Véget ért a felkészülési időszak Theo Hernándeznek, miután megsérült a Bayern ellen.
Szerda hajnalban a piros-feketék a Bayern ellen léptek pályára egy felkészülési meccsen az Egyesült Államokban. Theo kezdőként kapott lehetőséget és az egyik legjobban teljesítő játékos volt a csapatban, azonban az első félidő hajrájában le kellett cserélni, ugyanis kificamodott a bokája. A 21 éves játékos hordágyon hagyta el a pályát.
Az első vizsgálatok kimutatták, hogy szerencsére nincs szó bokatörésről. Theo a sérülését követően elhagyta az USA-t és visszatért Milánóba, hogy további vizsgálatokon vegyen részt.
A Milan a hivatalos honlapján adott tájékoztatást Theo Hernández állapotáról. A közleményből kiderült, hogy megvizsgálták a francia játékos jobb bokáját és a tesztek kimutatták, hogy sérült a boka ízületi tok szalag. A közlemény szerint két héten belül további vizsgálatok várnak a balhátvédre.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Theo a nyári előszezonban már nem játszhat. A Sky és a Corriere della Sera szerint Hernández felépülése körülbelül 3-4 hetet vehet igénybe. A Gazzetta a mai számában arról ír, hogy erősen kérdésessé vált, hogy Theo pályára léphet-e a Serie A első fordulójában, amelyet augusztus 24-én illetve 25-én rendeznek.
4 hozzászólás
Nem tudom, hogy lehetünk ennyire szerencsétlenek.
Theo első meccsén lesérül.
Caldara még csak meccsig se jutott és kidőlt egy teljes szezonra.
Conti 2 meccsig jutott, majd kidőlt majd egy teljes szezonra.
Jack pár meccs után kidőlt egy teljes szezonra.
Ez nálunk már szabály. Sose tudunk dolgozni a komplett kerettel.
Na persze… 3-4 hét.Mindig ez megy….Aztán majd talán jövőre látjuk.
3-4 hét, de majd a világhírű Milan Lab tesz róla, hogy karácsony legyen belőle…
Theo Hernandeznek befejeződött az amerikai turnéja.
Theo nem áll készen a bajnoki rajtra.
Felkészülnek:
Október közepén lehet számítani Theo játékára.
Hernandez ez edzésen megsérült; vége a szezonjának…
Ismerjük már…