Szezonbeli negyedik vereségét szenvedte el a Milan, miután hazai pályán 3-1-re kikapott a Fiorentina együttesétől az olasz bajnokság hatodik fordulójában.
Marco Giampaolo nem változtatott az előző meccshez képest és ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint a Torino ellen, ám 4-3-3-as formációban. Ezúttal is ott volt a kezdőben az új szerzemények közül Theo Hernández, Ismael Bennacer és Rafael Leao.
A 9. percben ígéretes szögből végezhetett el szabadrúgást a vendég együttes, de a védelem blokkolta a lövést. Két percre rá Ribéry ugratta ki Chiesát, akinek az alsóba tartó lövését Donnarumma szögletre tolta. Ezt követően újabb támadást vezetett a Fiorentina: Ribéry két védőt becsapva ziccerbe került, de a lövését hatalmas bravúrral védte Donnarumma, azonban a kipattanót követően Bennacer szabálytalankodott Chiesával szemben és a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyeshez Pulgar állt oda, aki magabiztosan értékesítette (0-1).
Huszonnégy perc elteltével Suso nevéhez fűződött a Milan első kaput eltaláló lövése. A spanyol támadó távolról próbálkozott, de Dragowski a kapu fölé ütötte a labdát. Néhány perccel később egy labdavesztést követően újabb gólt szerzett a Fiorentina, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot, mivel Chiesa lesen tartózkodott. A 36. percben Pulgar szabadon lőhetett 18 méterről, azonban a labda elkerülte a kaput.
Az első játékrészben nem született több gól, a csapatok 1-0-s firenzei vezetéssel vonultak öltözőbe.
Az 55. percben a játékvezető hosszas videózás után piros lapot mutatott fel Musacchiónak, aki durván szabálytalankodott Ribéryvel szemben. Három perccel a kiállítás után Pulgar tüzelt távolról, de Donnarumma hárított. A 66. minutumban Calhanoglu labdavesztése után megszerezte második gólját a Fiorentina, ezúttal Castrovilli volt eredményes (0-2).
A második játékrész hajrájában Bennacer szabálytalansága után újabb büntetőt végezhetett el a vendég együttes, amihez Chiesa állt oda, ám Donnarumma kivédte és megmentette csapatát a harmadik kapott góltól. Ami késik, nem múlik elv alapján jött a firenzeiek harmadik gólja: a 78. percben Ribéry becsapta a védelmet és Donnarumma mellett a kapuba gurított (0-3).
Két percre rá válaszolt a Milan: Rafael Leao nagyszerű cselsorozat után a kapuba lőtte a labdát (1-3). Ez volt a mérkőzés utolsó fontos eseménye, ötperces hosszabbítás után a játékvezető lefújta az összecsapást és a Fiorentina 3-1-re nyert a San Siróban.
A Milan sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a Serie A-ban.
MILAN – FIORENTINA 1-3
Időpont: 2019.09.29. 20:45
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: GIacomelli
Gólszerzők: Rafael Leao (80.) ill. Pulgar (14.), Castrovilli (66.), Ribéry (78.)
Sárga lapok: Bennacer, Calabria ill. Milenkovic, Pezzella, Lirola, Benassi
Piros lap: Musacchio (55.)
KEZDŐCSAPATOK:
MILAN (4-3-3): G. Donnarumma – Calabria, Musacchio, Romagnoli, Theo Hernández – Kessié (Krunic 46.), Bennacer, Calhanoglu – Suso (Castillejo 79.), Piatek (Duarte 57.), Rafael Leao.
Cserék: A. Donnarumma, Bonaventura, Borini, Conti, Rebic, Biglia, Paquetà, Gabbia, Rodriguez.
FIORENTINA (3-5-2): Dragowski – Milenkovic, Pezzella, Cáceres – Lirola, Pulgar, Badelj, Castrovilli (Benassi 79.), Dalbert – Chiesa (Boateng 84.), Ribéry (Ghezzal 89.).
Cserék: Terraciano, Ranieri, Sottil, Cristoforo, Ceccherini, Venuti, Zurkowski, Vlahovic, Terzi.
ÖSSZEFOGLALÓ:
22 hozzászólás
Gattusoért küzdött a csapat, hiába falábúak, de ezért az edzőért a legkisebb erőfeszítést se teszik meg, ami egyértelmű jelnek kéne lennie a vezetőség felé. Lehet, hogy Paqueta és Piatek ablakon kidobott pénz volt, de mivel nem is a képességeikre van a taktika, ezért semmit nem érnek ezzel az edzővel, egyikük nem is játszik a másik meg minden meccsen esik az értéke.
