Négy piros lapot, három gólt és tizenegyeseket hozott a szombat esti Genoa-Milan mérkőzés a Serie A-ban. A piros-feketék Theo Hernández és Franck Kessié góljával idegenben legyőzték a Genoát a 7. fordulóban és megszakadt a nyeretlen széria.
Marco Giampaolo több helyen is változtatott az előző meccshez képest, így kimaradt a kezdőből Ismael Bennacer és Rafael Leao is. Jack Bonaventura hosszú idő után először kezdett a Milanban, valamint Mateo Musacchio eltiltása miatt Leo Duarte is lehetőséget kapott. A kapuban Pepe Reina állt, mivel Gianluigi Donnarumma a meccs előtt rosszul lett.
A 7. percben Lerager előtt adódott hatalmas gólszerzési lehetőség, de Reina nagyot védett és megakadályozta, hogy a kapuban kössön ki a jobb alsó sarokba tartó lövés. A 24. percben Theo Hernándezzel szemben szabálytalanodott Zapata és a Milan körülbelül 20 méterről végezhetett el szabadrúgást. A pontrúgáshoz Suso állt oda, de Radu könnyedén kiütötte a labdát. 25 percig kellett várni a Milan első kaput eltaláló próbálkozására.
Fél óra játék után előbb Suso, majd Kessié próbálkozott lövéssel, de egyik sem volt veszélyes Radu kapujára. A 37. percben Ghiglione lőtt, Reina viszont állta a sarat.
Néhány perccel később Pajac megverte Calabriát és betört a tizenhatoson belülre, de a lövését Reina bravúrral hárította. A 41. percben Schöne révén megszerezte a vezetést a Genoa. A dán válogatott középpályás távolról tüzelt, Reina nagyot bakizott és a kapuban kötött ki a labda (1-0). Még az első félidő vége előtt Saponara a cserepadról piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért.
Szünetben két helyen változtatott Giampaolo: Calhanoglu helyére Paquetá, míg Piatek helyére Rafael Leao érkezett a második félidőre. A csere meghozta eredményét, az 52. percben egyenlített a Milan: Paquetá végezte el gyorsan a szabadrúgást és Theo Hernández nagyszerű szóló után éles szögből a kapuba lőtt (1-1).
Négy perccel később Biraschi ért kézzel a labdához a tizenhatoson belül, majd hosszas videózást követően a játékvezető kiállította a Genoa játékosát és tizenegyest ítélt a Milan javára. A büntetőhöz Kessié állt oda, aki magabiztosan értékesítette azt (1-2). Mindössze néhány perc alatt megfordította a mérkőzést a Rossoneri.
A 67. percben Bonaventura keresett lövőhelyzetet és próbálkozott távolról, de Radu fogta a lövését. Egy perccel később Leao került helyzetbe, majd a tizenhatoson belül megkerülte ellenfelét, ám a Genoa kapusa jó ütemben jött ki a kapujából és védett.
A 71. minutumban Kouamé átadása után Pinamonti lőtt, de a labda a kapu fölé szállt. A meccs hajrájában Calabria egy labdavesztés után lerántotta ellenfelét és Mariani második sárga lappal kiállította. A hosszabbításban jött a hidegzuhany: Kouamé hatalmas műesése után a játékvezető a tizenegyespontra mutatott, majd Reina óriásit védett hárítva a büntetőt.
Több gól nem született, Castillejo a büntető befújása után a cserepadon kapott egy piros lapot Marianitól sportszerűtlenség miatt. A Milan három vereség után újra nyerni tudott és fontos győzelmet aratott Genovában.
GENOA – MILAN 1-2
Időpont: 2019.10.05. 20:45
Helyszín: Stadio Luigi Ferraris, Genova
Játékvezető: Mariani
Gólszerzők: Schöne (41.) ill. Hernández (52.), Kessié (57.)
