozni nyugodtan, idő van bőven jövő tavaszig.
Végre sok helyzetet kidolgoztunk,voltak szép támadásaink, Leao ha kicsit koncentráltabb lesz, majd berugdossa azokat amiket ma kihagyott, de látszik rajta, hogy sokra viheti. Piateknél is bebizonyosodott, hogy ő egy gólérzékeny támadó, aki a kapu előtti területen érzi jól magát. De csak akkor tud hatékony lenni, ha kiszolgálják, jó, és pontos beadásokkal. Amikor neki kell kibrusztolni a helyzeteket három védővel a nyakán, az nem megy neki, de hát azt kell erőltetni ami megy. Középpályásaink se nagyon vannak, akik ebbéli erényét érvényre tudnák juttatni..
Szóval, könyveljük el ezt a szezont kukának, és nem fog érni eztán már senkit csalódás.
Forza Milan !
Az első félidőnek volt egy “Giampaolo-t buktattunk” szaga. Életjelet adott a csapat, a következő néhány meccs választ ad sok mindenre.
Még az is lehet, hogy Pioli összekaparja ez a csapatot csapattá, néha nagyon biztató volt a játék. De megette a fene a biztató játékot, ha ilyen elemi, amatőr hibákkal romba döntenek mindent. Reménykedtem Contiban, hogy nagyobb hasznára lesz a csapatnak mint Piroslap, de egyik borzasztóbb, mint a másik.
Én még nem feltétlenül temetném a szezont. Az idényben ezt megelőzően egy kezemen meg tudtam számolni, hány kreatív támadásunk volt. Tegnap kb. 10 perc alatt jutottunk el egy csomó helyzetig. Amiket persze nem lőttünk be. Volt egy olyan érzésem, hogy a játékosok hihetetlenül felszabadultak az edzőváltással, és nagyon élvezték a focit. A kihagyott helyzetek után fel sem merült bennük, hogy ebből baj lehet, mintha azt gondolták volna, hogy úgyis lesz majd még 8-10 helyzet, abból meg 1-2-3 gól. Sokszor elmondják az edzők, hogy ezekből a meccsekből lehet tanulni, de ez az esetek többségében csak üres szöveg. A tegnapi mérkőzésből viszont tényleg lehet tanulni. Ha tudunk négyet lőni, lőjünk.
A nagyon jó és a gyenge egyéni teljesítményeket mindenki láthatta. A széleken nem virtuózok kellenek, hanem olyanok, akik fegyelmezetten visszaérnek, és adott esetben nem finomkodnak, hanem kirúgják a stadionból a labdát. Ha nem tudnak annyit hozzátenni a támadásokhoz, hát nem tudnak. Az nem baj, ha nem adnak gólpasszokat, csak ne az ő hibájukból legyen helyzet vagy gól.
Kíváncsi leszek, ezt a teljesítményt a Roma elleni meccsre át tudjuk-e menteni. Tegnap nagyon hosszú idő után jó volt nézni a csapatot, sorra jöttek a lövések, a szellemes megoldások, a (kihagyott) helyzetek, volt iram, a játékosok mozogtak, kérték a labdát, úgy helyezkedtek, hogy a passz után azonnal visszakaphassák. Sajnos az első félidőben a hatalmas erőfeszítések ellenére is csak 1 gólt tudott szerezni a csapat. A taktika nem lett volna rossz, mert simán mehetett volna a Milan 3 góllal is szünetre. Erőnlétileg biztosan kell fejlődni, de még fontosabbnak tartom, hogy a játék intenzitását tudjuk szabályozni. Lehetetlen 100%-on pörögni 90 percen át. Az ellenfél jobban fárad, ha folyamatosan tudjuk váltogatni a tempót. Ennek a megtanulása és alkalmazása nyilván nem megy egyik napról a másikra, de ebben is lehet eredményeket elérni rövid távon is.
Az eredmény miatt nem annyira, a játék alapján viszont igenis van ok bizakodásra. Jönnek a rangadók, ami azt jelentheti, hogy jó eredményekkel sokkal közelebb kerülhetünk az élmezőnyhöz.
Ha Piolival jól teljesít a csapat ősszel, kíváncsi vagyok, a téli mercato során megajándékozzák-e néhány erősítéssel.
Csak az összefoglalót láttam de több a pozitívum mint eddig. Nem nevezném kudarcnak ezt a meccset, az idei szezon már úgyis megint kuka;
– Idejét se tudom mikor tudtunk 2 akció gólt rúgni utoljára?
– Calhanoglut végre valaki fel tudta tüzelni.
– Piatek megtörte a gólcsendjét nem is akármilyen góllal.