Andrea Petagna, a Spal csatára csalódásként élte meg, amikor 2013 nyarán a Milan kölcsönadta őt a Sampdoriának annak ellenére, hogy a klub vezetősége ígéretet tett.
A piros-feketék vasárnap a Spal otthonába látogatnak a Serie A utolsó fordulójában és a DAZN interjút készített a hazaiak legeredményesebb játékosával, Andrea Petagnával, aki Milan-nevelés. A 23 éves olasz csatár 36 tétmeccsen 17 gólnál jár ebben a szezonban.
Petagna 2012 decemberében 17 évesen, 5 hónaposan és 4 naposan egy Zenit elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen mutatkozott be a Milan felnőtt csapatában. Az olasz csatár – aki a fizikai tulajdonságaival kiemelkedett korosztályából – a 2013/14-es idényben felkerült az első csapathoz és a szezon nyitómeccsén a Serie A-ban is debütált, azonban végül a klub kölcsönadta. Petagna azóta megjárta a Sampdoriát, a Latinát, a Vicenzát, az Ascolit és az Atalantát is.
„A Milan a családot jelenti számomra. Ez az a csapat, ahol felnőttem. 13 éves koromban csatlakoztam a Rossonerihez és legalább 6 évig voltam a Milan játékosa, mielőtt az Atalantához mentem. 17 évesen az első csapattal edzettem Allegri kezei alatt. Adriano Galliani – aki szinte a második apám lett az évek alatt – ígéretet tett nekem, hogy maradok az első csapatban. Azonban az utolsó napon leigazolták Matrit és nem szerettem volna visszamenni az ifibe, így úgy döntöttem, hogy a Sampdoriához megyek. Elsírtam magam, mint egy gyerek, akinek összetörték az álmait.” – mondta Petagna.
„Korábban talán hiányzott belőlem egy kis magabiztosság és keveset lőttem kapura. Most közelebb játszom a kapuhoz, így több lehetőségem van gólt szerezni. Nagyszerű a hangulat és egy nagyon jó edzőm van, akinek köszönettel tartozom, mert önbizalmat és erőt adott nekem minden mérkőzésen. Olasz válogatott? Minden gyerek erről álmodik. Mindent meg fogok tenni, hogy kiérdemeljem a meghívót a válogatottba. Ez minden játékos célja.”
„Spal-Milan? Biztosan fontos és nehéz meccs lesz, mert a Milannak nyernie kell a Bajnokok Ligájához és mi szintén győzni akarunk, hogy a 10. helyen végezzünk a tabellán.”
A hírek szerint a Spal a szezon végén 12 millió euróért végleg megvásárolja Petagnát, aki kölcsönben szerepel az Atalantától. Így az olasz csatár teljes átigazolási ára eléri a 15 millió eurót, ugyanis a kölcsönvételi díj 3 millió euró volt.
6 hozzászólás
Na most ha az elmult par esztendö legnagyobb vezetöi buktait nezzük , akkor bizony azok köze sorolhato volt, hogy engedtük elmenni Petagnat, Cristantet es Locatellit!
Pontosan! Tiszta vicc, hogy Locatelli csapattársát akarjuk megszerezni dupla pénzért, amikor azt látjuk, hogy Manuel még jobb is nála (védekező középpályásként gól/gólpassz mutatóban megegyeznek pl).
Igazatok van…kicsit jobb lenne a helyzet ha a 3 felsorolt jatekos a mi keretünkben lenne…olaszok is…fiatalok is és nem rosszabbak mint az itt lévő idegen légiósok….
Hihetetlen…..
Opció nélküli kölcsönbe kellett volna elengedni és akkor jövőre visszatérne és több pénz is jönne belőle, ha nem tartanánk meg most se.
Én face-n láttam ezt a hírt és jókat nevetek a kommenteken. Rendszeresen jönnek a „Sosem volt MILAN szint!” hozzászólások. Legalább olvasna… 17 gólnál jár idén egy alsóházi csapatban… Ugyebár nálunk Higany nem jutott volna 17-ig ha marad. 😀
Amúgy nem sírnám vissza, mivel Cutrone-t jobb csatárnak tartom, inkább figyelmeztető a jelenség és remélem Ő több lehetőséget fog kapni és nem csak utolsó 20 perceket.
Basszus…maradt volna erre egy Matrit igazolunk a helyére…te úr isten…nem csoda hogy elsírta magát!