Ez egy Serie C szint volt kb.Már ma el kell küldeni ezt a kóklert ,bár ki jobb lenne nála. A hétvégi meccset így bár ki lehozza. Ebből a csapatból Donnát, és Romagnolit tartanám meg, a többi mehet világgá. FORZA MILAN !!!!
+Leao
Egy kis előzetes a mérkőzés utáni edzői nyilatkozatból:
„Kiválóan játszottunk, nem érdemeltünk vereséget.
A Fiorentina csak a labdatartást, a helyzetbe kerülést és a góllövést tudta erőltetni. Látszott, hogy csak improvizálni tud a szervezett játékunkra.
Remekül reagáltunk a bekapott gólra. Össze-vissza futkosással próbáltuk összezavarni az ellenfelet, és ez sikerült is, mert csak 3-at tudtak lőni.
Suso? Ő egy nagyszerű játékos! Élményszámba mentek a cselei és a beadásai.
Calha? Uralta a középpályát.
Musa? Kérem, ne hibáztassák őt! Olyan messziről csúszva én sem tudtam volna térden rúgni Riberyt.
Bennacer? Kiválóan védekezett, a 16-osunk az ő igazi felségterülete.
Rebic? Jah, ő is nálunk játszik?
Még idő kell a játékosaimnak a rendszer elsajátításához, de a Serie B-ben már olajozott fog menni.”
Gyönyörűűű!
Te vagy az Giampaolo? 🙂
Szép ez az utópia. Nos nem tudom ki vette észre, hogy mikor lekapta a lengyel féket és a susogót, senkinek nem hiányoztak. Ergo simán lehetne, ugye nélkülük is kezdőt összerakni. Ha még a törököt is ki lehetne hagyni 1 meccsen Isten biza még jó is volna a csapat. A PADRA VELÜK MOST MÁR!! Nem igaz, hogy ez a lefittyedt szájú nyugger nem veszi észre, hogy totál formán kívül, kiégve játszanak.
Musza egy agyatlan fasz, már nem először bizonyítja. Őneki is kijárna (persze ki is fog) remélhetően pár hét ücsörgés. Divatszurkolás ide, vagy oda ez lassan nézhetetlen és vállalhatatlan.
Remélem jön egy genovai fiaskó és lesz egy „sztáredző” utána.
Nem kell új stadion. Ezt kell átnevezni.
San Síró lehetne az új név. A csapat kiérdemelte.
Nem rosszból de ez a csapat az előző szezonban sokkal jobban játszott.
Mi történik edzéseken? Milyen hangulat uralkodik az öltözőben?
Szanaszét vannak fejben, taktikailag. Nincs egység.
Donnarumma, Leao, Paqueta gondolom jövőre le is lépnek. Ők se engedhetik meg maguknak sokáig, hogy ne trófeákért harcoljanak.
Már elmúlt reggel 8 és még nem mondott le Gianpaolo? Azt hiszem visszafekszem kicsit… 🙂
Eléggé siralmas volt. Donna, megint kellett hozzá,hogy ne legyen közte több.
Ami vérlázító, hogy Suso nevét a 17. percben hallottam először a riporter akkor volt csak képes a szájára venni,mivel előtte semmit nem csinált, persze fizetési igényei qrvára vannak. Annak örülök, hogy mikor lecserélte ez a fax, akkor a szurkolók jól „megköszönték” neki a parádés teljesítményét.
Benacert, és Teo-t a Fio csatárai úgy pörgették, mint Józsi bácsi vidéken a trágyát. A két tizenegyes „kiharcolása” már csak hab volt a tortán.
Röhej az egészben ezek után, hogy a nagyívű vezetőség továbbra is bízik ebben a félkegyelmű edzőbában ! Persze egyből nem mondhatják,hogy jól van, hétfőtől be se gyere, remélem csak altatás a részükről,hogy még mindig frankózzák ezt a faxot !
Taktika,játék kép, küzdés, tűz egyáltalán nincs a csapatnál, és ez nem csak a játékosok hibája. Mi az hogy ? Nagyon is edzőbá függő.
Kíváncsi leszek a héten mi fog történni. Ha továbbra is ebben a kreténben látják a jövőt, ahogy Maldini nyilatkozta a meccs után, akkor a vezetőség is alkalmatlan a feladatok ellátására. Bár Maldini nyilatkozata elég érdekes..mintha tudták volna előre, hogy ez lesz…viszont akkor nem értem a koncepciót..na mindegy..
Szóval ebből a „csapatból” én csak Donnát, Leaot, Calabriat, Parkettát tartanám meg, de még gondolkodom a nagypofáju Romagniolin is..
