Lucas Paquetá sérülés miatt minden bizonnyal kihagyja a csütörtöki Torino elleni mérkőzést és veszélybe került a játéka az azt követő bajnoki meccsen is.
A 22 éves középpályás a 64. percben Hakan Calhanoglut váltotta az Inter elleni 2-0-ra elveszített rangadón. Mint utólag kiderült, Paquetá sérülést szedett össze a mérkőzésen, így vasárnap nem edzett Milanellóban.
A Corriere della Sera és a La Gazzetta dello Sport jelentése szerint Paquetának megsérült a bal combhajlító izma, így hétfőn orvosi vizsgálatokon vesz részt és ezt követően állapítható meg, hogy mennyire komoly a sérülése. Előzetesen a Gazzetta megjegyzi, hogy a brazil válogatott középpályás minden bizonnyal nem fog pályára lépni a Torino ellen és kérdéses a játéka vasárnap a Fiorentina ellen is.
Paquetá ebben a szezonban az első négy fordulóban mindegyik meccsen pályára lépett, két alkalommal kezdőként és kétszer csereként beállva kapott lehetőséget.
11 hozzászólás
Várjuk Bonaventuràt a helyére!
Reméljük nem igaz a hír. Neki alapembernek kell lennie.
Paqueta eddig csalódás, amit Milan-mezben mutatott. Piateknek legalább volt néhány jó hete-hónapja tavasszal, rugdosta a gólokat, de a brazilnak még a nem annyira gyors Serie A sebességének felvétele is nehézséget jelent. Suso helyén tudnám esetleg elképzelni (4-3-2-1-ben), esetleg trequartistaként, de már játszott ezeken a posztokon is, és finoman szólva sem volt meggyőző.
Valószínűleg nem véletlenül „csak” csere a jelenleg nem túl acélos brazil válogatottban sem. Marketing híre még van egyelőre, de tudás az sajnos nemigen látszódik. Ez nem a brazil bajnokság, ahol el lehet bohóckodni, itt bizony kőkeményen teljesíteni is kéne.
Én sem értem miért vannak páran odáig érte. Borzalmasan lassú és körülményes, és ezt pár trükkel nem lehet ellensúlyozni.
Az a helyzet, hogy Donnarummát leszámítva alig van olyan játékos, aki nem okozott csalódást Milan-mezben ebben az évben. Talán Piatek és Bakayoko sorolható ide, de ugyebár ebből az egyik nagy formahanyatláson megy át és nem megy neki a játék, a másik pedig már nincs itt. Én szerintem közel sem Paqueta a probléma, sokkal inkább az, hogy ez a srác 4-2-3-1-ben vagy talán még 4-3-1-2-ben sokkal jobb teljesítményre lenne képes. A mostani posztjával se lenne túlságosan nagy gond, ha rendre rá jönnének ki a támadások, nem pedig a középpálya jobb oldalán bolyongó Kessiére. Ezt Gattuso sem tudta kiküszöbölni és eddig Giampaolo sem. Kessiének sokkal több védekezési feladatot kellene adni, mert az ő adottságai abban sokkal használhatóbbak. Anno Gattuso sem a támadásépítésért felelt meg a befejezésekért.
Engem az egyetlen, ami zavar Paqueta esetében h rettenetesen fegyelmezetlen. Majdnem több sárga lapot kapott (meg pirosa is van) mint ahány gólpasszt-kulcspasszt kiosztott… Sokszor hisztizik, reklamál és túlpörög. Le kellene higgadnia, mert az nem kóser h ő a 20. percben besárgul aztán le kell kapni a pályáról nehogy kiállítsák és emberhátrányba kerüljön a csapat.
Neki időt kell adni, ez az első teljes idénye itt a Milanban.
Azért az nem véletlen, hogy gyakorlatilag minden játékunk Susóra és Kessiére jön ki. Divat most szidni Őket, de szinte mindig megjátszhatóak, és iszonyat mennyiségűt dolgoznak. Sajnos Kessié elég pontatlan a befejezéseknél (gólszerzés, kulcspasszok), de ne gondoljuk már, hogy valaki csak kóvájog a pályán, és mégis mindig helyzetbe kerül. Ráadásul a védekezéshez is mindig visszaér.
Paquetára azért nem jönnek ki a támadások, mert nem ér oda…
Szerintem pedig az egyik legjobb játékosunk.
Nekem a tavalyi szezon folyamán az tűnt fel, hogy mikor lesérült az idény elején Bonaventura, a csapat teljesítménye nagyon vissza esett. Mikor jött télen Paqueta, sokkal jobb lett a játék. Viszont azt nem értem, hogy most Bonaventura miért nem játszott még egy percet sem?
Bonaventura a flakkomba sincs Paquetahoz. Ha Paqueta a „harmat gyenge” brazil válogatottba „csak”csere, akkor az is igaz, hogy Ventura a lópikula szinten lévő olasz válogatotba még meghívot sem kap. De egy igaz, Csanpikolo edző bá szintjéhez Ventura passzol nem Paqueta.
A „flakkomba sincs” kifejezés mire fel született? Mármint mi olyat nyújtott eddig Paqueta, amit Bonaventura ne tett volna már le az asztalra? Idén egyelőre érthetetlen okokból nem láttuk a pályán Jacket, de dinamikusabb, agilisebb a brazilnál. Nem csak fizikailag, szellemileg is. Én mind a kettejüket játszatnám, vagy legalábbis kipróbálnám…Bona a középpályán, Paque treqaként. Nem pedig Susot erőltetni a számára teljesen idegen poszton.