Véget ért a rehabilitáció és az egyéni edzésmunka, így Mattia Caldara a jövő héten megkezdi az edzéseket a csapattársakkal.
A 25 éves középhátvéd tavaly nyáron csatlakozott a piros-feketékhez a Juventus együttesétől, azonban folyamatosan sérülések hátráltatták és nem tudott bizonyítani.
Caldara kezdetben izomproblémákkal, majd Achilles-ín sérüléssel bajlódott, amelynek következtében hónapokig nem volt bevethető. Az olasz védőnek májusban az egyik edzésen elszakadt a keresztszalagja, így már több mint 5 hónapja harcképtelen.
A MilanNews tájékoztatása szerint Caldara a jövő héten megkezdi az edzéseket a csapattársakkal. A játékos eddig egyéni edzésmunkát és speciális gyakorlatokat végzett Milanellóban. A cél, hogy Caldara október végére illetve november elejére játékra kész legyen és visszanyerje erőnléti formáját. Ennek érdekében valószínű, hogy a visszatérés előtt játékperceket fog kapni a Primavera csapatban.
Caldara eddig két alkalommal lépett pályára a csapatban, először 2018 szeptemberében a Dudelange elleni EL-mérkőzésen, majd 2019 áprilisában a Lazio elleni kupameccsen.
11 hozzászólás
Ja, hogy még nem is edzetek együtt???? Akkor senki nem gondolhatja komolyan, hogy idén pályára lép… Vicc…
A vilag legjobb uzletet kototte a Juventus. Visszakapta a vilagklasszis formaban teljesito Bonuccit es ideadta ezt a hulladekot. Gratulalok!
Ja, nyilván Caldara hibája, hogy megsérült, vagy a Juve volt ilyen okosan előrelátó, mert kvázi tudták, hogy ez lesz, ergo tényleg fasza üzletet csináltak.
Lehulladékozni valakit azért, mert megsérült – te egy igazi gumicsizmás paraszt vagy, öreg, gratulálok!
Vajon a visszatérése utáni második meccse mikor lesz? Az első után egy héttel, vagy valamikor húsvét tájékán?
Védőtehetség ide vagy oda de azóta ismét egy rakás trágya a védelmünk mióta Bonucci elment, vele stabil volt.
Ennyit tudok elmondani erről a sztoriról.
A Juventus jó üzletet kötött EDDIG, ugyanis Bonucci játszott, Caldara nem. Ugyanakkor Bonucci messze nem nyújt klasszis teljesítményt a Juventusban, mióta visszatért. Kb. 15-20 meccs alapján, ha Caldara annyit kibír sérülés nélkül, majd meg lehet ítélni az üzletet. Én még várnék. Őszintén szólva, látva a Juve védelmét, úgy gondolom, még mindig az a helyzet, hogy Chiellini a hátsó alakzat legjobbja, és az ő hiánya érződik meg a leginkább a zebra védelmen. De Ligt egyelőre nem bizonyítja, miért került annyiba, amennyibe, Bonucci meg szerintem sosem volt akkora szám, mint amekkorának tartották. Chiellinit – akármekkora patkány is – sokkal többre tartom.
Chiellini szerintem is jobb mint Bonucci. De momentán Bonu biztos benne van a top 10 védőben és valljuk be Caldara ettől iszonyat messze van, főleg úgy, hogy nem is játszik Ja és „már” 25 éves. Manapság nincsenek „olyan” védők mint 15-20 éve… Akkor még van Diyk is egy lett volna a sok közül… És te külenben sem bírtad sose Bonuccit 😀 .
Nekem a klasszis védő az, aki nagyon ritkán hibázik. Bonucci ettől azért messze volt és van. Ez alapján van nálam előrébb Chiellini, és ez alapján állok értetlenül minden olyan cikkel, nyilatkozattal szemben, ahol Sergio Ramost fényezik. Számomra döbbenet, hogy ez a pali legalábbb egy évtizede minden szavazáson – szervezzék azt laikusok vagy szakemberek részvételével – benne van vagy az év csapatában vagy az Aranylabdára esélyesek között úgy, hogy egy jó esetben is közepes védőtehetség. Igaz, hogy helyezkedni nem nagyon tud, lefutják vagy csak simán rossz döntéseket hoz, de mellé egy alattomos tahó, aki ahhoz marhára ért, hogy minden egyes szabálytalansága után mutogatja az ellenfélnek, hogy keljen fel. És persze ha fejel egy győztes gólt, máris nyalják a seggét. Lehet, hogy majd egyszer megpróbálok csinálni egy felmérést, hogy Sergio Ramos hány gólban volt benne. Az elmúlt 10-15 évben minimum 200 Real-meccset láttam, és feltűnő volt, hogy miket művel Ramos. Csak tipp, de szerintem a Madrid kapott góljainak 30-40%-ában benne volt. Ma meg is nézem, mit alkot a Granada ellen.
A középső védőktől én a sallangmentes játékot, a lehető legcélszerűbb eszközt várom el. Ezért tetszik nagyon van Dijk vagy Godin játéka. Nem cselezgetnek vagy próbálnak hősködni, hanem azt teszik, amit a posztjuk megkövetel, hogy az ő hibájukból ne legyen gól(helyzet). Hogy nem termelik a gólokat? Na és?!
Csak ugye az is egy más kérdés, hogy kinek mi a feladata….
Értem én amit mondasz, de azért egy Madridnál, Barcánál nem az a lényeg hogy ne kapjanak gólt, hanem hogy rúgjanak legalább hármat vagy többet. Az hogy közben kapnak is , az senkit sem érdekel. Ők nem egy Atletico vagy Juve, ahol az az elsődleges hogy ne kapjanak gólt, elől meg majd csak rúgnak egyet. Teljesen más stílus teljesen más feladatokkal.
Á, Musa mögött szóba se jöhet:(