Sárga lapok: Zapata, Lerager, Schöne, Romero ill. Calabria, Biglia, Paquetá
Piros lap: Saponara (45. pályán kívül), Biraschi (56.) ill. Calabria (79.), Castillejo (94. pályán kívül)
KEZDŐCSAPATOK:
GENOA (3-5-2): Radu; Romero, Zapata, Criscito (Biraschi 11.); Ghiglione, Lerager (Pandev 88.), Radovanovic, Schöne, Pajač; Kouamé, Pinamonti (Favilli 73.).
Cserék: Marchetti, Chitolina, Goldaniga, Sanbria, El Yamiq, Jagiello, Cassata, Ankersen, Saponara.
MILAN (4-3-3): Pepe Reina; Calabria, Duarte, Romagnoli, Theo Hernández; Kessié, Biglia, Calhanoglu (Paquetá 46.); Suso, Piatek (Rafael Leao 46.), Bonaventura (Conti 81.).
Cserék: Donnarumma A., Bennacer, Castillejo, Borini, Conti, Leao, Rebic, Krunic, Paquetà, Gabbia, Rodriguez.
ÖSSZEFOGLALÓ:
15 hozzászólás
Nevetséges..
Hurrá
Ez volt Giampaolo legfontosabb meccse, bizonyította hogy rátermett edző. A Sampdoria nélküle teljesen összeomlott, tök utolsó, de a volt rivális, Genoa otthonában szerzett 3 pontunk nagy reményekkel tölthet el minket, mert ha továbbra is képesek leszünk ilyen bravúrokra akkor sima lehet a bennmaradás!
Kb. nekem is hasonló dolog jutott eszembe. Fontos pontok a bennmaradásért folytatott harcban…:/
Ugye ez az eredmény nem azt jelenti hogy marad az „edző”….
Számomra óriási csalódás lesz ha holnapig nem menesztik Giampaolot.
3 pont meg van, de egy ilyen meccs után nem tudok örülni.
Giampaolo megúszta? Kár, mert most lehetett volna edzőt cserélni a válogatott szünet alatt. Ha ezt most nem lépjük meg akkor a mágus továbbra is a semmit játszatja a csapattal. A szünet után megint adunk neki esélyt, hogy meccseket veszítsünk? Megint adunk egy ultimátumot, hogy ha azt és azt a meccset nem nyered meg akkor vége?
Első félidőben közünk se volt a meccshez. A focit ez a több sebből vérző Genoa játszotta. Már nem csak a támadójátékunk nem működik, de a védelmünk se.
Paqueta és Leao egyértelműen minőséget hozott a játékunkba. Ezt a 2 játékost az edző valami oknál fogva próbálja padon tartani.
Calhanoglu, Suso, Piatek…nem tudom mivel vívják ki a kezdőbe kerülést.
Többet futnak edzéseken? De minden meccsen buknak.
A Genoa különben 10 emberrel is meccsben volt. Nem lehetett észrevenni a játékukon, hogy bármiféle hátrányban lennének.
Kell egy edző, aki képes meglátni a játékosokban rejlő lehetőségeket, aki a keretre építi a taktikát, aki mer cserélni és padoztatni játékosokat, ha nincsenek formában.
Giampaolo nem ilyen.
Nagyon remélem, hogy ez a meccs nem memtette meg az állását.
Genovai edző bának jár a pacsi mert 1 gólos vezetésnél még úgy támadtak mint ha a juve mezbe lennének . Nekünk akkor van esélyünk . –De kellett a öreg pepe bácsi . Szépet nyújtózot a végén . De nyertünk az a fontos .
A Theo, Paquitó,Leao trio szuperül működött, ha ezt nem látja meg a mester akkor saját magát fogja kirúgni. Duarte sem volt rossz egyébként, persze ez egy Genoa volt…. Engem ez tart most életben, hogy ezek az igazolások nem rosszak. Bennacer kell még Biglia helyett, szegény Lucas harmat gyenge, lassú no creativity….blokkolja a játékot! Ha sikerül megtalálni a játékosok helyeit akkor EL helyre még jók lehetünk. Edzőváltás? Továbbra is csak Ranieri, de amúgy szerintetek ki akar idejönni? Sajnos nem állnak sokan sorba…. Gattusoval 15 pontunk lenne!
