A Milan egy hét leforgása alatt a második vereségét szenvedte el, ezúttal a Torino otthonában. A csapat Krzysztof Piatek révén büntetőből szerezte meg a vezetést, amelyre a második félidőben Andrea Belotti két góllal válaszolt.
Marco Giampaolo, a Milan edzője értékelte a mérkőzést, íme a meccs utáni szavai.
„Le kellett volna zárnunk a meccset. Nagyrészt a kezünkben volt a mérkőzés és azt kértem a játékosaimtól, hogy a második félidőben se veszítsük el az irányítást, hajtsunk tovább és szerezzük meg a második gólt, mert a Torino egy veszélyes csapat. Amint megtörtént az egyenlítés megváltozott a játék, a csapat teljesen összezavarodott, de ez nem lehet mentség. Nem érdemeltünk vereséget. Jó mérkőzést játszottunk, visszanyertük a magabiztosságunkat a derbit követően. Remélem nem esünk vissza, mert jó úton haladunk.” – mondta Giampaolo.
„Egyenlítő gól? A játékvezető ellenőrizte a VAR-ral és úgy gondolta, hogy Calhanogluval szemben nem szabálytalankodtak, így nem volt visszaút. A mérkőzés nagy részében jó teljesítményt nyújtottunk és karaktert mutattunk. Vissza akartunk vágni, hevesen küzdöttünk minden egyes labdáért. Még mindig rengeteg munka van.”
„Új igazolások? Rafael Leao, Bennacer és Hernández is jól teljesített, mint ahogy a csapat többi játékosa. Minőségi keretem van. Ezek a játékosok mind profik és megtestesítik a csapatszellemet. Ez egy szilárd csapat.”
„Mi irányítottuk a mérkőzést és lehetőségünk lett volna megduplázni az előnyünket. A gólig alig vállaltunk kockázatot, aztán négy perc alatt az egész mérkőzés megváltozott. Sok helyzetünk volt, Piatek és Kessié révén megvolt a lehetőségünk, hogy góllal válaszoljunk. Voltak hibák, de eddig ez volt a legjobb teljesítmény a csapattól ebben a szezonban. Nyilvánvalóan a vereség nem elég jó.”
„Csalódás számomra, mert a csapat keményen dolgozik és a játékosok mindent megtesznek, ám az eredmények nem jönnek. A játékosok arra törekednek, hogy csapatként dolgozzanak. Ez a vereség nem megérdemelt és egyértelműen lassítja a fejlődési folyamatot, valamint csökkenti az önbecsülést. Remélem, hogy a srácok nem veszítik el a szívüket.”
„Suso? Nagyon tetszett a játéka csütörtökön. Együttműködő volt és jól teljesített labdával és labda nélkül is. Leao? Ő egy nagyon gyors játékos, de nem elég az állóképessége és nem igazán kérheted őt, hogy tartsa vissza. Fáradtnak tűnt és Bonaventura minőséget garantálhatott. Bennacer? Sárga lapos volt, így levettem és pályára küldtem egy csatárt.”
„Vasárnap újra mérkőzést játszunk és addig vissza kell nyernünk az energiánkat.”
Ismael BENNACER: „Sokkal koncentráltabbnak kellett volna maradnunk, mert a futballban nem elég egy jó félidőt játszani. Le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy Calhanogluval szemben szabálytalanságot követtek el, de ehelyett azonnal a Torino egyenlítése jött. Sokkal jobban kell játszanunk majd a Fiorentina ellen. A végső sípszóig egységesnek kell maradnunk és szükségünk van a szurkolók támogatására.”
9 hozzászólás
Ez tényleg nem normális! Most már biztos vagyok benne!
„Jó mérkőzést játszottunk, visszanyertük a magabiztosságunkat a derbit követően.”
Ha mindig ilyen jó meccset játszunk, akkor tutira nem lesz ebből BL.
+ magabiztosan hazamentünk 0 ponttal.
Ez a durva de nagyon!!!
„Suso? Nagyon tetszett a játéka csütörtökön. Együttműködő volt és jól teljesített labdával és labda nélkül is”
Nyilvan azert huzza le minden szakportal az ertekeleseknel mert olyan rohadt jol jatszot!!!!!!
Na,most mondom,hogy ez a krapek egy barom.
Susoról alkotott véleménye mindent visz. A vezetőség helyében én már csak ezen nyilatkozat alapján kirúgnám a p…csába.
Ma olvastam,hogy a lujivutyon dúsgazdag tulajdonosával tárgyal az Eliot . 1.2 milliárd eurós vételárról van szó,amelyet az év végéig le szeretnének zárni. Ebből kiindulva 2020-ig nem sok változás lesz a csapat háza táján. Max annyi,hogy qrva jó cuccokba fogunk járkálni ….
https://giphy.com/gifs/al-pacino-sidney-lumet-dog-day-afternoon-11OzXxOv3GyWOc/fullscreen
Kíváncsi leszek a holnapi véres csatára Giampaolo VS. Montella?! Sok mindenre rávilágít majd.
Kikapunk… aztán menjen az edzőbá…
A rettegett Torino ellen elveszíti egy csapat a koncentràciòt….az komoly. Tōbb kérdés nincs is. Hūlyék gyūlekezete fentrôl lefelé mind!
Kétség nem fér hozzá igazad van. És mostmár le merem írni Sajnos attól tartok Maldinivel és Bobannal kezdődik a kóklerek listája.
Bocsánat a Maldini és Boban rajongóktól de már az edző kinevezése és a leigazolt játékosok alapján Is ez volt a véleményem.