Forza Milan !
Calabria se tudja egyelőre idén, hogy melyik csapatban játszik. Futkorászik össze-vissza, pontos beadására viszont nem emlékszem.
Romagnoli lehet, hogy jó védő, de láthatjuk, CSK-nak pocsék. Folyamatosan pofázik, a csapatot nem képes tüzelni és egyben tartani. Hiányzik egy markáns vezér a csapatból, aki megmondja a többieknek a frankót.
Illene írni Gattusonak egy bocsánat kérő levelet… Giampaolonak meg le kell mondani. Nem megy és kész! Ha ő a hibás ha nem. Csak magával cseszik ki ha nem teszi meg. Tuti, hogy keresik már az utódját és idő kérdése a menesztése. Maldiniék ezt a részét rendesen benézték de amúgy szerintem nem igazoltak rosszul… Az más kérdés, hogy a mister „taktikai mágus” ezt nem tudta megoldani.
Hol a hír hogy kirúgták ezt a kóklert????????Ha marad minden akkor azt mondom mennie kell Maldini Boban párosnak is.Ez nagyon gáz mostmár.Szégyen hogy egy Montella brígád lefocizik hazai környezetben,ilyen nincs.Sokkal nagyobb idegel kellet lefeküdni a meccs után mint egyhete.Gusztustalan produkció.Gyűlölöm dzsampaulót és gyűlölöm Egri f@szom Viktort.Elég eből a fosból.Takarodjon ez a nyomorult.
Siralmas, hogy szeretett csapatom hazai pályán egy gyenge Fiorentina ellen statiszta szerepet tölt be. Óriási hiba volt ezt az edzőt idehozni, nem értem miért akarunk mindig a tréneren spórolni. Talán Spalletti tudna azonnal segíteni.
Én úgy látom egyre jobban beigazolódik, hogy ebben az idei csapatban mindenki kókler Maldinitől és Bobantól kezdve az ő választott edzőjükön át a leigazolt játékosaikig, kivéve talán Theo-t és Leao-t. Teljesen szétcseszték a tavalyi csapatot! Maldini ikonikus nézése ezen nem segít hiába volt egész nyáron a hype, hogy ők mekkora királyok.
Okoskodásnak hangzik de évek óta mondjuk, hogy a kp-t kellene megerősíteni erre Bakayoko helyett (akivel köztudottan működött a kp) ide hoznak ilyen középszereket az utolsó előtti csapatokból?! Menj a pics@ba!!
Az elköltött 100 M-nak semmi látszata, Inkább vettük volna meg Bakayokot meg egy sztáredzőt. Krunic meg Bennacer helyett meg ilyen Chiesakat kellene venni aki tud focizni is. Most komolyan nem látták a külömbséget?
Nem tudom, hogy mi kell még ahhoz, hogy a vezetőség elküldje. 2 csontsovány győzelem, 4 vereség. Nem nyüzsögnek a sztáredzők, de váltani kell, mert késő lesz, mint Montellánál. Nem mellesleg ez a gyökér Montella meg a csapata is elver minket. Hánynom kell.
Még annyit, hogy jól láthattuk mire képes 2-3 kiemelkedően focizni tudó játékos még egy Montella csapatban is. Jelenleg tanulhatnánk a Fio vezetésétől….(is)……..
Jó kia csapat ez!remek eddzövel.calha suso toppon van.bennacer jó hogy csak 2 büntetőt hozott össze.sajnálom donnát leaot és romagnolit hogy itt jatszik.mikor lesz itt normális játék?
Csak azt nem értem, h az edző egy sárgával és egy összehozott tizivel miért nem cserélte le Bennacert a második félidőben. Sikeresen megvárta, míg összehozott még egy tizit. Gratulálok. Ezért a teljesítményért nem adnék fizetést a játékosoknak és a helyükben nem lenne pofám felvenni a Milan mezt. Nem gondoltam volna, h van még lejjebb, de úgy tűnik, h a kiesés ellen fogunk harcolni idén.
A játékosmegfigyelők lecserélésén is elgondolkodnék, mert ebből a jelenlegi keretből max 3 üti meg a Milan szintet. De ezt természetesen hosszútávon, az elmúlt 6-7 évre mondom.
Az Inter miért tudta leigazolni Barellát és Sensit,(a két legtehetségesebb olasz középpályást) plussz Lukakut?