Pochettino…ő kellene…nem.tudom elérhető-e. Neki örülnék.
Ha a Milan bajnokságot / BL-t nyerne ezzel a nézhetetlen sz@r játékkal akkor sem kéne ez az edző és ezen csapat nagy része sem.. Lassan csak a múlt és a brand marad kb.
(Persze ez megint egy első, hirtelen felindulásból írt, csalódott gondolat, mert mindig újra reménykedem, de kezdem megszokni ezt az állapotot sajna)
Már a kezdő kihirdetésekor elkezdtem volna a felmondolevelet alairatni. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire makacs/ vak a focihoz. Hakan miota a Milanban focizik gyenge. Suso meg….azon tunodtem, hogy van e olyan beadása ami nem rövid? Edzeseken 140 centis bojakkal gyakorolnak?
Lajac a genovabanviszont nagyon jol tolta. Szerintem mehet a csere Susoval.
Biglia..nem is tudom mit irhatnek. Hihetetlen,hogy erre milliókat kap évente.
Bennacer foghatja a fejet, hogy hova került. Tudom,hogy mindenki szapulta a 2 11es miatt de nem ertem igazan miért mert hakan indította ott is az ellenfel akcióját egy remek hatrapasszal.
Bennacer pontosan passzol, labdat szerez, dinamikus…vicc, hogy Inkabb Biglia jatszik a semmivel.
Ha Elliott penzt akar latni es a fiatalokat jol focizni akkor Gazidis mar tarcsazhatja is a regi haverja számát. #wengerin #giampaoloout
Szerintem nem igazán szorul indoklásra az, hogy miért van „szapulva” egy játékos egy mérkőzésen összehozott két tizenegyesért…persze az igazsághoz hozzátartozik, amit írsz: mindkettő Calha parádés átadásaiból indult. Ettől függetlenül nem kellett volna ostobán odarúgni a -gyakorlatilag veszély nélküli helyzetben levő- támadóknak.
Mindazonáltal abban is igazat adok, hogy inkább nézegetném Bennacert a pályán Biglia helyén, még ha hibázgat is. Sokkal több lehetőség van benne, mint az argentinban.
Jah, különben nem tudom mennyire mérvadó a Sempremilan.com, de így pontozták a játékosokat tegnap.
Reina (1): – Sztem ez túlzás. Azért fogott lövéseket rendesen. Schöne szabadrúgásánál bakizott, ami a 20 éves Donnarummánál se elfogadható, de aztán kifogott egy 11-est a végén, amit végülis ő okozott. Nálam Reina érdemel egy 5-öst. Nem vagyok benne biztos, hogy jövőre is megtartanám-e, ha Donna marad.
Calabria (1): Itt viszont indokolt ez 1 pont. Calabria ahelyett hogy fejlődne, egyre rosszabb. Védekezésben sose volt jó, most már a támadásaink se látják semmi hasznát. Rengeteget szabálytalankodik, többnyire feleslegesen. Én nyáron elpasszolnám, addig amíg fiatal. Ő is ránk fog maradni, mint Abate.
Duarte (5): Ez volt az első meccse, nem volt tökéletes. Sokszor a 16-oson belül próbálja megtartani a labdát, ahelyett hogy előre rúgná felszabadítás gyanánt. Sztem lesz jobb is, ha kap lehetőséget.
Romagnoli (6): Hozza a kötelezőt, próbálja irányítani a csapatot. Viszont ő is sokat szabálytalankodik. Óvatosabban kellene játszania. Nem minden bíró lesz ilyen elnéző.
