Ignazio Abate, a Milan jobbhátvédje a közösségi oldalán közzétett levélben búcsúzott.

A 32 éves olasz védő 20 évvel ezelőtt, 1999-ben csatlakozott a Milan utánpótlás akadémiájához. Profi pályafutását 2003-ban kezdte a Rossoneri első csapatában, majd az azt követő években a Napoliban, a Piacenzában és a Modenában is megfordult kölcsönben. Abate a 2007/08-as idényt az Empoli, míg a 2008/09-es szezont a Torino játékosaként töltötte, mielőtt 2009 nyarán visszatért nevelőegyesületéhez. Abate másfél héttel ezelőtt a Frosinone ellen játszotta utolsó meccsét a San Siróban.

Abate az Instagramon érzelmes bejegyzéssel búcsúzik a klubtól és a szurkolóktól.

“Még mindig izgalommal tölt el, ha visszagondolok arra a pillanatra, amikor először viseltem ezeket a színeket. Akkor még gyerek voltam és ennek a klubnak köszönhetően váltam férfivá. A Milan nem csupán egy csapat, hanem egy életérzés és ez csak akkor tudatosul benned, ha a saját bőrödön tapasztalod. Történelem, tradíció, elegancia. Olyan bajnokok voltak a Milanban, akikről csak álmodoztam gyerekként és ragyogó trófeákat nyertek. Egy olyan világ volt, amelyről kívülállóként csak álmodoztam, hogy egyszer talán én is részesévé válhatok.

Az élet 10 felejthetetlen évet adott nekem a Rossonerinél. Ha a mai napon visszatekintek a múltba, akkor szerencsésnek mondhatom magam, mert igazi bajnokokkal nőttem fel, akiktől fegyelmet és kitartást tanultam, valamint felelősségérzetet egy ilyen tekintélyes mez viseléséhez.

Mindenki tudja, hogy az volt az álmom, hogy a Milanban fejezzem be a pályafutásomat. Időnként az álmok valóra válnak, míg máskor csak a szívedben maradnak.

Köszönöm az AC Milannak, az összes alkalmazottnak, akikkel az évek alatt találkoztam, a fantasztikus embereknek, akik mindig a csapat és a klub szolgálatában álltak. Köszönettel tartozom az összes edzőmnek, mert mindenki tanácsából tanultam.

Nagy köszönet a csapattársaimnak és az egykori társaimnak, akik közül sokukat a barátaimnak nevezhetek. Külön szeretném megemlíteni Adriano Gallianit, aki mindig hitt bennem és a nehéz pillanatokban is mellettem állt, továbbá Rino Gattusót, aki gyerekként követendő példa volt.

De a legnagyobb köszönet nektek, a rajongóimnak jár. Azoknak, akik támogattak és időnként kritizáltak engem, ám mindenekelőtt szeretetet és elismerést mutattak. Érzelemmel töltött el, amikor majdnem 70 ezren a nevemet skandáltátok és felállva tapsoltatok a San Siróban. Ezek örökre a szívemben maradnak. Kiváltság volt látni a Curva Sud transzparensét a lelátón, hogy az egyiketekként tekintetek rám. Ez egy olyan kiváltság, amely büszkeséggel tölt el.

Milannal a szívemben.. Mindig, mindig és örökké!

Köszönöm!

Ignazio”

Abate a pályafutása során összesen 306 alkalommal öltötte magára a Milan mezt.

A LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL

8 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Az utolsó mohikán…. ki gondolta volna.

    Én valahogy sose kedveltem.
    Asszem nagyjából egyszerre kezdtek Antonini-vel és Bonera-val.
    Egyik se vált be. Azt hiszem az első 2 szezonjukban még reménykedtem, de utána már alig vártam, hogy eladjuk őket. Mindhármójukat.
    Abate sose volt technikailag eléggé képzett. Védekezésben messze elmaradt az elődjeitől. Támadásban szinte semmit se tudott hozzá tenni a játékhoz. Egy jó beadás szökőévente egyszer.
    Egyetlen ilyen marad meg az emlékezetemben, amikor az olasz szuperkupában a Juve ellen eleresztett egy hosszú labdát, amit Boateng kapásból kapura bombázott. Az szép volt, tán igaz sem volt.
    De Sciglio pl. az ő jelenléte miatt kényszerült a bal szélre. Emanuelson pedig De Sciglio miatt a KP. jobb szélére…. 🙂
    Nekem minden volt ez a pali, csak nem az az ember, akit piros-feketében akartam meccsről-meccsre nézni. Alig vártam, hogy jöjjön már valaki a helyére.
    Amit fel tudok hozni pozitívumként, hogy nagy lelke volt és sose adta fel. Amikor a többiek lazsáltak, ő hajtott mint egy állat. Bár legtöbbször nem volt értelme.

    Nah, arrivederci Ignazio!
    Ő volt az utolsó, aki még a NAGY MILAN-al együtt játszhatott.

  2. Nekem mindig is nagy kedvencem volt! Szerettem az alázatát, az elszántságát, az odaadását…még ha láttam is persze a hibáit! 306 meccs a Milanban, 18 gólpassz, 3 gól, 22 válogatottság azért nem jön magától. Középen is megállta a helyét decemberben, amikor ott volt rá szükség, megérdemelte volna, hogy kapjon még évet!

  3. Tökéletes kiegészítő ember volt és nem hallottuk egyszer sem rinyálni. Az sajnos a keret problémája h. jó ideig első számú alternatíva is volt egyben. Én nem bánom h. elmegy, egyre kevesebb lehetőséget kapna és annyira még nem öreg h. végig padozza az évet. Sok sikert neki! Reméljük nem ellenünk brillírozik legközelebb 🙂

  4. Persze, nem volt egy technikai zseni, de hátvédként nem is kellett neki. Nehéz dolog a megítélése azért, mert az előtte lévő 2 évtizedben azért más védők voltak. DE! Az alázata, hajtása, klubhűsége igenis kiemelte a többi játékosunk közül! Amikor kellett, megállta a helyét, és sosem lógott ki lefelé a csapatból. Nem rajta múlt az utóbbi évek sikertelensége.

    Nekem Ambrosini jutott eszembe mindig róla…ő sem volt egy korszakos zseni, de tökéletes kiegészítő ember volt az akkori Milanban…csak ugye az nem mindegy hogy milyen csapatban vagy kiegészítő ember…Abate abban a csapatban is ugyan olyan jó lett volna mint Ambrosini (tudom más a poszt, csak az összevetés miatt írtam).

    Grazie Ignazio!

  5. Nekem az maradt meg, hogy minden rangadón összehozott az ellenfélnek egy gólt jó korán, de arra is emlékszem, hogy a Real ellen lefutotta Ronaldo-t egyszer-kétszer. Idén amikor beállt megállta a helyét, úgyhogy kaphatott volna még szerződést, de így szebb a búcsú talán, mert nem a távozását kívánjuk és nem foglalja a helyet a fiataloktól, ami neki se lenne kellemes.