94 óta szurkolok a csapatnak, de talán ez a második alkalom, hogy elkapcsoltam meccs közben. Az amúgy is középszerű játékosok(tisztelet az 1-2 kivételnek) mentálisan is padlón vannak, taktika, elképzelés dupla nulla. Giampaolo felelőssége elvitathatatlan, de a vezetőségé sem kevesebb. Évek óta kis csapatokból igazolunk, vagy kölcsönveszünk, így ne várjunk csodát, felkészült edzőnk pedig Allegri óta nem volt. Ha így haladunk, a középszer lesz a megszokott és nem a BL-indulás esélye , és szezon végén majd azt magyarázzák, hogy miért nem értünk el az EL-t sem.
Sajnos a Boban-Maldini tandem is egyre jobban leírja magát. Nemhiába írtam még nyáron, hogy óriási hiba Leonardo elengedése. Egyértelműen a középpályánk a legótvarabb + edző.
spaolo és milanista1983 nagyon egyetértek veletek….
Az a baj, hogy sok pénzt elköltenek, de minden játékos aki ideérkezik átlényegül egy másik dimenzióba. A legnagyobb baj meglátásom szerint a tulajdonosi kör, mivel ők csak eladható brandet látnak a csapatban, nincs hozzá semmilyen közük és semmi tisztelet a csapat irányába, ez látszik is abból, hogy engedtek költekezni, idehoztak sok fásult játékost és edzői stábot, akik nem tudják ellátni a dolgukat különböző okokból.
Én az Elliottot is felelősnek tartom, mert ha szívvel lélekkel támogatnák a csapatot, akkor olyan embert igazolnak, aki képes kihozni 110% ot ezekből a játékosokból, de már előre lezsírozták, hogy ez az ember jön ide. Ezzel marhára mellé lőttek, mivel a csapat értéke és tekintélye évről évre csökken.
Nem lennének rosszak ezek a játékosok, de a technikai, mentális és fizikai hiányosságokat olyan edzésekkel és környezettel, amit ennél a csapatnál teremtenek, nem lehet jó teljesítményt kihozni. Arra én kíváncsi lennék, hogy a háttéremberek hogy végzik a dolgukat, mert sok bukik itt el. Gondoljatok arra, hogy évek óta vannak ezek a drámai lesérülések és hogy utána az adott játékosok lényegesen rosszabbak lesznek, mint előtte. Aki idejött és lesérült az lényegében kidobott pénz lett, nagyon ritkán sikerült felépülni és még relatíve jó teljesítményt nyújtani.
Megnézném pl hogy Scaloni és Gazidis pl mit csinál, mire veszik fel a nagy pénzeket. Maldiniék sem alkalmasak a feladatra és szerintem kár, hogy Leonardótól megszabadultak, mert a délamerikai piacot tudta figyelni és talált is jó játékosokat, csak Bellusconi alatt nem igazán volt lehetősége maradni, mivel már az érája végefelé ( durván 5-6 év ) már olyan volt, hogy nem akart költeni a csapatra és sikeresen le is építette.
Itt igazából édesmindegy, hogy milyen játékost hoznak, mert mindig épitkezés van és sosincs a felkészülési fázis alatt már egy betanult taktika. A formáció mindegy, ha a játékosok tudnak játszani benne, de ha nem, akkor is. Nincs semmi elképzelés a játékukban, évek óta törő zúzó embereket hoznak a középpályára és nincs kreatív középpályásunk, aki látja a pályát, tud passzolni, indítani másokat és szervezni a játékot. Bakayoko pl jó szűrő lehetett volna, de elé kellett volna legalább 2 kreatív szervező és egy másik játékos, aki segíti a támadásokat. Gólt nehéz találni, ha nincs semmilyen szervezett játék és a Milán játéka évek óta függetlenül a helyezésektől ilyen. Időnként magukra találnak és akkor valami elindulhat, de ezek időszakos dolgok és nem állandó.
Most jó edzőt nem tudnának idehozni, mert az az edző úgy kell átvegye a csapatot, hogy látja mi van itt és köszöni, de nem kér belőle. Akit ide tudnak hozni, meg karrier kezdő esetleg már a futottak még kategória. Nem örülnék pl ha Shevát idehoznák edzőnek, mert akkor ő is leég, mint Seedorf vagy Pippo.
A primaverás kiesés pl egy jó jelzés, hogy a csapat semmilyen szinten sem működik, elég megnézni pl hogy az Atalanta milyen jól szerepel ott is, tudnak is jó játékosokat felhozni a nagyobb csapatba. Igaz nekik ott van egy Giampiero Gasperini, aki annak idején a Genoából is egy masszív közép csapatot tudott csinálni, most meg fasorba sincsenek.
Bocsánat a hosszú szövegért, remélem azért elolvassátok 🙂
Èn addig olvastam hogy “Milán”