Hernandez (8): 8 pont???? :O Oké, jön fel a támadásokkal, rúgott egy gólt, de védekezésben nulla a srác. Én 6 pontot adnék neki, azért mert gólt szerzett, de ő a balbekk és azt a feladatot nem látta el maradéktalanul. Lehet nem is balbekk? Nálam lehet helyet kapna bal TK-ként. RR jobban védekezik.
Kessie (6): Lehet szidni sok mindenért, de ha eladnánk, akkor egyfolytában egy hozzá hasonló típusú játékost hajkurásznánk. Egy jobb csapatban az ő teljesítménye is jobb lenne. Semmiképp se adnám el!
Biglia (6): A rutinjával hozza le a meccseket. Bíztunk Bennacer-ben, hogy jobb lesz, de sajnos nem jobb. Bennacer nem tudja nálam se kiszorítani a lassabb, de sokkal rutinosabb Bigliát a kezdőből. Viszont Biglia-t csak addig tartanám meg, amíg sikerül valaki jobbal és fiatalabbal pótolni. Bennacer nem megfelelő.
Bonaventura (7): Enyhe túlzás a 7 pont neki is. Sokat hagyott ki, az első meccse nagy csalódás volt. Most már valamivel jobb volt. Sok labdát veszít és sokat van a földön. Remélem egy-két meccs után visszatér a régi formája.
Suso (5.5): Sokszor megvédem és állítom még mindig, hogy nem ő a legnagyobb problémánk, de már kezd unalmas lenni, hogy kulcs helyzetekben ,,elönzőzi,,. Sokszor mikor van egy csapattársa jobb helyzetben, akkor kapura próbálkozik. A beadásai rendre rossz helyre mennek. Kapura rúgásai egyenesen a kapusba. A kapusnak még csak mozdulnia sem kell. Ha Maldini-ék eladták volna nyár elején és nem hallgatnak Giampaolo-ra, most lehet hiányozna, de lehet Paqueta pótolni tudta volna 4-3-1-2-ben. Csak addig maradjon, ameddig nincs más a helyére.
Piatek (1): Teljes mértékben kiérdemelte. Nem lehet ráismerni. Semmit se csinál. Ha labdát kap, akkor minél hamarább tovább ad rajta. Leao kategóriákkal jobb. Állítólag vinné a Barca 50-ért. nem tartanám vissza.
Calhanoglu (1): Kedvenc igazolásom volt azon a bizonyos nyáron. Lehet 4-3-1-2-ben a 2 csatár mögött jobban menne neki, de már nekem sincs hozzá türelmem. Akár a télen is el lehet adni. Semmi hasznát nem látjuk.
Leao (7.5): A srác minden mozdulatával bizonyítja, hogy a kezdőben a helye. Hihetetlenül technikás, megmeri csinálni a cselet, sőt össze is jön neki, gyors, ki tud futni szabadra. Jól megy neki középen és a bal szélen is. Önzetlen. Érthetetlen, hogy az edző padoztatja.
Paqueta (6.5): Másik játékos, akit az edző padoztat. Őt azért mert brazil? Végre van egy brazil játékosunk, az edző pedig szeretné, ha nem is tudom inkább grúz lenne? Ebben a srácban sokkal több van! Trequartista szerepkörben sokkal jobb lenne a teljesítménye. Ilyen edző mellett a padról viszont nem sokat tud csinálni.
Conti: Még mindig nem tért vissza a régi formája. Calabria-tól viszont ha álmából ébresztik fel, akkor is jobb. Persze nála is az a probléma, hogy rengeteget szabálytalankodik feleslegesen.
A másik oldalon le a kalappal ZAPATA előtt. Mester volt.
Múltkor sopánkodtam, hogy lassan minden hétre jut egy piros lapos léhűtő. Most már emeljük a tétet kettőre? Mindenféle téren padlón vagyunk.
4 piros, tizenegyesek sora, erőlködés…igazi alsóházi kiesési rangadó volt.
(Mellesleg a két genovai klub is büszke lehet az idei produkciójára: 19. és 20. hely)