Sikertelennek bizonyult a Premier League-ben szereplő Wolverhampton próbálkozása Franck Kessié szerződtetését illetően.
Csütörtök este Angliában hivatalosan is lezárult a nyári átigazolási időszak. Egybehangzó hírek szerint a Wolves az utolsó napon bejelentkezett Kessiéért.
A Tuttosport és a Calciomercato szerint a Wolverhampton bónuszokkal együtt 30 millió euró körüli ajánlatot tett Kessiéért és a Milan nyitott lett volna a megegyezésre, ám az elefántcsontparti játékos nemet mondott és úgy döntött, hogy marad.
Állítólag a személyes feltételek kapcsán nagy volt a különbség a játékos fizetési igénye és az ajánlat között. Kessié évi 4 millió eurós bért szeretett volna kapni, míg a Wolves 2,7 – 2,8 millió eurót kínált.
A Milan megfelelő ajánlat érkezése esetén nem gördít akadályt Kessié távozása elé, azonban már nem él a Premier League-vonal, mivel Angliában véget ért az átigazolási időszak. A Tuttosport arról ír, hogy a klubnak nem lesz könnyű feladat új csapatot találni a játékosnak, így hacsak nem lesz meglepetés, akkor Kessié marad a Rossoneriben.
A 22 éves elefántcsontparti középpályás 2 évvel ezelőtt érkezett az Atalanta együttesétől és azóta 96 tétmérkőzésen 12 gólt illetve 8 gólpasszt jegyzett. Kessié az előző idényben kulcsember volt Gennaro Gattusónál és jelenleg nem tudni, hogy Marco Giampaolo milyen szerepet szánna neki a következő szezonban.
9 hozzászólás
Bárki bármit mond, szerintem hiba lenne eladni. Tavaly annak ellenére játszott sokat, hogy elég gyenge teljesítményt nyújtott- főleg Bakayokóval kontrasztban- de lehet, hogy pont azért nyújtott gyenge teljesítményt, mert Gatta képtelen volt rotálni a csapatot és még egy ilyen nagy munkabírású játékos is, mint ő, egyszerűen elfáradt.
Szerintem a mutatói nem rosszak, főleg olyan szempontból, hogy nálunk kicsit hátrébb játszik mint anno az Atalantában. Igen, a 12 gól nagy része büntető, de a 20 gólpassz szép szám. Én örülök neki, hogy marad. Inkább ő, mint Biglia. Bennacerrel jó páros lesznek.
Kessié nyolc gólpasszt osztott ki, a 20 az elírás volt. Elnézést!
Mindenképp megtartanám, kell egy kemény ütköző ember a csapatba
Amikor ezeket a hireket olvastad nagy kerdojelek merultek fel bennem a vezetoseg hozzaerteserol!
22 eves jatekos aki felszantja a palyat es mellesleg meg elegge eredmenyes is ahhoz kepest es ot sikerult 25m-ra bearazni??? Ez most komoly???
Gasperini igencsak jo tudta hasznalni Kessiet szoval ha Giampaolo nem akkor az megint csak egy nagy kerdojel. A 2 evvel ezelotti Atalantanak messze a legjobbja volt Kessie csak szerencsetlen kifogott 2 nagyon gyenge edzot.
De az ilyen eros, orias munkabirasu box to box fiatal jatekosokert ropkodnek az 50m-ak.
Meg lehet nezni mennyit fizetett a Man City Rodri-ert vagy anno a MU Maticert vagy eppen a Pool Fabinhoert erre a Milan bearazza 25mra. Komolyan problemak vannak a Milannal ugy gondolom. mintha nem lennenek tisztaban ki mennyit er.
De persze lehet en vagyok elfogult. Nalam Kessie es Romagnoli lenne kb a 2 nem elado az egesz keretben.
Pl Paaqueta-ert oda-vissza vannak de mutatokban nem nagyon latom, hogy hogyan is van kessie elott….
Ki lett mondva hogy technikás, labdaügyes játékosoké a jövő a Milanban. Kessie nem az. Ahogy Cutrone sem volt az. Ha a box to box és a támadó játékos nem technikás, akkor annak drasztikus negatív befolyása van a támadó játékra. Ezt láttuk is gazdagon illusztrálva az elmúlt években.
22 evesen azert mar megrugta a maga goljait ahhoz kepest, hogy milyen ugyetlen. Az Atalantaba anno nem tunt fel csak az, hogy mindenhol ott van. Amugy egy evben tobb golt rug mint Gattuso egesz karrierje soran. Persze lehet hova fejlodnie de meg mindig csak 22.
A Kessie szeru jatekosok minden csapatba kellenek. Gattuso, Ambrosini, Busquets, Makelele, Essien, Kante, Davids, Matic, Khedira es meg sorolhatnam…
Óriási marhaság lenne eladni, a 25M Euro pedig vicc.. Nálam ő az új Seedorf annak ellenére, hogy nem annyira technikás.
Jelenlegi árak mellett tènyleg vicc a 25, de ez mèg mindig reálisabb, mint Seedorfhoz hasonlitani. Nemhogy nem egy ligában játszanak, kis túlzással a sportág sem ugyanaz.
Én se adnám el. A gond csak az, hogy valakit el KELL adni!
A. Silva-t úgy néz ki nem tudjuk eladni.
Suso, bár úgy néz ki nem olyan rossz a csatárok mögött a Milan el akarja adni. Giampaolo viszont mindenképp meg akarja tartani.
Ha senkit se adunk el, vissza fogunk kanyarodni Donnarumma-hoz, aztán télen kaparni fogunk, hogy találjunk hasonló képességű kapust.
Valakinek mennie kell.